Hirdetés
Mesterséges intelligenciát használ a magyar kutatócsoport által fejlesztett mezőgazdasági robot
Mintaoltalom minősítésben részesült az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett. Az autonóm irányítású eszköz felismeri a környezetének különböző paramétereit, az összegyűjtött adatokkal pedig felhő alapú tárolást végez. Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése.
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének kutatási eredményeként jött létre az a szántóföldi adatgyűjtő robot, ami mesterséges intelligencia segítségével képes sokféle feladat ellátására - írta az egyetem.
Így épül fel és erre jó a robot
A ma már mintaoltalommal rendelkező eszköz egy távol-keleti robotplatform továbbfejlesztéseként született meg. Ennek során a készüléket nagyobb kapacitású hardverrel és szoftverrel látták el, valamint olyan speciális szenzoros egységekkel szerelték fel, melyek lehetővé teszik, hogy környezetének különböző paramétereit – például a környezeti levegő hőmérsékletét, a páratartalmat – meghatározza.
Hirdetés
„A robotot kamerával is felszereltük, ami tájékoztatja a kezelőjét a helyzetéről, illetve mesterséges intelligencia segítségével képes elemezni a begyűjtött képeket és osztályozza is azokat. A kísérleti területen a paradicsom részeit tudtuk detektálni: az eszköz észlelte a levélzet elváltozásait, termésszámlálást és termésbecslést végzett. Ezen felül egy lézeres távolságmérő modullal is elláttuk, amit a navigációban alkalmazunk, ezáltal képes önmaga vezérlésére, tud tájékozódni az adott növény sorai között, és útvonalat tervez” – mondta dr. Ambrus Bálint adjunktus, a robot vezető fejlesztője.
A kutatók tavaly kezdték el alkalmazni a készüléket: üvegházban és szántóföldön is tesztelték paradicsomkertészeti kultúrában. A megoldás más növényekre is kiterjeszthető a későbbiekben.
Több cél is teljesülhet a fejlesztéssel
„A robot megalkotása Ambrus Bálint doktori munkájából indult ki, és büszkék vagyunk arra, hogy mintaoltalommá vált. A fejlesztésünk azért is fontos, mert az Európai Unió 2030-ra emisszió- és növényvédőszer-csökkentést tűzött ki célul a mezőgazdaságban, melyhez a monitoring robotok úgy járulnak hozzá, hogy előrejelzéseikkel csökkentik az ilyen beavatkozások számát. Általuk észlelhetünk olyat is, ami szabad szemmel nem érzékelhető, és olyan nagyszámú adathoz férünk hozzá gyorsan, ami segíti a termesztéstechnológiai optimalizációt a nagygazdaságokban is” – fogalmazott dr. Nyéki Anikó Éva egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője. A kutatásban dr. Ambrus Bálint és dr. Nyéki Anikó Éva mellett részt vett prof. dr. Neményi Miklós, a Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszék professor emeritusa, prof. dr. Kovács Attila, a tanszék vezetője és dr. Teschner Gergely egyetemi adjunktus is.
A készülék a munkaerőhiányra is választ adhat: egy operátorral több ilyen eszköz üzemeltethető egyszerre.
„Robotunk felhasználása túlmutat a mezőgazdaságon: mivel a készülék kisméretű és olcsó üzemeltetésű, ezért más ágazatokban is hatékonyan alkalmazható. A mesterséges intelligenciának köszönhetően programozással könnyen átalakítható, így detektálhatóak olyan színek és alakzatok is, melyek nem csak a növénytermesztésben teszik lehetővé a használatát” - tette hozzá dr. Nyéki Anikó.
A piaci hasznosítás elősegítése
A Széchenyi-egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködés Központjának (FIEK) feladata az intézményben keletkező szellemi alkotások piaci hasznosításának elősegítése. Ennek fontos alkotóeleme az iparjogvédelmi oltalmazhatóság vizsgálata is: a használati minta oltalom – amit a mosonmagyaróvári fejlesztésű robot megkapott – a találmányok jogi védelmének egy lehetséges útja.
„A szabadalmi eljáráshoz képest a használati minta oltalom eljárás rendje egyszerűbb és gyorsabb. A szellemi alkotások iparjogvédelmi stratégiájának kialakításakor – a szabadalmi ügyvivőkkel együttműködve – számos szempontot figyelembe veszünk, és mindig arra törekszünk, hogy üzletileg hasznosítható, illetve a feltalálók számára is kedvező oltalmi formát találjuk meg.
Az egyetem eredményességének mérőszámában így a szabadalmak mellett a használati minta oltalmi bejelentések is kiemelt szerepet kapnak” – mondta Kathi Dorottya, a FIEK szakreferense.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés