Új határidőt szabtak a tejtermelők

Mint ahogyan azt előző cikkünkben megírtuk, a tejtermelők december 1-ig adtak haladékot az áruházláncoknak arra, hogy 5-7 százalékkal emeljék meg a tej feldolgozói árát. A határidőt módosították, ennek értelmében péntekig (december 4.) várják az áremelést. Az ultimátum sikeressége azonban még kérdéses.

Módosították a kereskedőknek az áremelésre adott határidőt azok a tejtermelői szervezetek, amelyek pénteken felhívásban követelték a feldolgozói átadási árak emelkedését. „A tárgyalások jelenleg is zajlanak, december elseje helyett péntek délelőttig adtunk határidőt ezek lezárására, mivel nem a demonstráció a fő célunk, hanem a megállapodás” – mondta el Istvánfalvi Miklós, aki a tejtermelők nevében vesz részt a kezdeményezésben. A szakember hozzátette, az egyeztetéseken részt vesznek a termelők, a feldolgozók és az árak emelésére nyitott kereskedelmi szereplők is. „A résztvevők nem egy asztalnál ülnek, hanem külön-külön, ki-ki a maga partnerével tárgyal” – fogalmazott Istvánfalvi, ám a tárgyalópartnerek kilétéről egyelőre nem kívánt felvilágosítást adni.

Pénteken meglehetősen rövid, december 1-ji határidővel azt követelték egyes tejtermelői szervezetek, hogy a kereskedelem 5-7 százalékkal növelje a feldolgozói átadási árakat, a növekményt, vagy annak egy részét pedig a tejipar adja tovább a termelőknek. Arra a kérdésre, hogy a kereskedelemtől követelt áremelés elmulasztása esetén miért a feldolgozóknak nem adnának tejet a termelők, Istvánfalvi Miklós úgy reagált: „Látjuk az ellentmondást, de a termelőknek nincs más eszközük a nyomásgyakorlásra. Abban az esetben, ha nem adnak tejet a feldolgozóknak, a piacon vákuum alakulhat ki, amelynek révén emelkedhetnek az árak” – tette hozzá. A szakember szerint a fő cél azonban nem a demonstráció, hanem a péntekig tartó tárgyalássorozat során elért megegyezés lenne.

A magyar tejtermelők örülnek, ha nullszaldósra kijönnek, nyereségről álmodni sem mernek (Fotó: independent.ie)
A magyar tejtermelők örülnek, ha nullszaldósra kijönnek, nyereségről álmodni sem mernek (Fotó: independent.ie)

 

„Az elmúlt napokban sem érkezett hivatalos megkeresés az Országos Kereskedelmi Szövetséghez a tejtermelőktől, és a tagjaink között lévő kereskedelmi szereplők sem javasolták, hogy a felvetéssel az OKSZ-nek kellene foglalkoznia” – mondta el Vámos György. A szervezet főtitkára visszautasította, hogy az egyes kereskedelmi cégek egyedi tárgyalásait kommentálja.

Vámos György a felhívással kapcsolatban korábban kijelentette, az OKSZ nem zárkózik el attól, hogy a tejtermelőkkel tárgyaljon, hiszen a kereskedők is látják az ágazati szereplők nehéz helyzetét. Hozzátette ugyanakkor: a tárgyalásoknak nem lehet olyan kimenetele, amely esetleg a versenyjog megsértéséhez vezethet.

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a kezdeményezés pusztán a kereskedők jóindulatán múlik, a tej termékpálya, illetve a tejtermelők nehézségei tagadhatatlanok. A nyers tej felvásárlási ára az elmúlt másfél évben rendkívüli, mintegy 30 százalékos mértékben csökkent. Emiatt a mára kialakult tejfelvásárlási árak mellett a tejtermelés Magyarországon veszteséges, vagy legjobb esetben is csak nullszaldóra jönnek ki az ágazati szereplők.

Forrás: vg.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nőtt a nyerstej termelői ára A nyerstej országos termelői átlagára idén áprilisban 17 százalékkal magasabb volt a tavalyinál. Az értéke 107,70 forint/kg volt.. A nyers tej felvásá...
Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A termelők lobbiznak a hazai tejért A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss te...
Import tej – hazai tej: 1-0 Tovább bonyolódik a hazai tej védelme körüli harc. Egyelőre úgy tűnik, az import tej lenyomja a hazait. 2010 után csökkent a behozatal aránya, de az u...
Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Tovább demonstrálnak a hazai tejtermelők Kifejezetten azok ellen kívánnak demonstrálni a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított te...