Lassan beköszönt a tavasz, a mezőgazdasági munkálatok mellett a virágos kertekben is megindul az élet. A következőkben néhány hasznos tanácsot osztunk meg olvasóinkkal, amelyek betartásával elkerülhetik a leggyakoribb kerttervezési hibákat.
Sokan már a növények kiválasztásánál elkövetik az első hibát. Aszerint választanak virágokat, hogy mennyi virág van rajtuk, milyen szépek a kertészetben vagy a boltban. Pedig sokkal jobban járunk, ha a levélzet és a rügyek mennyisége és minősége alapján választunk virágot, így otthon a kiültetést követően borulnak virágba a növények és díszítik majd kertünket.

A növények választásánál nem csak a virágokra és a bimbókra kell figyelni, hanem arra is, hogy amikor nem virágzik a növényünk, akkor is dekoratív megjelenésű legyen. Továbbá azt is meg kell vizsgálni, hogy betegség jelei, tünetei ne legyenek a növényen. Csak és kizárólag egészséges virágokkal népesítsük be kertünket. Ezek mellett ellenőrizzük azt is, hogy kártevők se legyenek a növényen. Ha a virágokkal együtt kártevőket is behurcolunk, azzal sokat árthatunk kertünknek.
Egy-egy növényfajtából célszerű több egyedet elültetni a kertben. Ezzel rendezettnek és alaposan megtervezettnek fog hatni kertünk. Ha minden növényből csak 1-2 példányt nevelgetünk, úgy fog tűnni, mintha találomra válogattuk volna össze kertünk díszeit.

Ne hagyjuk figyelmen kívül a növények mellett elhelyezett információs táblák tartalmát sem. Ezeken általában feltüntetik a növények fényigényét, hőigényét, valamint vízigényét, továbbá azt is, hogy milyen magasra nő meg. Ezeket az információkra figyelve a lehető legjobb helyre tudjuk ültetni virágainkat.
Az ültetési idővel is mellé lehet nyúlni. Főleg, ha még gyakorlatlan a kertészkedő. Amint hazavisszük a növényeket, azonnal ültessük ki őket. Mivel szabadföldi növényekről van szó, nem érzik jól magukat cserépben. Amennyiben mégsem tudjuk azonnal kiültetni őket, úgy árnyékos helyre tegyük virágainkat addig, amíg nem tudunk foglalkozni velük.
És végül még egy jó tanács: ne féljünk kérdezni a tapasztalt kertészektől. Amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban, addig nyugodtan kérjünk segítséget. Nem szégyen az okosabbtól tanulni.
A Magro.hu piactéren is adhat-vehet dísznövényeket! Az aktuális ajánlatokat ide kattintva érheti el!