A rovatot szponzorálja a tudatos tápanyag-utánpótlás szakértője, a TIMAC AGRO Hungária Kft.

Az őszi fejlődés, és így a tavaszi indulás sikerének kulcsa a gyökérzetben rejlik

Ugyan sokan már teljes mértékben végeztek az őszi munkálatokkal a földeken, mégis, az elhúzódó aratás és ezáltal a kései vetések miatt, bizonyos esetekben még indokolt az állományok tél előtti megerősítése. Erre a legalkalmasabb és egyben leghatékonyabb eszköz egy okszerűen alkalmazott biostimulátoros kezelés. Amellett, hogy általánosan fontos, hogy milyen fejlettségi állapotban megy a télbe az állományunk, az időjárás kiszámíthatatlansága miatt ezek a kezelések még inkább felértékelődnek.

A kezdeti fejlődés kiemelt jelentőséggel bír minden növény számára. Fontos, hogy ebben az időszakban minél gyorsabban minél nagyobb gyökérzetet tudjanak kinevelni. A gyökérzet és annak szerkezete meghatározó jelentőségű a tápanyagfelvétel szempontjából, hisz ez biztosítja a növény kapcsolatát a talajjal, mint tápanyagraktárral. Csapadék nélkül azonban a gyökérfejlődés akadályoztatva van, melyből adódóan a növény fejlődése is lelassul. Jól láthatjuk, most is, hogy az idén augusztus végén elvetett repcéknek csupán most, egy hónappal később érkezett meg a keléshez szükséges csapadék. A késői kelés a télre való felkészüléstől vette el az időt, így fontos, hogy most a lehető leghatékonyabban támogassuk meg a növényünket.

A repce az egészséges fejlődéséhez a kezdeti időszakban nagy mennyiségben igényli a bórt, amit a FERTIACTYL® Radical biztosít

A termesztett növényeinkben rejlő genetikai potenciál kiaknázása sokszor nagy kihívásokkal jár. Az időjárási és egyéb klimatikus tényezők egyaránt befolyásolják az elért termésmennyiségeket, de a termesztéstechnológiai beavatkozások által kiváltott stresszhatások is negatívan hathatnak a növényre. Ezen hatások kivédése és a termelés hatékonyságának és így jövedelmezőségének növelése szükségessé teszi olyan készítmények használatát a mezőgazdasági termelésben, amelyek amellett, hogy segítik a növényt, hogy hozamban és a termés minőségében egyre inkább közelítsenek a genetikailag meghatározott termés potenciáljukhoz, kimondottan a stresszhatások leküzdésében is segítik azokat. A növények az őket ért stresszhatásokra általános módon a sztómák zárásával, a felépítő folyamatok leállításával és a lebontó folyamatok aktiválásával reagálnak. A növényi szervezet ilyenkor felkészül egy még rosszabb helyzetre, és kiürült raktárait kezdi el feltölteni a regenerálódás megkezdése előtt.

Fontos tehát látnunk, hogy amíg a növény stresszhatásnak van kitéve addig lényegében saját anyagainak lebontását végzi, ezzel tartja fent az élettani folyamatainak működését és ez termelési szempontból semmiképpen sem kívánatos.

Jó hír azonban, hogy tudjuk segíteni ezekben a helyzetekben a növényeket. A Timac AGRO palettáján több olyan folyékony növénykondicionáló is megtalálható, amelyek biostimulátor tartalmuknak köszönhetően fokozzák a növények stresszellenállóságát, segítik helyreállítani a növény vízállapotát, vagyis ozmotikus egyensúlyát. Ennek eredményeként a javításokhoz szükséges energia megmarad és termésképzésre fordítható, amellett, hogy a termékekben található tápelemek is hozzájárulnak az egészséges fejlődéshez.

A kezdeti fejlődés fontossága

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az őszi időjárás nem igazán kedvez a repce kezdeti fejlődésének. Pedig ez egy különösen fontos fenológiai fázis, hiszen ahhoz, hogy a teleléshez szükséges fejlettségi állapotot elérje a növény, könnyen és gyorsan elérhető tápanyagra, valamint zavartalan fejlődésre van szüksége, melynek kulcsa egy erőteljes, mélyreható gyökérzet. Ennek kifejlődéséhez mindenképpen meg kell segítenünk az állományt az ősz folyamán.

A repce az egészséges fejlődéséhez a kezdeti időszakban nagyobb mennyiségben igényli a bórt. A FERTIACTYL® Radical termékünk tápelem (B, Mn) és biostimulátor tartalmával támogatja az egészséges gyökérfejlődést, növeli a télállóságot, valamint a bórhiány következtében kialakuló gyökér üregesedés, szívrothadás, gombabetegségek kialakulásának megelőzésében is segít.

A kezdeti fejlődés során kijuttatott megfelelő mennyiségű bór elősegíti az aktív ionfelvételt a gyökérzet jobb szénhidrátellátása révén. A bórral jól ellátott növények vízhiány esetén a vízleadás, párologtatás korlátozása révén jobban tudnak a vízzel gazdálkodni. A virág- és termésképzésre gyakorolt hatása miatt a mikroelemek közül a bór befolyásolja legnagyobb mértékben a termés mennyiségét, valamint a termés minőségére is kedvező hatással van a jó bórellátás.

A FERTIACTYL® Radical gyökérnövekedésre gyakorolt hatása

A FERTIACTYL® Radical tartalmazza a három komponensből álló FERTIACTYL® biostimulátor komplexet. A komplexben lévő humin- és fulvosavak kolloidokat képeznek a mikroelemekkel, ezáltal megvédik azokat a lekötődéstől, látványos gyökértömeg növekedést eredményeznek. A zeatin, mint a növényekben leggyakrabban előforduló természetes citokinin fontos szerepet tölt be a sejtosztódás szabályozásában és stimulálásában. Az antistressz-fehérjék közé tartozó glicin-betain a fotoszintetikus aktivitás növelése mellett fokozza a növények környezeti stresszhatásokkal szembeni tűrőképességét, valamint a gombákkal, baktériumokkal és vírusokkal szembeni ellenálló képességet is.

A FERTIACTYL® biostimulátor komplex talajon keresztül is képes felszívódni, és kifejteni hatását, így abban az esetben is sikeresen és veszteségmentesen használható, amikor a növényzet még nem takarja teljesen a talajfelszínt.

A FERTIACTYL® Radical elsősorban a gyökérszőrök fejlődésére van hatással, aminek jelentősége abban rejlik, hogy a gyökérszőrsejteken többszörösen pozitív töltésű kationok kötődnek meg, ezáltal egy tápanyaghiányos zónát alakítanak ki a talajoldatban. Ennek következtében aktív iondiffúzió indul meg a talajoldat távolabbi ionokban gazdagabb részei felől a gyökérszőrökhöz közeli, tápanyagban szegény zóna felé, ami biztosítja a folyamatos tápanyag utánpótlást. Az anyagcsere folyamatok katalizálása olyan pozitív változásokat eredményez, melyek hatására fokozódik a növény ellenállóképessége és produktivitása.

További részletekért keresse Timac AGRO szaktanácsadóját, látogasson el honlapunkra vagy kövessen minket folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon.

Az Ön eredménye a mi sikerünk!

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Repcetermés az EU országaiban 2013-ban Érdekes összehasonlító táblázatott közölt az Eurostat a napokban a 2013-as repcetermésről. Eszerint az EU országai közül Németországban terem a legtöb...
Olajnövények piaci helyzete A világon a legelterjedtebb olajmag a repcemag és a canola. A tavalyi évben rekord méretű volt a két növény magjának nemzetközi forgalma, 15,2 millió ...
Hogy állnak az őszi vetések? Sok gazda vetett ősszel búzát és repcét. Ezek a növények már zöldülnek a határban. Sok helyen szépen, de vannak tájegységek, ahol nem túl rózsás a hel...
Alig, hogy lekerült, már lehet is vetni a repcét... A betakarítással már hetekkel ezelőtt végeztek a gazdák. Mostanra már mindenki a vetés körüli munkákon serénykedik. Sok kérdés merül fel ilyenkor: mil...
Csávázás nélkül kell a repcét termeszteni Nem volt semmi problémájuk a repcés gazdáknak, amíg csávázott vetőmagot juttathattak a földbe. Azonban ez már nem így van: a neonikotinoid csávázószer...
Újra használatban a vetőgépek! A földekről már lekerült a búza és a repce, sőt, a talajmunkákkal is végeztek már a gazdák. A következő munkafolyamat a repce vetése. Az Alföldön már ...