Hirdetés
Lemondott a Nemzeti Park igazgatója, miután kiderült, hogy korábban orvvadászat miatt elítélték
Lemondott posztjáról Peter Olexa, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatója, miután nyilvánosságra került, hogy korábban orrvadászat vétsége miatt elítélték. A szlovák környezetvédelmi tárca kommunikációs osztálya szerint Olexa friss hatósági erkölcsi bizonyítványt nyújtott be az álláshirdetésre, melyben nem szerepelt vétség, azaz megfelelt a feddhetetlenségre vonatkozó feltételnek. A korábbi ítélet már csak a bűnügyi nyilvántartás kivonatában szerepel, amely nem áll és nem is állhat a minisztérium rendelkezésére - fogalmaztak.
A történetről a Szlovák Köztársaság Hírügynöksége (Tlačová agentúra Slovenskej republiky - TASR.sk) híre alapján a Bumm.sk számolt be, ezt az anyagot szemléztük. „Peter Olexa a médiában nyilvánosságra hozott ügyet a politikai harc részének tekinti, és nem kíván benne részt venni. A TANAP igazgatója a felmentését kérte” – közölte a minisztérium.
![](/public/agronews/an_article_inner/700/4cdb6c6022aa8c6cdf04dbb49d6ff6ac_1.jpeg)
Nem tudhatták, hogy kilőtt egy farkast
„Ha Olexát korábban orrvadászatért elítélték, az már csak a bűnügyi nyilvántartás kivonatában szerepel, amely nem áll, nem is állhat a minisztérium rendelkezésére” – tette hozzá a környezetvédelmi tárca azzal a megjegyzéssel, hogy a kivonatot csak a bűnüldöző szervek, az ügyészség és a bíróság kérheti ki büntetőeljárás lefolytatása keretében. A minisztérium pályázatot hirdet a TANAP és az Alacsony-Tátrai Nemzeti Park igazgatói posztjára, a részletekről a honlapján tájékoztat.
Hirdetés
Megszólalt Taraba miniszter is a TANAP élén történt változásról
Ha Peter Olexa, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) vezetője, nem akar a politikai csatározás részesévé válni, akkor le kellene mondania – javasolta Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter. Ugyanakkor szerinte Olexa jó szakértő, jók az elképzelései, és kiáll mellette.
„A minisztériumnak nem lehet tudomása arról, hogy valaki 14 éve kilőtt egy farkast. A törvény szerint a bűnügyi nyilvántartásba van betekintésünk, az pedig tiszta volt. A törvény alapján már feddhetetlenként kell tekinteni rá, akkor is, ha kilőtt egy farkast” – mondta Taraba a közösségi hálón közzétett videofelvételen.
Korábban Olexát orvvadászat miatt ítélték el jogerősen, mert kilőtt egy védett ragadozót, egy farkast.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés