Hirdetés
Csodafegyver a poloskainvázió ellen
Ha a jelenleginél lényegesen több bokorlakó énekesmadár - mint például a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy élne az országban, akkor csökkenthető lenne a vegyszerek szerepe és biológiai úton lehetne védekezni a poloskák ellen.
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője beszélt erről a lehetőségről az M1 aktuális csatornán. Ehhez - szerinte - a nagyvárosokban meg kellene változtatni a zöldterületkel kapcsolatos hozzáállást - írta meg a kiskertblogger.hu. Sajnálatos módon a nagy parkjainkban hiányoznak a madarak fészkeléséhez megfelelő bokrok, hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így erre nem alkalmasak. A "madárbarát" bokrok ellenben az alapjuknál a legszélesebbek, mint például a kökény.
![](/public/agronews/an_article_inner/8668/fdc8506e926a266df8736daa7d533544_1.jpeg)
Ez azért is fontos lenne - emelte ki Orbán Zoltán -, mert a lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának részét képezi a poloskalárva.
Ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor mind az ázsiai márványospoloska-, mind az afrikai vándorpoloska inváziót kordában tudnák tartani a madarak. Például a szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.
Hirdetés
Bár több olyan rovarölő szer is van, amelyek képesek irtani a kártevőt, problémát okoz, hogy azok a termések érésekor jelennek meg, ilyenkor pedig már korlátozottak a vegyszerek használatának lehetőségei. A fürkészdarazsak közül bizonyos tojásfürkészek felhasználhatónak tűnnek a klasszikus biológiai védekezésben, így nem feltétlenül kell növényvédő szer használatához folyamodni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés