Hirdetés
A tűlevelű erdő megmentőinek csapata mindössze 4 ezer főből áll
Hirdetés
Gondos szülő a búbos cinege
A tojó március végén, de inkább áprilisban rakja le 4-8, fehér alapon rozsdavörösen foltozott tojását. Egyedül kotlik, a fészket csak ritkán, rövid időre hagyja el, hogy táplálékot keressen. Amíg a kotlás tart, a hím a közelben őrködik. Énekel, de eteti is a párját. A tojásokat a tojó naponta rakja le. Amíg a fészekalj nem teljes, mohával gondosan takarja be őket. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, csupaszok, zárt szeműek. Anyjuk eleinte rajtuk marad, folyamatosan melengeti őket, a táplálékot ezalatt a hím hordja a fészekhez. Később már mindkét szülő etet, kora hajnaltól egészen az esti szürkületig hordják a hernyókat, pókokat az éhes kicsiknek. A fiókák háromhetes korukban már az odú szájában várják szüleiket, majd néhány napra rá kirepülnek. A szülők egészen önállósodásukig etetik őket. A búbos cinege főként a magas fenyőfák koronaszintjében kutat táplálék után, de a fiatalosokban gyakran egészen alacsonyan is keresgél. Néha a kéreg repedéseiből szedi ki a petéket vagy a bábokat. Tápláléka tavasszal és nyáron kizárólag rovarokból és pókokból áll és nagyon sok, a tűlevelűeket károsító rovart fogyaszt. Télen magokat is eszik, de a póktáplálék ekkor is jellemzően megmarad. Az etetőre alkalmilag jár. Anyagunkat a Magyar Mezőgazdaságban megjelent cikk alapján közöljük.![](/public/agronews/an_article_inner/10421/fecbc5002596af3750889671bd126f83_1.jpeg)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés