Hirdetés
Rájuk rohad a termény, ha nem maguknak szedik le
A koronavírus-járvány miatt a legtöbb határ lezárásra került, és repülőjáratokat sem indítottak, ami sok ország számára aggodalmakra adott okot a mezőgazdasági munkálatok tekintetében. Ugyanis több országot is jellemzett az, hogy külföldről érkező idénymunkásokat alkalmaztak a mezőgazdasági munkálatok elvégzésére elsősorban a betakarítási időszakban. Ez nem volt másképp az Egyesült Királyság területein is, ahol elsősorban Romániából érkező munkavállalók takarították be az érett termést a földekről, viszont ez jelen helyzetben nem volt kivitelezhető, így az angoloknak más megoldáshoz kellett folyamodniuk.
Az Egyesült Királyságba elsősorban Kelet-Európából érkező idénymunkások száma a koronavírus-járvány következtében közel harmadannyi volt, mint az elmúlt évek során – nyilatkozta George Eustice brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter. Ez pedig negatívan hat a mezőgazdaságra, hiszen ha nincs elegendő munkás, akkor a termés a földeken marad. Az MTI beszámolója alapján pedig probléma a miniszter szerint leginkább a zöldség- és gyümölcságazatot érinti, az agrárszektornak pedig a brit munkavállalókat is alkalmazniuk kell a betakarítások során a veszteség elkerülése érdekében - írja az Index.
![](/public/agronews/an_article_inner/7188/1004e37f33acc7ca519a3aa7bd7ce7db_1.jpeg)
Ezért a brit kormány az elmúlt hetekben együttműködést kezdeményezett a mezőgazdasági vállalkozásokkal annak érdekében, hogy a brit munkavállalókat rávegyék a betakarításban való részvételre. Elsősorban azokat a dolgozókat céloznák meg, akiket a munkaadójuk a járvány megfékezése érdekében elbocsátott, vagy kényszerszabadságra küldött.
Hirdetés
Továbbá a brit kormány keddtől pickforbritain.org.uk címen egy külön online felületet biztosít annak érdekében, hogy a munkavállalók, és a mezőgazdasági vállalkozások közötti kapcsolatfelvételt könnyebbé tegye. A brit kormány a munkálatok elősegítése érdekében arra biztatja a diákokat, illetve a jelenleg nem dolgozó munkavállalókat, hogy jelentkezzenek is a mezőgazdasági idénymunkákra.
A Downing Street által közzétett felhívás alapján azok az alkalmazotti állományban lévő munkavállalók, akik fizetését a járvány következtében meghirdetett munkahelymegőrző program keretein belül javarészt a kormány folyósítja, mezőgazdasági munkavállalás esetén sem esnek el ettől a juttatásról.
Az idénymunkások toborzását a brit trónörökös, Károly walesi herceg is segíti. Keddi videóüzenetében hangsúlyozta, hogy bár nehéz munka vár a jelentkezőkre, ez fontos annak érdekében, hogy a termény ne vesszen kárba. Elmondása szerint a második világháború idején is megvalósított toborzásra van szükség ahhoz, hogy a mezőgazdaságot segítsék.
A brit mezőgazdasági szövetség (NFU) a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben nem jelentkeznek elegen az idénymunkára, úgy a zöldség- és gyümölcstermés jelentős része a földeken marad, és így megrothad, ami jelentős kárt jelent a mezőgazdaságban. Az NFU becslései alapján megközelítőleg 70 ezer idénymunkásra lenne még szükség azért, hogy sikeresen betakaríthassák a zöldség- és gyümölcstermést.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés