Juhok gondoskodnak majd Nógrád legnagyobb, 6,5 milliárdos napelemparkjának fűnyírásáról

Átadták Nógrád megye legnagyobb napelemparkját Szügy és Balassagyarmat között. A park beruházója a kassai Radix Union napelemgyártó és a Greentechnic Hungary Kft., a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alapító tagvállalata. A 35 hektáros területen 33 darab, egyenként 500 kilowattos, összesen 16,5 megawattos napelemet helyeznek el. Március végén a napelempark fejlesztésének első üteme valósult meg: 18 napelemsor a próbaüzem után már termel. A teljes erőmű április végén lesz kész. Nógrád megye jelenleg legnagyobb napelemparkja 6,45 milliárdos beruházással épült fel.

A Nool.hu számolt be arról, hogy az ünnepi rendezvényen Szili Katalin kormánymegbízott, egyben Szügy díszpolgára, valamint a térség polgármesterei és országgyűlési képviselője, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, illetve a befektetői csoport tagjai is jelen voltak. Szili Katalin a fenntartható fejlődés fontosságára hívta fel a figyelmet, amiben óriási szerepet kapnak a napelemparkok. A kormány 2020-ra kitűzött célja az volt, hogy az energiafelhasználás 13 százalékát a megújuló energiafelhasználás biztosítsa. Ezt ma már teljesítettük, jelenleg az országos energiafelhasználás a 14,5 százaléka keletkezik így. A 21. században minimalizálni kell a nem megújuló energiákat, és minél nagyobb szerepet adni a megújuló forrásoknak – mondta a miniszterelnöki megbízott.

Hatalmas napelempark valósult meg Nógrád megyében, az alatta és körülötte lévő területen juhok legelik majd le a füvet - képünk illusztráció
Hatalmas napelempark valósult meg Nógrád megyében, az alatta és körülötte lévő területen juhok legelik majd le a füvet – képünk illusztráció
Élénkíti a Nógrád megyei gazdaságot az óriási napelempark

Balla Mihály országgyűlési képviselő elmondta, hogy az itt élők számára a legfontosabb, hogy legyenek munkahelyek, fejlődjön a gazdaság és a lehető legkevesebben hagyják el a régiót. Nógrád megye gazdasági mutatói egyre jobbak, már az országos középmezőnyben vagyunk, és ebben a nyugat-nógrádi térségnek hatalmas szerepe van. A Szügy és Balassagyarmat között megvalósított beruházás azt bizonyítja, hogy a fejlődésen kívül a környezetvédelem is elsődleges szempont a megyében.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke elmondta, hogy a beruházás új munkahelyeket teremt a környéken, mivel az üzemeltetés során helyi munkaerőt fognak alkalmazni, illetve a vállalkozás évtizedekig biztosítja a térségben az iparűzési adóból származó bevételeket is. Hozzátette, hogy a legkorszerűbb energiatermelésnek helyet adó terület karbantartását birkákkal végzik majd: velük legeltetik majd le a füvet a napelemek alatt. Egy további erőmű is épül a megyében Bátonyterenye térségében. A város Mátraverebély felőli részén hamarosan egy 40 elemből álló kiserőmű épül meg. A néhány hét múlva befejeződő beruházás befejezésével, 10 ezer család energiaszükségletét fogják biztosítani.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Több bálázott tüzelőanyagot vásárol fel a pécsi er... Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól. Ennek oka, hogy kedvezőbbé vált az ...
Újabb lépés a környezetkímélő mezőgazdaság felé... Egyre több gazdaságban kezd elterjedni a környezetkímélő talajfertőtlenítés, a szolarizáció. Ezzel a módszerrel vegyszerek és egyéb, káros anyagok nél...
Szeged lehetne a magyar naperőmű központ A hazai agrárium – többek között – a magas költségektől és az öntözés hiányától is szenved. Egy marokkói példa útmutatásul szolgálhat az egyik lehetsé...
Magas adók miatt életképtelen a magyar napenergia ... Évtizedes lemaradásban vagyunk napenergia-felhasználásban az unió többi országához képest. Az oka igen egyszerű: hazánkban még mindig nem sikerült meg...
Napelemfarmok létesítésre kérhető támogatás, ezekk... Támogatást igényelhetnek a kisteljesítményű erőművekből álló naperőművek és napelemfarmok létrehozására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai. Egy da...
20%-os rezsicsökkentés a teraszon – de nem n... Az olcsó és kis méretű napelem rendszerek használatát jó ideig nem engedélyezték az európai uniós tagállamban, de megváltozott a helyzet. Németország ...