Hirdetés
Nagy pofont hoz a sertéshús kedvelőinek az augusztus
Magyarországon világviszonylatban is jelentős mennyiségű sertéshús fogy. Fejenként a hatodik legtöbb disznóhúst esszük, 48,3 kilót. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy a jelenleg árstoppos sertéscomb az árstop kivezetése után, a szakértői becslések szerint, augusztustól harmadával fog megdrágulni. Számítások szerint ez havonta 2000 forint többletköltséget jelent, ami egy háromtagú család esetében már akár 6000 forintra is rúghat.
A világ szinte minden országában a hús az étkezés egyik legfontosabb alapja, de területenként és kultúránként nagyon változó, hogy melyik országban, melyik a legnépszerűbb hús. Európában, például, a disznóhús, míg Belső-Ázsiában vagy a magas hegyvidékeken inkább birkát és kecskét esznek, vizek közelében, pedig, érthető módon, a halak és a tenger gyümölcsei keresettek - írta meg a penzcentrum.hu.
![](/public/agronews/an_article_inner/1579/c693502c07a08d1098348cdf846d51ed_1.jpeg)
Tehát, Magyarországon a disznóhús fogy a legjobban. Ha az egész világot nézzük, akkor hazánkban fogyasztják fejenként a világon a hatodik legtöbb sertéshúst, fejenként 48,3 kilogrammot - derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adataiból. Ez a mennyiség egyébként 7 kilóval marad el a listán első Hongkongtól.
Hirdetés
A top sertéshúst evő országok közö mindössze kettő nem európai fért be, a már említett Hongkong, illetve Makaó. Az összes többi ország EU-s, sőt a top 10-be még két szomszédunk, a horvátok és az osztrákok is bekerültek.
A fogyasztás tetemes részét pedig maga a sertéscomb teszi ki, ami jó régóta árstopos. Ennek azonban augusztus elsejével vége lesz. Jelenleg a sertéscomb kilója a KSH szerint átlagosan 1600 forintba kerül a boltokban, viszont szakértői becslések szerint a fogyasztói ára 30-40 százalékkal magasabb lehet. Ha 35 százalékos emelkedéssel számolunk, akkor az 560 forintra jön ki, így hosszú idő után a sertéscomb kilós ára is átlépné a 2000 forintos határt, egy kiló körülbelül 2160 forintba kerülhet majd augusztustól.
Ez azt jelentené, hogy a rövidkaraj kilója ehhez képest kb. 450 forinttal lenne több, ami már jóval közelebb lenne ahhoz a 250-350 forintos különbséghez, ami a karaj és a comb között volt az árstopok bevezetése előtt. Számításaink szerint, ha tudjuk, hogy a magyarok évente átlagosan 48,3 kg sertéshúst esznek, akkor az havonta 4 kilogrammra jön ki.
Ha feltesszük, hogy eddig valaki havonta mind a 4 kiló sertéshús adagját sertéscombból fogyasztotta, akkor eddig havonta 6400 forintjába került mindez. Augusztustól viszont kb. 8640 forintjába is kerülhet mindez, ami több mint két ezer forinttal növeli a büdzsét egyetlen ember esetében. Értelemszerűen egy három fős család esetében például már rögtön 6000 forinttal magasabb a kiadás, és akkor még nem beszéltünk a többi árstop végéről, és az azzal bekövetkező várható drágulásokról.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés