Komolyan pusztítja a kormorán a hazai halállományt

A kormoránok inváziója a megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat. A csapatban halászó madarak néhány óra alatt óriási károkat képesek okozni. A védekezésre egyre nagyobb erőt fordítanak halgazdák és a horgászegyesületek. Hosszú távú megoldást a szaporodás korlátozása jelenthet, a tojók gyérítésének a nagy európai költőhelyek mellett a hazai fészektelepeken is meg kell találni a módját.

A Magyar Nemzet írt arról, hogy elképesztő méreteket öltött az elmúlt időszakban a kormoránok okozta kár a hazai élővizekben. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója szerint míg korábban szeptember végén, vagy október elején jelentek meg az első rajok, tavaly már augusztustól védekezni kellett a madarak ellen. – Az ősszel végig nagy erőkkel dolgoztunk azon, hogy a halállományt megóvjuk. Az idegenhonos halragadozók egy 20-30 hektáros halastóban már pár óra alatt is visszafordíthatatlan kárt tudnak okozni – mondta.

A kormorán okozta károk csökkentését szeretnék elérni a halgazdák és a horgászegyesületek - mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője
A kormorán okozta károk csökkentését szeretnék elérni a halgazdák és a horgászegyesületek – mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője

A madártani egyesület statisztikáiból készült számítás szerint egy átlagos évben itthon mintegy 3 ezer tonna halat pusztítanak el a kormoránok. Ez elég nagy szám, miközben a teljes magyar horgászmozgalom 3500 tonna halat fog ki egy évben. Bár a kormorán gyakorlatilag mindent megeszik, ami az útjába kerül, előszeretettel halászik a hengeres testű és a kevésbé védekezőképes halakra. Ilyenek pél­dául a ragadozó halak, amelyek nincsenek hozzászokva, hogy üldözik őket.

Nagyon sok hal esik áldozatul

A legnagyobb kárt nem is az elfogyasztott mennyiség jelenti, hanem az, hogy a csapatban vadászó kormorán nagyon sok halat sebesít meg, mire megszerzi a saját táplálékát. Másrészt azzal, hogy a téli időszakban felzavarja a vizet, kikergeti vermelőhelyükről (a mélyebb mederrészek, ahol a halak viszonylagos nyugalomban töltik a telet) a halakat, amelyek így megfáznak a sekély nádasban. A tényleges kár tavasszal jelentkezik, amikor a halastavak gazdái legyengült, beteg állománnyal találkoznak, a halak jó része pedig a telet sem éli túl – fejtette ki a helyzet részleteit Lévai Ferenc.

Kormorán tizedeli a hazai halállományt: az agrártárca évente több millió forint támogatást ad a védekezésre - képünk illusztráció
Kormorán tizedeli a hazai halállományt: az agrártárca évente több millió forint támogatást ad a védekezésre – képünk illusztráció

A madarak elleni védekezésre az Agrárminisz­térium évente több millió forint lőszertámogatást biztosít a halászati egyesületeknek. Lévai Ferenc szerint jól láthatóak az eredmények. A védekezés hatásfoka az elmúlt években javult. Ugyanakkor a Dunáról és a természetes vizekről a halőrök által elzavart madarak a halastavak környékén csapnak le újra.

Mivel a ragadozó madár legnagyobb költőhelyei Európa északi részén –Dániában, Hollandiában, Lengyelországban és Svédországban – vannak, ezért a védekezésnek is európai szinten kell megvalósulnia. Az igazán hatásos módszer az lenne, ha a fészkelőtelepeken sikerülne csökkenteni az egyre növekvő populációt. Ennek módja, hogy a tojásokat lelakkozzák vagy egyéb módon meddővé teszik. Így a madár nem érzi azt, hogy tojnia kellene, hanem addig ül az üres tojásokon, amíg nem múlik el a költési láz. Rövid távon az jelentene könnyebbséget, ha a mostaninál is nagyobb mértékben lehetne irtani a kormoránokat – válaszolta a lap kérdésére Lévai Ferenc.

Egységes európai fellépésre van szükség

Ezért abban kérjük a minisztérium segítségét, hogy tegyék lehetővé a hazai fészektelepek gyérítését olyan eszközökkel, amelyek az esetlegesen ott fészkelő más állományokat nem zavarják – mondta. Erre már vannak jó példák, a Tisza-tó környékén a sporthorgász-egyesületnek sikerült csökkentenie az ott fészkelő tojóállományt. Fontos, hogy az ökoszisztémában az egységet lássuk. Ez a faj túlszaporodott, így nemcsak a halgazdaságoknak, hanem a természetnek is óriási károkat okoz – magyarázta Lévai Ferenc.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vissza nem térítendő támogatás a halászati ágazat ... 40-60% támogatási intenzitással vissza nem térítendő támogatást igényelhető a halászati ágazat szereplői számára, határidő: 2013. október 31. Támog...
A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...