Hirdetés
Minimálisan csökkent az agrárexport
Hirdetés
Alig, mindössze 4,5 százalékkal mérséklődött az agrárexport egyenlege 2015 első hét hónapjában Magyarországon. Továbbra is gondot okoz azonban az orosz embargó.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme csaknem azonosan alakult január-júliusban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az idei egyenleg mindössze 4,5 százalékkal maradt el a 2014-estől, mivel azonos exportérték mellett kismértékben erősödött az importé.
Az agrárgazdaság kivitelének értéke 4460, a behozatalé pedig 2778 millió eurót tett ki. Ez azért jelentős teljesítmény, mert az export nagyobb hányadban alapanyagból áll, márpedig a húspiacon az orosz embargó és az ebből adódó túlkínálat még mindig érezteti a hatását, míg a tejipar tavasz óta küszködik az uniós kvótarendszer megszűnése utáni túltermelés és az áfacsalások negatív hatásaival.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az első hét hónapban tízezer tonnával, 19 ezerre csökkent az élősertés-export, míg az import ugyancsak tízezer tonnával nőtt, 38 ezerre.
A húsfélék kivitele a sertés- és a baromfihús esetében volumenben csaknem megegyezett a 2014 első hét hónapjában mért adattal, de értéke mintegy 34 millió euróval visszaesett, főként a sertéshús és a baromfihús exportértékének mérséklődése miatt. Az importérték 44 millió euróval lett alacsonyabb, mivel a két fő termékből egyaránt csökkent a behozott mennyiség.
![](/public/agronews/an_article_inner/13531/7d13595d9bdbb9badc680b7150434492_1.jpeg)
Nyers tejből tíz százalékkal többet exportált Magyarország, az átlagár azonban az egy évvel ezelőtti szint háromnegyedére esett vissza.
A gabonafélék kivitele 23 százalékkal, 721,7 millió tonnára növekedett, az exportérték azonban nem követte ezt ilyen dinamikusan, így 16,5 százalékkal nőtt, 820,7 millió euróra.
A legjelentősebb importérték-változást a cukor és a cukoráruk esetében mutatta a statisztika: a behozatal értéke 123,6 millió euróról 85,6 millióra mérséklődött, ezen belül a nád- vagy répacukor importja július végéig 174,5 ezer tonnáról 106,6 ezerre csökkent, értékben pedig 45 százalékkal esett vissza.
Az első hét hónapban a nemzetgazdasági export 8,4 százalékát tették ki az agrár- és élelmiszeripari termékek, az importnak pedig 5,8 százalékát. A kivitel aránya 0,6, az importé 0,1 százalékponttal kisebb, mint 2014 első hét hónapjában.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés