Hirdetés
Demonstráció a hazai tejért
Hirdetés
A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizottsága. Július 8-án több településen is demonstrációk lesznek a hazai nyerstej import tejjel szembeni védelme érdekében.
A demonstráció keretében jövő kedden Nyíregyházán, Ebesen, Pécsett, Nagytarcsán és Budaörsön félpályás útlezárást tartanak reggel hét órától délután négy óráig mezőgazdasági munkagépekkel - tájékoztatta az MTI-t Hegedűs Imre, a bizottság vezetője, a TSZSZT egyik alapító tagjának, a Bicske Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nek a vezérigazgatója.
Elmondta: a termelők a tiltakozással a fogyasztók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a részesítsék előnyben a magyar tejtermékeket az importtal szemben. Emellett figyelmeztetni akarnak egyes, aránytalanul nagy mennyiségben import tejtermékeket forgalmazó kereskedőket arra, hogy preferálják a magyar tejtermékeket.
Hangsúlyozta: a bizottság elvárja azt is, hogy a kormány puszta erkölcsi támogatás helyett szigorúbb piacszabályozó intézkedésekkel vessen gátat az import aránytalanul nagy mennyiségű forgalmazásának.
A bizottság pénteki közleménye szerint soha nem látott mennyiségben áramlik Magyarországra az import tej és tejtermék, elsősorban ultrapasztőrözött tej és félkemény sajtok formájában. A terméktanács információi szerint ezért a magyar feldolgozóknál az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű eladatlan árukészlet halmozódott fel, így kénytelenek a nyerstej felvásárlási árát csökkenteni.
A testület számításai szerint a tej kilogrammonként 10 forintos árcsökkenése éves viszonylatban 14 milliárd forint kárt okoz a magyar tejtermelőknek, és ugyanennyit a feldolgozóiparnak.
A mintegy 350 tejtermelőt képviselő TSZSZT elnökségének tejtermelő tagjaiból alakult Demonstrációs bizottság közleményében jelezte: amennyiben a kereskedelmi láncok továbbra is előnyben részesítik a gyanúsan olcsó külföldi tejtermékek forgalmazását, számítani lehet a demonstráció "időbeni, térbeni és hangulati" kiszélesítésére.
Forrás: MTITémák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés