Hirdetés
Három százalékkal növekedtek a termelői árak a mezőgazdaságban
Hirdetés
Nem okozott meglepetést a mezőgazdasági termékek árváltozása a gabonafélék és az állati termékek esetében, a zöldség és gyümölcs árainál azonban komoly fordulatokat látni.
Idén júliusban a mezőgazdasági termelői árak 3 százalékkal haladták meg az előző évi adatot, ez a növényi termékek árának 1,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11 százalékos növekedéséből tevődött össze – derül ki a KSH adataiból.
A gabonafélék ára 3,9 százalékkal mérséklődött. A búza ára 11 százalékkal nőtt, a kukoricáé 11 százalékkal lett kevesebb. Megkezdődött az új betakarítású búza értékesítése, amely 2017 júliusában tonnánként 42.800 forintba került.
A gyümölcsök ára 23 százalékkal emelkedett, a körte 9,3, az őszibarack 9 százalékkal csökkent, a szamóca ára 36, a szilva ára pedig 72 százalékkal emelkedett.
A zöldségfélék ellenértéke 0,6 százalékkal nőtt, a burgonya viszont 19 százalékkal csökkent.
![](/public/agronews/an_article_inner/11087/e5e7353b5a7c2eae964d41587134d4d8_1.jpeg)
Az élő állatok termelői árszintje 4,7, az állati termékeké 27 százalékkal lett magasabb.
A vágósertés ára 6,6 százalékkal nőtt, a tej ára pedig 36 százalékkal emelkedett, felvásárlási ára 94 forint volt literenként, ami a 2014-es év végi árnak felel meg.
A 2017-es év első hét hónapját a tavalyihoz nézve a mezőgazdasági termelői árak 2,9 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 2 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké viszont 12 százalékkal emelkedett.
A zöldségfélék ára 3,1, a vöröshagymáé 20 százalékkal csökkent, a paradicsom ára 15 százalékkal nőtt.
A burgonya ára 8,0 százalékkal csökkent, míg a vágósertés ára 22, a tej ára pedig 25 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés