Design Tyúkól – Megvannak a győztesek! + fotók

„HENxagon”, –„TIK-LAK”, Ólháló” és hasonló elnevezésű tyúkólak. Mire ez a fakszni, mitől olyan érdekesek a vidéki tyúkólak, hogy ilyen nevet kapjanak? Május elején indult a Design Tyúkól – urbánus csirke házat keres című pályázat. A második forduló lebonyolítása után, október 17-én ismertették a szakmai zsűri döntését. A pályaműveket és a nyerteseket is bemutatjuk!

A hagyományos falusi élet tipikus jelképe a tyúk, a baromfiudvar. A pályázatot meghirdetők szándéka, hogy a vidéki életformára oly jellemző tyúkólak a modern dizájn eszközeivel újraértelmezve a figyelem középpontjába kerüljenek. Elsődleges célja a téma körbejárása, vitaindítás, a prototípusok megalkotása és minél szélesebb körben való megismertetése. Távlati célja pedig ezen prototípusok által inspirált projektek létrehozása a formatervezésben, urbanisztikában, városi gazdálkodásban, de akár szociális kezdeményezésekben is.

Huszonnégy magas színvonalú pályamű érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri döntése alapján a kiíró szenior és diák kategóriában hirdetett győztest.

A szenior kategória győztese

György Katalin – „HENxagon” elnevezésű munkája
György Katalin – „HENxagon” elnevezésű munkája

 

A diák kategória győztese

Kosztolányi Enikő, Ligetvári Csenge Luca, Ligetvári Dorottya Sára –„TIK-LAK” című alkotása
Kosztolányi Enikő, Ligetvári Csenge Luca, Ligetvári Dorottya Sára –„TIK-LAK” című alkotása

 

Különdíjban részesültek

Hajmichael Ádám: Különdíj a rendszerszemléletért –„Ólháló”
Hajmichael Ádám: Különdíj a rendszerszemléletért –„Ólháló”

 

Hámori Péter: Futura különdíj– „Csurb”
Hámori Péter: Futura különdíj– „Csurb”

 

Keller Ferenc: Tervezői különdíj – „TIK-BOKSZ”
Keller Ferenc: Tervezői különdíj – „TIK-BOKSZ”

 

Horváth Lili: Aba-Novák-különdíj – „Anyám tyúkja a városban”
Horváth Lili: Aba-Novák-különdíj – „Anyám tyúkja a városban”

 

Dr. Ónodi Gábor: Tervezői különdíj – „Mobile design”
Dr. Ónodi Gábor: Tervezői különdíj – „Mobile design”

 

További pályázatok:

A zsűri tagjai voltak:

  • Dr. Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára
  • Hegedűs Ágnes tervező
  • Pozsár Péter, a Hello Wood megalapítója, építész, a MOME oktatója
  • Ráday Dávid,a Hello Wood megalapítója, művészeti igazgatója, a MOME oktatója
  • Lengyel Roland,a Design Terminál kreatív vezetője
  • Szemerey Samu, a Kortárs Építészeti Központképviseletében
  • Valkai Csaba, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, okleveles építészmérnök
  • Álmosdi Árpád építész, a szolnoki Agóra tervezője
  • Dósa Gyula szolnoki gazdász, pedagógus, környezeti nevelő
  • Molnár Lajos Milán kiíró, azAba-Novák Kulturális Központ ügyvezető igazgatója
  • Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője

A díjazott pályaműveket stilizált baromfiudvarban tekinthetik meg az érdeklődők, melyeket a Hello Wood alkotócsoport készített el. A nem díjazott pályamunkák látványtervét kiállítás keretén belül mutatják be az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A szolnoki esemény után országos körútra indulnak a dizájn ólak és a tyúkok.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...