Elmondta a MATE-kutató, mire harap igazán az Év hala, a bodorka

A korábbi hagyományokat tartva idén is szavazást hirdetett az Év hala címére a Magyar Haltani Társaság. 2022-ben a horgászok egyik kedvelt faja, a bodorka kapta a legtöbb voksot, melyet Dr. Staszny Ádám, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének kutatója ismertetett. A bodorka mindenevő halfaj, az adott vízben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja. Ivadékkorban kerekesférgeket, kagylólárvákat, majd később planktonikus rákokat, üledéklakó gerincteleneket, rovarlárvákat, kagylókat, csigákat, illetve élő és elhalt növényi részeket is fogyaszt. […]

Tovább…

A csukalobbi ellenére a süllő a nyertes

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet. A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%). A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított halunk. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát. Benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. Hazánkban viszonylag széles körben […]

Tovább…