Hirdetés
Gondolná, hogy egy év alatt jó 10%-ot csökkent a tojás ára?
Az unióban az étkezési tojás ára 227 euró/100 kilogramm volt 2024 első tizennégy hetében, 11 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakának értékét, míg Magyarországon 55,13 forint/darab (M+L) volt 2024 első tizenöt hetében, ami 16,8 százalékkal maradt el a 2023. év azonos időszakának átlagárától.
Áprilisban megjelent előrevetítések szerint az USA tojástermelése 1 százalékkal csökkenhet 2024 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, éves szinten ugyanekkora mértékű növekedés várható. Az egy főre jutó tojásfogyasztás előreláthatóan nem változik számottevően az idei év második negyedévében, míg 2024-ben fél százalékkal emelkedhet az előző évihez képest.
![](/public/agronews/an_article_inner/212/c1b422f771c9f0b3494ae592c81e36c2_1.jpeg)
EU tojáskereskedelme
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 68 százalékkal 9 ezer tonnára nőtt 2024 januárjában az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Az import 82 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott. A közösség tojás- és tojástermékexportja 30 százalékkal 29 ezer tonnára emelkedett 2024 első hónapjában 2023 januárjához képest. Az unió legnagyobb célországai: az Egyesült Királyság (39 százalék részesedés az exportból), Japán (16 százalék) és Svájc (13 százalék) együttesen 20 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségből idén januárban. Az Egyesült Királyságba és Svájcba 10–10 százalékkal, Japánba pedig 67 százalékkal nőtt a kivitel a megfigyelt periódusban - olvasuk az AKI jelentésében.
Hirdetés
Adatok alapján elmondhatjuk, hogy az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 227 euró/100 kilogramm volt 2024 első tizennégy hetében, 11 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakának értékét.
Magyarország 2,6 ezer tonna héjas tojást (+14 százalék) vásárolt a nemzetközi piacról 2024 első hónapjában, ezen belül 71 százalékkal több, 1,6 ezer tonna friss tojást szállított be. Fontos tudni, hogy a héjas tojás exportja 70 százalékkal 1,5 ezer tonnára emelkedett, míg ezen belül a friss tojás kivitele 30 százalékkal 117 tonnára csökkent 2024. januárban az előző év hasonló hónapjához viszonyítva.
Itthon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 55,13 forint/darab volt 2024 első tizenöt hetében, ami 16,8 százalékkal maradt el a 2023. év azonos időszakának átlagárától. Míg az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 15,9 százalékkal 58,15 forint/darabra, az L méretosztályú, dobozos tojásé 14,9 százalékkal 68,32 forint/darabra csökkent. Ugyanakkor az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 20,7 százalékkal 49,69 forint/ darabra, az L-es tálcás tojásé 17,6 százalékkal 53,29 forint/darabra mérséklődött. Mélyalmos tartásból származó étkezési tojásnál (M+L) a csomagolóhelyi ára 63,85 forint/darab volt 2024 első tizenöt hetében, ami 13,6 százalékkal alacsonyabb a 2023. év azonos időszakának átlagáránál.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés