Elfelejtenék a szántást, mert van jobb

„A teljesítmény mindig társuljon pontossággal és minőségi munkavégzéssel”- mondta Kalmár Tibor, Väderstad Kft. ügyvezetője, mivel vetésnél a tőtáv helyett fontosabb az egyenletes mélység, a jó időzítés és a gyors munka. A cég tavaly növelte forgalmát, elsősorban a vetőgépek iránt volt jelentős kereslet.

A Väderstad Kft. ügyvezetője elmondta, tavaly sikeresebb gazdasági évet zártak, mint 2016-ban. A forgalmuk 4 milliárdról 4,5 milliárdra nőtt, bár ezzel még nem érték el a 2015-ös esztendő eredményét, amikor 5 milliárd árbevételt jegyeztek Magyarországon.

A Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép az AGROmashEXPO 2018-on
A Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép az AGROmashEXPO 2018-on

Nagy forgalmat hoztak tavaly a vetőgépekből. Mind a gabona-, mind a szemenkénti vetőgépek iránt érezhetően nagy volt a kereslet.

A Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép tulajdonságai
A Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép tulajdonságai

Talajművelő eszközök terén kicsit más a helyzet – mutatott rá arra, hogy a piacon sok az olcsó gép, ezért erős a konkurencia. Véleménye szerint a gazdák nem hajlandóak többet adni azokért a plusz dolgokért, amit például a Väderstad is kínál. A szakemberrel a Magyar Mezőgazdaság beszélgetett.

A mostani gazdasági évük már október elején elkezdődött. Az eddigi folyamatok biztatóak. Túl vagyunk egy négy hónapos előszezonon – ami elvileg január végén fejeződött volna be-, ám a kedvezményes vásárlási időszakot kitoltuk február 9-ig.

A szakember elégedett a szemenkénti vetőgépek iránti vevői érdeklődéssel. Elmondása szerint közel hatvanat hoznak be az országba az előttünk álló szezonban, és a többi eszköz is nagyobb figyelmet kapott a vásárlóktól. Sokkal élénkebb az érdeklődés, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt.

A támogatások mindig megzavarják a normál üzletmenetet. Van aki már egy éve vár a kertészeti pályázatok eredményére, sokan pedig a decemberi kiértesítések ellenére a mai napig nem kaptak információt. Többségük még mindig kivár, és addig nem kezdi meg a beruházást, amíg az eredményt nem kapja kézhez.

A magyar piac a fejlesztési támogatások nélkül is életképes

– folytatta Kalmár Tibor, ráadásul gépkereskedői szemszögből jobban tervezhető.

Vetőgépeik megfelelnek a precíziós gazdálkodás elvárásainak, helyspecifikusan, változó magmennyiséggel, műtrágyával, mikrogranulátummal dolgoznak.

Ez elsősorban a szemenkénti vetőgépek esetében nagyon látványos – mondta, hogy a Tempo precíziós eszközükre mutatva. A nagy sebességű vetés mellett sem változik a munka minősége, miközben ugyanúgy kijuttatja a műtrágyát, a mikrogranulátumot. Bár ebben a szegmensben egyedülálló eszközről van szó, elvégezték rajta a finomhangolást, hogy az aprómagvú növényeket, így például a cukorrépát is el lehessen vele vetni.

Fókuszban a vetőgépek: a Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép az AGROmashEXPO 2018-on
Fókuszban a vetőgépek: a Tempo V függesztett szemenkénti vetőgép az AGROmashEXPO 2018-on

Az is egyik formája a költséghatékonyságnak, hogy egy gazdaságban egyetlen eszközzel meg lehet oldani minden növény vetését. A Tempo abban is különleges, hogy amikor sorkizárást végez, azaz szakaszol. Nem csak a vetőmagot, hanem a műtrágya, a mikrogranulátum kijuttatását is lezárja. Teljesen ki lehet kapcsolni egy-egy vetőegységet, ráadásul az egymás mellett futó vetőkocsik egyedileg beállíthatók, eltérő magmennyiséget képesek kijuttatni a területre.

Precíziós gazdálkodás – okosan, tudatosan, tervezve

A precíziós gazdálkodásnak manapság divatja van, de jellemzően nem a vetés jelenti a szűk keresztmetszetet – mutatott rá a szakember arra, hogy sokszor már a talajművelés terén találkozni hiányosságokkal, ki nem használt lehetőségekkel.

Tapasztalata szerint olyan termelők is foglalkoznak precíziós gazdálkodással, akiknél a talajművelés nincs a megfelelő színvonalon. Az alapoknál kellene kezdeni a rendbetételt, klímatudatosan, klímakárt megelőző módszereket alkalmazni – mondta.

