Hirdetés
A mesterséges intelligenciához hasonlóan tanulnak a galambok
A galamboknak is megvan a magukhoz való eszük. Az általuk alkalmazott tanulási folyamat megegyezik a mesterséges intelligencia (MI) által használttal. Egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy a galambok által használt problémamegoldás nagyjából ugyanaz, amit a mesterséges intelligencia is alkalmaz, idézte a ScienceDaily Brandon Turner-t, az Ohio Állami Egyetem pszichológus professzorát, a kutatás vezető szerzőjét.
Ugyan a galambok nem képesek az általánosításra vagy az extrapolálásra, ennek ellenére nagyon hatékonyan tudnak tanulni - hivatkozott a Science Daily anyagára a Magyar Mezőgazdaság.
![](/public/agronews/an_article_inner/916/e1f2b667a7055286b8c0824deb0c4409_1.jpeg)
A galambok technikája a kísérletekben
A kísérlet során többféle képet mutattak a madaraknak: különböző vonalakat, melyek eltérő szögben kapcsolódtak egymáshoz, más vastagságúak voltak, vagy épp koncentrikus körökre vagy egyéb módon felosztott körökre oszlottak. A galamboknak két kategóriából az egyikbe kellett sorolniuk ezeket oly módon, hogy két gomb közül az egyiket nyomták meg. Amikor jól választottak, élelmet kaptak jutalmul, míg a rossz válaszért nem járt semmi - írták.
Hirdetés
Négy különböző feladatsort tartalmazott a kísérlet, melyek közül néhány nehezebb volt. Az eredmények alapján a galambok a próbálgatás módszerével (trial and error) a könnyebb feladatsorban az idő múlásával 55 százalékos hatékonyságról 95 százalékosra javították a teljesítményüket. A nehezebb feladatoknál is kimutatható volt a fejlődés a kezdeti 55 százalékról 68 százalékra - írták.
A kutatók úgy gondolják, hogy a galambok az úgynevezett asszociációs tanulás segítségével oldották meg a feladatokat, amikor is két különböző jelenséget kötnek össze. Ilyen például, amikor arra tanítjuk a kutyákat, hogy vezényszóra üljenek le, majd jutalomfalattal erősítjük meg bennük a helyes viselkedést. Ez relatív könnyű asszociáció. Turner szerint a tanulás ezen formáját túl primitívnek tartjuk ahhoz, hogy az olyan komplex vizuális rendszerezésre alkalmas legyen, mint amit a galamboknál kimutattak. Azonban szerinte és a tanulmányban részt vevő többi tudós szerint is ennek segítségével oldották meg kísérletük során a madarak a feladatokat.
Vélhetően a galambok ugyanezt a módszert alkalmazták, így lehetséges az, hogy az MI is megtanulta megjósolni azokat a döntéseket, melyek jelentősen növelték a helyes válaszok számát.
Az emberek és a galambok közti különbség
Ezzel ellentétben az emberek a hasonló feladatok esetében igyekeznek valamiféle szabályt vagy szabálysort felállítani, ami megkönnyíti a döntéshozást. Itt azonban nincsenek szabályok, amik frusztrációt váltanak ki, és sokszor inkább feladjuk a probléma megoldását.
„A galambok nem próbálnak szabályokat felállítani. Ők csak a próbálgatás és tévedés, valamint az asszociatív tanulás nyers erejét használják, és bizonyos típusú feladatokban ezért jobban teljesítenek, mint az emberek.”
Ami viszont érdekes, hogy a galambok azt a tanulási módszert használják, amely nagyon hasonlít az emberek által tervezett mesterséges intelligenciához – mutatott rá Turner. Magunkat ünnepeljük, hogy olyan okosak vagyunk, hogy mesterséges intelligenciát tervezünk, miközben lebecsüljük a galambok szellemi képességeit. Az igazság azonban az, hogy az MI viselkedését irányító tanulási elvek nagyon hasonlóak ahhoz, ahogyan a galambok „gondolkodnak” – fogalmazott az Ohio State University tudósa.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés