Ahol már mánia a huminsavas termékek tökéletesítése

Jelentősen csökkenthető a felhasznált műtrágya, illetve növényvédő szer mennyisége, ha a gazda megerősíti a termesztett növény saját védekező rendszerét. Ezt pedig a huminsav alapú stimuláló készítmények felhasználásával lehet hatékonyan és gazdaságosan megoldani – meséli Tánczos István Keszthelyen végzett környezetgazdálkodási agrármérnök, talajtani szakmérnök, aki a magyar tulajdonú Alpha-Vet Kft. AlphaPlant ágazat-igazgatója és szaktanácsadója. Vele beszélgettünk arról, milyen különlegességeket fejlesztettek ki azért, hogy az általuk gyártott levéltrágya és lombtrágya termékek a lehető legjobb hatást gyakorolják a haszonnövényekre.

Milyen múlt és milyen háttér tette lehetővé, hogy speciális növényi tápoldatokat készítsenek?

A történet 30 éve kezdődött, amikor a tulajdonosunk, dr. Móré Attila megvásárolta a fehérvári állatkórházat, majd elkezdte az állatgyógyászati termékek és állatgyógyszerek forgalmazását. Ma 500 munkatárs dolgozik a cégcsoportban, ami azóta is magyar tulajdonban van. A növénykondicionálás és lombtrágyák előállítása 8 éve kezdődött, amikor a cégünk gyártóegységet vásárolt Balatonfűzfőn. Ott korábban főként takarmánykiegészítőket gyártottak, de a technológia alkalmas volt növénykondicionálók gyártására is. Először néhány termékkel indultunk el, majd ezeket egészítették ki a huminsavas növénykondicionálók, majd a növényvédelmet célzó lombtrágyák, amelyek réz, réz-kén, illetve magas kéntartalmúak. Továbbá van olyan termékcsaládunk is, amelyik a mikroelempótlást célozza meg. Ezek mangán-, kalcium-, bór-, cink- és vas túlsúlyos lombtrágyák. Ezen kívül a gyümölcs- és szőlő telepítéshez, pótláshoz is segítséget tudunk nyújtani.

Tánczos István környezetgazdálkodási agrármérnök, talajtani szakmérnök, az Alpha-Vet Kft. AlphaPlant ágazat-igazgatója és szaktanácsadója beszélt a növénykondicionálás témájáról
Tánczos István környezetgazdálkodási agrármérnök, talajtani szakmérnök, az Alpha-Vet Kft. AlphaPlant ágazat-igazgatója és szaktanácsadója beszélt a növénykondicionálás témájáról (Fotó: Magro.hu)

Mitől különlegesek az AlphaPlant levéltrágyái és lombtrágyái?

Attól, hogy ezeket a saját mérnöki csapatunk fejlesztette. Mindez az alapján történt, hogy a kereskedők felmérték a piaci igényeket, és látták, hogy mire van szükségük a termelőknek. Ezeket az információkat építették be a mérnökeink a termékfejlesztésbe, ahol mindig komplex kondicionáló trágyaösszetételre törekszenek. Már-már a mániánk a huminsavas termékek tökéletesítése, mert nagyon jó eredményeket lehet elérni velük a szárazságtűrés, a jég- vagy fagykár esetében, illetve terméstöbblethez, és a minőség javulásához is vezetnek. De nem csak önmagában huminsavakat, hanem makro- és mikroelemekkel kiegészített termékeket gyártunk, amik még több előnyt biztosítanak a növényeknek.

A Biopajzs komplex formában tartalmazza a növények gyökérképződéséhez, szárképzéséhez, virágzásához, terméskötődéséhez és a termés kifejlődéséhez szükséges makro- és mikroelemeket, mint tápanyagokat.
A Biopajzs komplex formában tartalmazza a növények gyökérképződéséhez, szárképzéséhez, virágzásához, terméskötődéséhez és a termés kifejlődéséhez szükséges makro- és mikroelemeket, mint tápanyagokat.

Milyen kultúrákban és milyen termékeket kínálnak a gazdáknak?

A legrégebbi és egyben legsikeresebb egyértelműen a Zöldpajzs, amiben a huminsav és a fő (NPK) tápelemek mellett szinte a teljes mikroelemsor benne van: a cink, a bór, a réz és a kén is. A szer 1,25 kg/liter sűrűségű, ami nagyon magasnak számít: ezzel az átlagos 8-10 liter helyett hektáronként elegendő felhasználni 1,5-2 litert. A legnagyobb piacunkat a szántóföldi kultúrák; a gabonafélék, a repce és az olajos növények adják. Az utóbbi időszakban a lemosó permetekkel és a lombtrágyákkal nagyot tudtunk fejlődni a szőlőben is, több neves borászat is eredményesen használja a mi technológiánkat. A gyümölcstermesztés esetében pedig a termékeink végigkísérik a fenológiát a telepítéstől egészen a lemosó permetezésig.

Tánczos István az Alpha-Vet Kft. AlphaPlant ágazat-igazgatója és szaktanácsadója Bábolnán mesélt a huminsavas szerek előnyeiről
Tánczos István az Alpha-Vet Kft. AlphaPlant ágazat-igazgatója és szaktanácsadója Bábolnán mesélt a huminsavas szerek előnyeiről (Fotó: Magro.hu)

Az idei év újdonsága a Magyarországon bányászott nagyon magas, 60 százalék szervesanyag tartalmú pellet, ami ugyanúgy használható, mint egy klasszikus műtrágya, viszont 50 százalék a huminsav tartalma. Ha hektáronként 2-300 kilót szór ki belőle a gazda, az azt jelenti, hogy akár 100-150 kiló tömény huminsav kijuttatása is lehetséges az adott területre. Ezzel pedig nagyon kedvező hatást gyakorol a talajéletre, valamint a talaj pH-jára, víz- és levegőgazdálkodására.

Az AlphaPlant lombtrágyák
Az AlphaPlant lombtrágyák

Érdemes szólni a Vízőrről, amelyről Áder János köztársasági elnök is szót ejtett a San Franciscóban megtartott klímakonferencián, és itthon is jó híre van. Ez egy teljesen organikus alapokra épülő talajkondicionáló készítmény.

A higroszkópos anyag nem engedi elillanni a párát a talajból.

Ezt úgy éri el aszály idején, hogy filmréteget húz a gyökérzónában, és hasznos vízzé alakítja vissza az egyébként elillanó párát. Az összetétele szupertitkos, szabadalom védi, a felhasználása viszont pofonegyszerű: a vetés után, kelés előtt a talajra permetezve kell kijuttatni. Mivel vizet köt meg, leginkább a preemergens gyomirtóval együtt érdemes ezt megtenni, így javul a gyomirtó hatásfoka is. Miután a szert kipermetezték, behúzódik a gyökérzónába, ahol megragad a talajkapillárisokon és ott fejti ki a hatását. Jól bírja a kultivátorozást is, a vetés után 3-4 hónapig tart a hatásmechanizmusa. A Vízőr iránt a legnagyobb kereslet a cukorrépa termesztőktől érkezik, mert ennél a növénynél nagyon kritikus pont a kelés. Amennyiben a répa jól kel, várhatóan jó lesz a termés, de ha rosszul, bármilyen kedvezőek is legyenek az adott év körülményei később, a növény már nem tudja összeszedni magát. A cukorrépán kívül főleg a napraforgóban, kukoricában, zöldségekben, szójában, esetenként repcében használják a termelők.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Humin Force a talajunk védelmében, termésünk érdek... Sajnos, jelenleg Magyarország szerves trágya kapacitása, messze nem elég a termőterületek kezelésére. Ezért érdemes, a megfelelő összetételű és belta...
Tudatos tápanyag-utánpótlás és növénykondicionálás... A növény egészséges fejlődése, a betervezett terméshozam és a megfelelő minőség a tudatos és optimális tápanyag-ellátottságon alapul. Minden kultúra ...
HuminForce – Talajunk védelmében, termésünk érdeké... A humuszanyagoknak, ezen belül a huminsavaknak, mint talajalkotóknak fontos szerepéről számos tankönyv, szakkönyv és tanulmány nyújt leírást. Humusz ...
Lombtrágyázás az AlphaPlant kínálatában A szigorodó növényvédelmi előírások között valódi alternatívát kínálnak a lombtrágyák és növénykondicionálók a gazdálkodók számára. Ráadásul ezek – a...
HumicQuattro, négyszeres erő a növénykondícionálás... A változékony időjárási anomáliák minden évben egyre nagyobb kihívást jelentenek a gazdáknak. Erre kiváló példa az idei március, amikor is mindenki t...
Újdonság a réz hatásmechanizmusában: Organit Réz é... A tavalyi év során, rengeteg gazdálkodó számára jelentett kihívást a gomba- és foltbetegségek megállítása, visszaszorítása. Jelenlegi tudásunk szerin...