Sokan megvásárolták a modern kultivátorokat, de legtöbbször nem a legjobbakat választották – jegyezte meg. Amikor ki akarják váltani a szántást, olyan alternatívában kell gondolkodni, ami képes azonos mélységű lazult réteget kialakítani. Jó néhányan használnak sekélyen járó kultivátorokat, ami nem pótolja az ekét, s ettől kezdve kérdésessé válik a szántás kiváltójaként.

Korábban itt írtunk arról, hogyan alkalmazkodik a modern igényekhez Väderstad Ferox könnyű kultivátor.

A TopDown és az Opus hidraulikus kapaterhelése 700 kg felett nyit, ami garantálja a beállított mélységet
A TopDown és az Opus hidraulikus kapaterhelése 700 kg felett nyit, ami garantálja a beállított mélységet

A Väderstad úttörője volt hazánkban a forgatás nélküli talajművelésnek. Egyre többen vannak már olyanok, akik évek óta nem használnak ekét.

A szántásnak már nincs akkora szerepe, mint még mindig gondolják a gazdálkodók

– mesélt arról, hogy a szármaradványok bedolgozása, bekeverése nem jó megoldás.

Ezzel a lehetőséggel inkább élni kellene, az elővetemény növényi maradványait fel lehetne használni felszíni védelemre. Ez nem azonos a mindenki által ismert takarással. Vetéskor is 15-20 százalék növényi maradvány – szépen elosztva -, maradjon a talajon. Ki kell alakítani a mulcsos réteget, aminek nagy szerepe van a talaj hő- és csapadék-stressz elleni védelmében – mondta Kalmár Tibor.

Szerinte ugyan a szántás nem alkalmas a klímakár elleni védelemre, ennek ellenére megmarad a szerepe, de ritkábban, 2-4 évente kell vele visszatérni a földre.

Ez okszerű, jól időzített, és utána elmunkált szántásra igaz. Ha alapművelésről van szó, csakis a mélyenjáró kultivátorok jöhetnek szóba – mondta.

Vetőgépek esetében a vezérlés, az üzemeltetés miatt fontos, hogy együttműködjenek például az erőgépgyártókkal.

Sok gazda gondolja azt, hogy nem kell neki gyors gép, hiszen nem siet sehova. Miközben napjainkban az időjárás szélsőségei miatt az egy hét már csak néhány nap. Ennyi idő áll rendelkezésre a vetés optimális elvégzésére. A fejlesztések másik iránya az automatizálás. Ezzel is szeretnék elérni, hogy a gépkezelőnek minél egyszerűbb legyen a dolga. A SeedEye automata magszámláló rendszer – amit ma még csak a szemenkéntvető gépeknél alkalmaznak – nem csak megkönnyíti a munkát, de a hiba lehetőségét is csökkenti.

Kíváncsi arra, hogy mik a szántóföldi kultivátorokra alapozott talajművelés lehetőségei és korlátai Magyarországon?

Kattintson ide és olvassa el cikkünket a témában!

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A deflektor kötelező! Ez év elejétől kötelező a pneumatikus szívólevegős vetőgépek deflektorral való felszerelése, amelyeket a gazdák zömében a kukorica és a napraforgó vet...
Sekély és mély talajlazítók a gazdaságos növényter... Az ekéken túl, egyéb lazítók is segítik a gazdálkodókat a talaj megfelelő megmunkálásában. A sekély műveletekben a tárcsák, míg mélyebben a közép és m...
Alkalmazkodik a modern igényekhez Väderstad Ferox ... Új talajművelő munkagépcsaládként mutatkozik be a Väderstad Ferox, amely a nagy sikerű NZ Aggressive magágykészítő család alapjaira épül, és 5, 6, 7, ...
Ilyen, amikor egyszerre 90 sorba vetnek kukoricát ... Nem aprózzák el az Amerikai Egyesült Államokban a kukorica vetését: Kentucky nyugati felében készült az a videó, amiben 2 John Deere traktorral egysz...
Milliárdok a gépekre: ezek Európa legnagyobb forga... Optimisták a piaci várakozások a gépeladásokkal kapcsolatban 2019-re. Az agrárszektorban annak ellenére megvan a befektetési hajlandóság, hogy a 2018...
Öntözés a gyakorlatban, új traktorok, vetőgépek – ... Több hírünket olvashatta júliusban a mezőgazdasági gépek és a technológia kategóriában. Szó volt agrometeorológiáról, orosz traktorgyárak újdonságair...