Hirdetés
Elárasztja az olcsóbb tej a piacot, aggódhatnak a tejtermelők
Hirdetés
Hosszabb, nyereséges időszak után úgy tűnik, ismét nehéz helyzettel nézhetnek szembe a tejtermelők. Tavasszal ugyanis jelentősen megugrik a tejpiaci kínálat. Ez pedig nem jelent semmi jót az ágazat képviselőinek.
A gazdáknak figyelembe kellene venniük a piaci realitásokat, és nem a vakvilágba termelni, azt remélve, hogy az uniós állampolgárok ismét kisegítik őket az adójukkal - figyelmeztette a tejtermelőket Phil Hogan európai agrárbiztos. Ugyanis a tavaly novemberben tapasztalt, rekordmagasságú tejár újra zuhanásba kezdett. Ennek az az oka, hogy a fogyasztás világszinten nőtt, miközben tej európai termelése csökkent. Ezért végül a nyerstej átvételi ára kilogrammonként 38 centet (118 Ft/kg) ért el. A hírről az Agrárszektor számolt be.
![](/public/agronews/an_article_inner/10490/45e75be9837b1d7a8e262494af30c830_1.jpeg)
2017-ben végre ismét nyereségessé vált a tehéntartás. Erre pedig a termelők a kibocsátás növelésével válaszoltak. Tavasszal ráadásul nő a szezonális termelés, így az európai piacon összességében 9 százalékos kínálatnövekedéssel lehet számolni. Ennek eredményeképpen a 2016-ban nehezen elért piaci egyensúly ismét felborulhat. Akkor az unió támogatásokkal ösztönözte a termelőket az önkéntes termeléscsökkentésre. Magyarországon viszont ez nem következett be. A kimagasló támogatási szintnek köszönhetően a válság idején sem csökkent a tejkibocsátás mennyisége.
A NAK elnöke a támogatását ígérte
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: a köztestület – ahogy a korábbiakban, úgy ezután is – támogatja a Tej Terméktanács áfacsökkentésre irányuló javaslatát. Az ugyanis a termelőknek, a feldolgozónak és a fogyasztóknak is érdeke. Ezen kívül komoly lépést jelenthet a feketegazdaság elleni küzdelemben.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kiemelte a jó híreket
Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke korábban a jó hírek között említette, hogy több hazai feldolgozónál is megindultak a versenyképességet javító fejlesztések. Ugyanakkor sajnos továbbra is problémát jelentenek az irreálisan alacsony áron Magyarországra áramló, sokszor feltételezhetően áfacsalt vagy megkérdőjelezhető minőségű UHT-tejek. Példaként megemlítette, hogy az egyik hazai nagykereskedő 99 Ft/liter áron kínál 11 hónapja Németországban gyártott, már csak alig egy hónapig eltartható, kínai felirattal ellátott UHT-tejet. Ezek a hazai kiskereskedelembe bekerülve lenyomják az árakat. Ez pedig súlyos károkat okoz a hazai termelőknek és a feldolgozóknak. Ráadásul a termékkel a fogyasztókat is becsapják – mondta Mélykuti Tibor. Ezekre szerinte a problémákra az ESL- és az UHT-tej áfájának mihamarabb 5 százalékra történő mérséklése, illetve a tisztességtelen nagykereskedők fokozott ellenőrzése jelenthet megoldást.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés