Újabb követelés a tejtermelőktől!

Újabb megmozdulást szerveztek a tejtermelők annak érdekében, hogy jobb árat kapjanak a tejért. Ezúttal egy felhívásban kérik, hogy a tej feldolgozói árát a kiskereskedelmi láncok 5-7 százalékkal emeljék meg. Az emelésre már a mai naptól igényt tartanának.

A termelők azt is várják a petíciótól, hogy a feldolgozók ezt az áremelést a nyers tej felvásárlási árában érvényesítsék – szintén december 1-jétől. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete, valamint a tejtermelők képviseletében Istvánfalvi Miklós által aláírt felhívásban a termelők hozzáteszik: követeléseiknek országos demonstrációval kívánnak nyomatékot adni. Ha a kereskedelem nem emeli az átadási árakat, azt kérik az akcióban részt vevő tejtermelőktől, hogy december 7-én ne adják át a tejet a feldolgozóknak. Ha szükséges, további napokon is bojkott következhet – áll az anyagban.

Mintegy 4-5 eurócenttel alacsonyabb a nyers tej átlagos felvásárlási ára Magyarországon, mint Nyugat-Európában, és akkor még nem számoltunk az olasz piaccal. Míg Nyugat-Európában átlagosan 28-29 cent egy kilogramm nyers tej ára, addig ez Magyarországon alulról közelíti a 25 centet – mondta el az akcióval kapcsolatban a termelőket és feldolgozókat egyaránt képviselő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Mélykuti Tibor a Világgazdaságnak hangsúlyozta: ennél az árszintnél a termelők veszteségeket szenvednek el.

Az elnök szerint a termelők akciója ezért érthető, és fő oka, hogy az őszi hónapoktól sokat vártak az ágazati szereplők – a jelek szerint hiába. „A nyári hónapokban a hőség miatt kevesebb tejet adtak a tehenek, az őszi, karácsonyt megelőző időszak pedig hagyományosan a legnagyobb tejfogyasztással járó része az évnek. Mindezen hatások miatt a termelők joggal várhatták, hogy a nagyon alacsony felvásárlási árak elindulnak felfelé, ám ez nem történt meg” – tette hozzá Mélykuti.

Az elnök szerint emiatt egyre több tejtermelő gondolkodik el azon, hogy csökkenti állatállományát, vagy teljesen felhagy tevékenységével. „Ma már a hosszú távú cél a tejtermelés hazai megmaradása, ezért értem a felhívás célját” – mondta a Tej Terméktanács elnöke. „Az Országos Kereskedelmi Szövetség semmiféle megkeresést nem kapott ebben az ügyben” – mondta el a Világgazdaságnak a szervezet főtitkára. Vámos György ugyanakkor kijelentette: „Bármilyen felvetésről készek vagyunk tárgyalni, hiszen magunk is látjuk a hazai tejtermelők nehéz helyzetét. Ám a tárgyalásoknak nem lehet olyan mellékzöngéje, amely esetleg a versenyjog megsértéséhez vezethet” – figyelmeztetett a főtitkár. A lapunknak név nélkül nyilatkozó több szakértő is megjegyezte ugyanis: a tejtermelők felhívása akár kartellezésre való felhívásként is értelmezhető, és mint ilyen, a hazai versenyjogi szabályokba ütközhet. Három éve a dinnye kapcsán merült fel hasonló vád, amikor a termelők és a kereskedők „összefogása” révén több üzletlánc is egyeztetett áron árulta a gyümölcsöt. Akkor a versenyjogi szabályok megváltozása miatt az agrártermékek esetében a szakminiszter álláspontja lett a döntő, és a GVH megszüntette az eljárást.

Forrás és diagram: vg.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nőtt a nyerstej termelői ára A nyerstej országos termelői átlagára idén áprilisban 17 százalékkal magasabb volt a tavalyinál. Az értéke 107,70 forint/kg volt.. A nyers tej felvásá...
Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A termelők lobbiznak a hazai tejért A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss te...
Import tej – hazai tej: 1-0 Tovább bonyolódik a hazai tej védelme körüli harc. Egyelőre úgy tűnik, az import tej lenyomja a hazait. 2010 után csökkent a behozatal aránya, de az u...
Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Tovább demonstrálnak a hazai tejtermelők Kifejezetten azok ellen kívánnak demonstrálni a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított te...