Többféle bajjal küzd a magyar mák

Néhány év múlva a külföldi léphet a magyar mák helyére. Amennyiben a szakma, illetve a döntéshozók nem tesznek valamit, a külpiacról érkező termésből leszünk kénytelenek bejglit, mákos gubát vagy flódnit készíteni. Többek között ez is elhangzott a máktermesztés hazai helyzetét értékelő, fejlesztési lehetőségeit számba vevő szakmai rendezvényen Budapesten, ahol felsorolták, milyen gondok és veszélyek nehezítik a hazai máktermesztést. […]

Tovább…

Ez a növény annyi nyereséget termel, mint 8 tonna kukorica

Ami pedig nem más, mint a mák. 2016-ban még úgy nézett ki, hogy lehetséges egy új, hazai morfingyár építése, ami a tiszavasvári Alkaloida Gyár Zrt. szerepét vehette volna át, miután az 2014-től kiszállt a máktokfeldolgozásból. A Neriva Pharma Kft. vezetői, Szalka János és üzlettársa, Sotkó Gyula Abaújszántóra tervezték telepíteni az üzemet, de az sajnos nem valósulhatott meg. […]

Tovább…

Ha máktermesztés, akkor kábítószerügy is

Második alkalommal rendezték meg június 11-én, Tordason az étkezési és ipari máktermesztés hatósági ügyeivel foglakozó járási szakemberek szakmai tanácskozása. Az országos esemény szervezője ez alkalommal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) volt. A program résztvevői, a mindennapi hatósági feladatok megvitatásán túl, amelynek során a máktermesztés és a kábítószerügy összefüggései is terítékre kerültek, kísérőprogramként a mák virágzáskori fajtabemutatóját is megtekinthették a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán. […]

Tovább…

A kábítószer miatt bővül jelentősen Afganisztán mezőgazdasága

Durván nőtt az ópiummák termesztési területe Afganisztánban – állítja az UNODC, az ENSZ drogellenes hivatala. A két évvel ezelőtti 201 ezer hektáros kábítószernövény termőterületét  tavaly már 328 ezer hektárra duzzasztották. Afganisztán mezőgazdasága főleg az ópium előállítása miatt növekedik. […]

Tovább…

Megjött a belvíz, de szerencsére kárenyhítő juttatás igényelhető rá

Kárenyhítő juttatást vehetnek igénybe a gazdák a belvízkárok csökkentésére: az agrárkár-enyhítési rendszer segítségével pénzhez juthatnak a termelők a vízzel telített talajok miatt kieső termésük kárpótlására. Érdemes odafigyelni a bejelentésre, mert az észleléstől számított 15 napon belül jelezni kell a Magyar Államkincstárnak. […]

Tovább…

Nagy tévedés, hogy a tej a fő kalciumforrás

A tejnek igen jó a marketingje. A kalcium szóról egyből egy nagy pohár fehér italra asszociálunk. Pedig vannak olyan közismert élelmiszerek, amiben sokkal több kalcium van, mint egy pohár tejben. Lehet, hogy érdemes lenne ezen növények termesztőinek vagy az érintett érdekvédelmi szervezeteknek változtatni a marketingtevékenységükön. Talán a mostaninál jóval nagyobb keresletet generálnának., hiszen a fő kalciumforrás az ő kertjükben található. […]

Tovább…