Mégsem kell érettségi a gazdálkodáshoz, a plusz támogatásokhoz viszont igen

Felháborította a gazdatársadalmat a román mezőgazdasági minisztérium közvitára bocsátott rendelettervezete, mely szerint a kifizetési ügynökség (APIA) csak a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló szakképesítési bizonyítvánnyal rendelkező gazdáknak folyósítja a támogatásokat. A tervezetben ráadásul az állt, hogy a tanfolyamot csak érettségivel rendelkező gazdák végezhetik el. A dühös reakciók nyomán a minisztérium levette honlapjáról a tervezetet. 

Könczei Csaba, az RMDSZ mezőgazdasági szakpolitikusa a Maszol megkeresésére elmondta, zajlanak az egyeztetések és az körvonalazódik, hogy az alanyi jogon járó támogatásokat feltétel nélkül megkapják a gazdák, ám a plusz szubvenciók esetében valóban kérik majd a szakképesítést. Az erdélyi portál cikkében Kovács-Biró Blanka írta meg a részleteket, ezt az anyagot szemléztük. 

A tervezetben ráadásul az állt, hogy a tanfolyamot csak érettségivel rendelkező gazdák végezhetik el. A dühös reakciók nyomán a minisztérium levette honlapjáról a tervezetet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes
A tervezetben az állt, hogy a tanfolyamot csak érettségivel rendelkező gazdák végezhetik el, a reakciók nyomán a minisztérium levette honlapjáról a tervezetet – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

Finomítják a rendeletet

A helyzet visszásságára az Agrointeligența mezőgazdasági szakportál hívta fel a figyelmet, amely győzelemként számol be arról, hogy a minisztérium visszavonta a tervezetet. Az országos növényvédelmi hatóság különben már az év elején kiküldött a helyi önkormányzatoknak egy körlevelet, jelezve, hogy a gazdák el kell végezzék az online tanfolyamot, amiért 193 lejt kell fizessenek. Ezeket a képzéseket kötelezőként hirdették meg minden romániai gazda számára, még azoknak is, akik szakirányú végzettséggel rendelkeznek. A tanfolyamon való részvétel egyik feltétele az érettségi bizonyítvány lett volna.

Az egyeztetések zajlanak, az körvonalazódik, hogy az alanyi jogon járó – például a területalapú – támogatásokat továbbra is feltétel nélkül megkapják a gazdák, közölte Könczei Csaba. A háromszéki képviselő rámutatott, jogos elvárás, hogy akik nagy mennyiségben, nagy területen használnak vegyszereket, szakszerűen tegyék, ne „hű bele Balázs” módjára.

A szakpolitikus meglátása szerint azok a gazdák, akik nagy mennyiségű növényvédő szert használnak, el kell végezzék az erre vonatkozó képzést, vagy szerződést kell kössenek szakmai felügyeletre. Az is érthető, hogy a tanfolyamon való részvételt is feltételhez kötik, hiszen a vegyszerek fenntartható használatához számításokat kell végezni. Viszont akinek szakirányú végzettsége van, nem kell feltétlenül plusz képzésekre járjon.

Valós tudásra van szükség, nem csak kipipált tanfolyamokra

Eddig is léteztek kötelező képzések az agráriumban, például a természetvédelmi támogatásokat igénylő biogazdáktól kérték, hogy végezzenek el tanfolyamokat – mutatott rá Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke. Kifejtette, sok esetben az előírt tanfolyam arról szólt, hogy pár óra alatt elmondták a gazdáknak a legfontosabb tudnivalókat és kiállították az oklevelet.

A székely gazdákat képviselő egyesület több ízben szorgalmazta, hogy a kötelező képzéseken olyan valós tudást adjanak át az érintetteknek, amely a mindennapjaikban segíti őket. 

„Ha a gazdák azt látják, hogy az előadó is unja, csak azért kell részt venni a képzésen, hogy valamit kipipáljanak, akkor úgy is állnak hozzá” – részletezte Becze István. Hozzátette, másrészt az a tapasztalat, hogy ha a gazdák látják a tanfolyam értelmét, szívesen beiratkoznak, sőt, ki is fizetik a részvételi díjat.

Becze István szerint jó, hogy nem kell érettségi

A szakember jó döntésnek tartja, ha nem szabják kötelező feltételnek az érettségit, mert a gazdák jelentős részének országos szinten nincs érettségi oklevele. Másrészt azzal szembesültek, amikor meghirdették a fiatal gazda programjukat, hogy az ezer jelentkező egyharmadának felsőfokú agrárvégzettsége van. Sok fiatal gazda nem csak átveszi a szüleitől, a nagyszüleitől a földet, hanem tudatosan készül erre a pályára.

A precíziós mezőgazdaság nem a jövő, hanem már a jelen

A digitalizáció hatalmas kihívás az agráriumban, a hatékonyságban hatalmas különbséget lehet elérni a korszerű technológiával, a mérések alapján meghozott szakszerű döntésekkel, mutatott rá Becze István. 

„Nem az kell legyen az üzenet, hogy úgy kell gazdálkodni, ahogy nagyapáink tették. Egyértelmű, hogy ebben az ágazatban folyamatosan tanulni kell, tartani a lépést a fejlesztésekkel, mert csak így maradhatunk versenyképesek” – részletezte a szervezet elnöke.

A fenntartható növényvédelem is szorosan összefügg a digitalizációval, a legújabb technológiákat bevetve pontosan ki lehet számolni, hogy egy adott területen mennyi vegyszerre van szükség. Amikor egy gyerek lázas, nem adunk az egész osztályközösségnek lázcsillapítót. Így működik a növényvédelem is, ki kell számolni, egy adott kultúrának azon a termőföldön mennyi vegyszert kell adagolni, így nagyobb lesz a hozam, olcsóbb a termelés és egészségesebb a táplálékunk, fejtette ki Becze István. A szakember megerősítette, hogy az adatalapú mezőgazdaság nem a jövő, hanem már a jelen.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...