Hirdetés
Mik a feladatok április közepén a kertekben?
Hirdetés
Beköszöntött a jó idő, egyre többen vonulnak ki a szabadba és kezdik rendbe tenni kertjeiket. Van is munka bőséggel, amit ilyenkor el lehet és el is kell végezni, mind a szőlősben, mind a konyhakertben.
Először a szőlővel kapcsolatos munkákról jöjjön néhány fontos észrevétel. Rügyfakadás után és lombosodás előtt még egyszer gondosan át kell tekinteni a szőlőtőkéket, és a száraz csonkokat, esetleg a ki nem hajtott vesszőket le kell metszeni. Ha netalán túlságosan sok termőrügy volna a tőkéken, akkor utómetszéssel még ezek számát csökkenteni lehet.
Mihelyt a hajtások 6-10 cm hosszúra nőttek, el lehet kezdeni a hajtásválogatást: Ennek során az alkalmatlan helyen lévő, túl sűrűn álló hajtásokat kézzel ki kell tördelni. Ezzel eleve megakadályozzuk, hogy a tőke nyáron és ősszel nagyon sűrűvé váljon és a beárnyékolt fürtök ne tudjanak beérni.
Ha még nem történt meg, ezt követően elvégezhetjük az első permetezést. Ennek a szerkombinációját úgy állítsuk össze, hogy egyszerre nyújtson védelmet a peronoszpóra, a lisztharmat, a szürkerothadás, a szőlőatka és a szőlőmoly ellen.
A kártevők közül különösen a szőlőatkák elleni védekezésre kell nagy figyelmet fordítani, mert ezek évről évre veszedelmesebbek lesznek. Az első tünet úgy jelentkezik, hogy a hajtás vontatottan bontakozik ki, a fertőzött tőke nehezen lombosodik és a levelek gyűröttnek látszanak. A kártevők válogatnak a tőkék között; nem mindegyiket támadják meg tavasszal, de később valamennyit ellepik. Védelmet nyújt az atkák ellen a Neoron, a Mitac és a Cascade nevű készítmény
A szőlőskert elgyomosodása ilyenkor kezdődik el. De aki most alaposan kapál, az könnyedén úrrá lehet a gyomnövények fölött. Persze, ha valaki addig vár a kapálással, amíg a gyomok derékig érnek és már elszórták magjaikat is, annak nehéz és fárasztó feladata lesz a szőlősorok megtisztítása.
A szőlő vízigényes növény, különösen most, a hajtásnövekedés időszakában, amikor a képződő szövetek felépítéséhez sok vízre van szükség. Ajánlatos tehát behúzni az öntözőcsövet a szőlősorok közé és alaposan megöntözni a tőkéket.
Most van itt a veteményezés ideje is!
Már most érdemes kiültetni néhány korai paradicsompalántát; ha még talajmenti fagyok jönnének, akkor ezeket be lehet takarni földdel, cseréppel, papírsüveggel, és, a legrosszabb esetben pótolni lehet a kifagyott palántákat. Ültessük a paradicsompalántákat mélyebben, mint ahogy a melegágyban álltak, mert a száruk is gyökeret ereszt, és így többet teremnek.
Itt van a babvetés szezonja is. Vessünk bátran zöldhüvelyű fajtákat is. Ezek a külföldi fogyasztók körében nagyon keresettek, mert nem szálkásodnak, és ha a hüvelyek egy kissé túlfejlettek, akkor is nagyon jó zamatúak. Hétvégi kertekben ez különösen előnyös tulajdonság.
Most vetjük a tökfélék sokaságának a magját is, trágyával dúsított fészekbe. A főzőtök, a cukkini és a patisszon is most kerül talajba, de kerítések, oszlopok befuttatására alkalmas, kevésbé ismert kolbásztök is most kerüljön elvetésre, amelynek combvastagságú gyümölcsei akár két méter hosszúra is megnőnek. Téli csemegét terem a sonkatök, amelynek 1,5-2,0 kg-os gyümölcsei sütésre alkalmasak, kiváló ízűek, kevés energia felhasználásával gyorsan megsüthetők. Érdekességként megemlíthetjük a szivacstököt is. Ennek az az érdekessége, hogy amikor az érett termés külső héját lehúzzuk, akkor alatta egy szivacsszerű képződmény kerül a napfényre; ezzel kiválóan lehet mosakodni, regenerálja a bőrt, frissé, üdévé teszi az embert.
Lehet már vetni a mángold magját, hogy a leveleiből főzött ételekkel felidézzük a nagymama konyháját. Egy négyzetméter mángoldvetés kielégíti egy négytagú család igényét. Ehhez két gramm, azaz egy tasak vetőmagra van szükség. A magvakat 30 cm sortávolságra, 2 cm mélyen kell elvetni; és június közepétől már lehet az első leveleket szedni.
Ha már a babról esett szó, nem hagyhatom el a zsizsik elleni védekezést. Alapja a fertőzéstől mentes vetőmag, ezért csak szakboltban vásárolt, csávázott magot érdemes vetni. Ha a szomszédból mégis fertőződne a babvetés, akkor a betakarított száraz babot helyezzük 48 órára a hűtőszekrény mélyhűtő rekeszébe vagy fagyasztóládába. Ha a kezelés után kivesszük, akkor a továbbiakban kamrában tárolhatjuk a babot; a zsizsik a hidegtől elpusztult.
Forrás: balintgazda.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés