Hirdetés
Sok magyar gazda igényelte a kamattámogatást
Mára 156 ezer gazdálkodó összesen több mint 460 milliárd forint támogatáshoz jutott a tavalyi egységes kérelmeik után – mondta a Polgári Est rendezvénysorozat csépai állomásán Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette azt is, hogy már több mint 5000 gazdálkodó igényelte a kiemelt állami kamattámogatással működő Agrár Széchenyi Kártya MAX+ terméket, ezzel hozzájutva mindössze 5%-os kamatköltségű hitelfinanszírozáshoz.
Az Agrárminisztérium írta meg, hogy Feldman Zsolt ismertette, hogy az elmúlt két év számos kihívás elé állította az agráriumot. Az orosz-ukrán háború és a szankciós politika jelentősen növelte az európai energiaköltségeket, ma átlagosan 40-50 százalékkal többe kerülnek a termeléshez kapcsolódó inputanyagok egy mezőgazdasági termelőnek, mint a háború előtti években. Szintén a háború következménye, hogy az Európai Unió vámmentes és korlátok nélküli kaput nyitott az ukrajnai mezőgazdasági terményeknek, amellyel megfosztja az uniós és a magyar gazdákat is eddigi piacaiktól. Ezért a mezőgazdaság számára rendkívül fontos, hogy az európai politika a béke pártján álljon, ezzel segítve a piaci és termelési viszonyok normalizálódását - fogalmazott a politikus.
![](/public/agronews/an_article_inner/320/8cd613aba1fdcd11becc31ac12b31b0d_1.jpeg)
Beszélt az Európában zajló folyamatokról és a megoldásokról is:
„Gazdatüntetések sorozata kellett ahhoz, hogy érdemben beszélhessünk és tárgyaljunk a gazdákat támogató adminisztrációs terhek könnyítéseiről. Közös cél, hogy az európai döntéshozók gazdabarát politikát folytassanak” – tette hozzá az államtitkár.
Hirdetés
Továbbra is jelentős nehézséget okoz az uniós ukrán gabonaimport – mondta Feldman Zsolt, aki szerint a hagyományos növénytermesztés területén a megoldások közé tartozik a precíziós gazdálkodás és az inputanyagok való tudatosabb felhasználása vagy a rosszabb adottságú területeken a kevéssé intenzív termesztés technológiák alkalmazása.
A támogatások és a pályázatok
Kitért arra is, hogy folyamatosan jelennek meg a vidékfejlesztési pályázatok felhívásai a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretei között. Várhatóan húsvét után ismerhetik meg a gazdák a beruházási kiírásokat, amelyek segítséget jelentenek majd a hatékonyságnöveléshez és a termelés diverzifikáláshoz. A beruházásoknál biztosítékmentes előfinanszírozás nyújtható, amely támogatja a fejlesztések megvalósulását.
![](/public/agronews/an_article_inner/320/0c788abf01a6616e50224990df31863a_1.jpeg)
Felhívta rá a figyelmet, hogy érdemes nyomon követni az Agrárminisztérium tematikus weboldalát, a www.kap.gov.hu-t, amelyen bővebb tájékoztatás érhető el a pályázati felhívásokról.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés