A szőlőlevélen keresztüli tápanyag utánpótlása

A mai időjárási anomáliák és az egyre inkább csökkenő vegyszerhasználat mellett, szinte már vitán felüli tény, hogy a növények levélen keresztüli tápanyag utánpótlására és kondicionálására nagy hangsúlyt kell fektetni. A szőlő esetében sincs ez másképp.

A május végi és június eleji csapadékhiányos, hűvös reggeleket hozó időjárás nem kedvezett a szőlészeknek. A kötődés kezdetétől kiemelt figyelmet kell fordítani a szőlő tápanyag utánpótlására, hiszen a kötődés után a bogyófejlődés mellett intenzív hajtásnövekedés kezdődik. Ebben az időszakban a növény már nem képes pusztán a tőkében felhalmozott tartaléktápanyagokból fedezni minden igényét. A további szükségleteit lombon keresztül tudjuk leghatékonyabban pótolni. Kiemelten fontos ebben a fenológiában a hasznosítható formátumú (lehetőleg kelatizált) tápelemek kijuttatása, mivel a virágzás után kezdetét veszi a bogyót alkotó sejtek osztódása, intenzív differenciálódása. Mivel az elkövetkezendő időszakban a legintenzívebb a tápanyag-beépülés, ezért érdemes többszöri kezeléssel, komplex lombtrágyákkal foglalkozunk.

Kalcium

A kalciumnak a sejtfalképződésben jelentős szerepe van, ezért gyümölcs- és zöldségféléknél minőséget is meghatározó elem. A termés héj- és hússzerkezetének minősége ugyanis alapvetően befolyásolja a szállíthatóságot, pultállóságot, a tárolhatóságot és a betegségekkel szembeni ellenállóságot. Lassan mozog a növényben, az idősebb levelekben felhalmozódik, és nem, vagy csak minimális mennyiségben helyeződik át más részekbe. A hiányt jellemzően kiváltó közvetett okok közül tehát az egyik, hogy az idős levelek általában felhalmozzák, megkötik a kalciumot, és a fiatal, gyorsan növekedő részek nem kapnak eleget. Éppen ezért nagyon fontos a levélen keresztüli pótlása, ugyanis így 10-szer, 20-szor gyorsabban hasznosul, és a növény minden részéhez eljut. A kalciumért folytatott versenyben a levelek vannak előnyösebb helyzetben.

Bór

A bór szerepe sokrétű, elősegíti a tápelemfelvételt, a virág- és termésképzést, a szénhidrátok szállítását, felhalmozódását, a pozitív vízmérleget. A bór mozgékonysága a növényben korlátozott. A virág- és termésképzésre gyakorolt hatása miatt a mikroelemek közül a bór befolyásolja legnagyobb mértékben a termés mennyiségét. A termés minőségére is kedvező hatású a jó bórellátás. A bórtartalmú levéltrágyázást már a tenyészidő kezdetén, majd a virágzás időpontjában, s azt követően rendszeresen célszerű elvégezni.

Magnézium

A magnézium a növényi klorofill központi eleme, és mint ilyen, egyedül álló szerepet játszik a növények anyagcseréjében. Magnéziumhiány esetében az anyagcserénél fellépő zavar miatt, lassul a fehérjeképződés. Csökken a fotoszintézis aktivitása, és az asszimilálták hiánya miatt lassul a növekedés. Az általában érközi szövetek sárgulásával induló tünetek súlyosabb hiány esetén akár a lemezszáradásig is erősödhetnek. A magnézium lombtrágyánkénti pótlásával a fotoszintézis stimulálását érjük el, ami a növekedés serkentésével jár. Szőlő esetében különösen fontos preventív jelleggel, mivel használatával a fürtkocsánybénulás megelőzhető.

Cink

Kevésbé elterjedt tény, de a szőlő is cinkigényes növény. Hiánya virágképződési zavarokat vált ki, amelyek akár 80%-os termésképzési zavarokat is okozhatnak. Legtipikusabb tünete a rozettásodás. A cink jelentős enzimaktivátor és enzim alkotórész. Auxintermelő képessége révén elengedhetetlen fontossága van a növények növekedés szabályozásában.

Vas

A vashiány esetében általános jelenség a növekedéscsökkenés, a gyenge virágkötés, a levelek klorózisa. Szőlő esetében súlyosabb tünetként bogyóelrúgást és csökkent vesszőnövekedést tapasztalhatunk. Ez esetben már nagyon nehéz a fellépő problémát kezelni, ezért különösen fontos a preventív felhasználása.

További információ:

Tánczos István, igazgató
+36-30/233-3593
tanczos.istvan@alphaplant.hu

Közép-Magyarország
Szűcs Pál
szaktanácsadó
+36-30/511-2836
szucs.pal@alphaplant.hu
Dél-Dunántúl
Bödör Bence
szaktanácsadó
+36-30/179-1842
bodor.bence@alphaplant.hu
Dél-Alföld
Lengyel Tibor
szaktanácsadó

+36-30/994-5925
lengyel.tibor@alphaplant.hu

Írta: Bödör Bence

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lombtrágyázás a gyümölcsösben! Növényeink a tápanyag java részét a gyökéren keresztül veszik fel, így a tápanyag-utánpótlásban a lombtrágyázásnak minimális szerepe van. De akkor mir...
A levelek kiáltanak először magnéziumért Sokan tévesen csak 3 makroelemet említenek, ha a növények számára fontos tápanyagokról beszélnek. A nitrogén, a foszfor és a kálium valóban fontos a n...
A tápanyag-utánpótlás növényvédelmi kérdés is!... A növénybetegségeknek és az ellenük való védekezésnek kiemelt jelentősége van a mezőgazdasági termelésben. A legtöbb gazdálkodó nagy mennyiségű növény...
Mire figyeljünk burgonyatermesztéskor? Tudta, hogy a káliumhiány miatt nem nő meg rendesen a burgonyagumó? És azt, hogy minek a tünete a márványos levél? Cikkünkben összeszedtük, hogy mire ...
UV-sugárzás ellen használjon magnéziumot Az elmúlt hetek hőhullámai közben a meteorológusok naponta figyelmeztették az embereket az extrém UV sugárzás veszélyeire. A burgonyának szólt valaki,...
Nagy tévedés, hogy a tej a fő kalciumforrás A tejnek igen jó a marketingje. A kalcium szóról egyből egy nagy pohár fehér italra asszociálunk. Pedig vannak olyan közismert élelmiszerek, amiben so...