A magyar vetőmagpiac aktuális helyzete

Magyarország Franciaország, Hollandia, az Egyesült Államok, Németország és Chile után a 6. legnagyobb exportőr a világon. Az idén összesen 130 ezer hektáros területen előállított vetőmagmennyiség 35 százaléka külföldre kerül, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács mai sajtótájékoztatóján. Mint megtudtuk: az orosz-ukrán konfliktus miatt új piacokra kerülhet a minőségi magyar vetőmag.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak817 tagja van, köztük nemzetközi cégek, mezőgazdasági nagyüzemek, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményei és jelentős számú magángazdaság, ismertette Takács Géza, a szervezet elnöke.

  • A minőségi hazai vetőmag a mezőgazdaság és élelmiszergazdaság versenyképességének, a termelés biztonságának alapját képezi– hangsúlyozta Takács Géza. – Az európai és a világ vetőmagiparában játszott jelentős szerepünk a kedvező termőhelyi és klimatikus adottságoknak, földrajzi elhelyezkedésünknek és infrastruktúrának, a szakképzettségnek, valamint a megfelelő jogszabályi környezeten alapuló hatósági munkának köszönhető. A vetőmagágazatban jellemző a kutatásfejlesztés területén foglalkoztatottak magas aránya. Érdekes adat, hogy több mint hatszáz tudományos fokozattal rendelkező munkatárs tevékenykedik a szektorban. A cégek általában az árbevételük 15 százalékát fordítják erre a célra.

A vetőmag szaporítóterület 2015-ben várhatóan meghaladja a 130 ezer hektárt, ez a mennyiség 2010 óta emelkedik, az elmúlt évhez képest most is enyhe bővülés várható. A szektorban tevékenykedő vállalkozások évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagját állítják elő, és nagyságrendileg éves szinten a vetőmag üzletágban 100 milliárd forint árbevételt realizálnak. Ennek több mint a fele a hibrid növények – kukorica, repce, napraforgó – értékesítéséből származik.

Az ágazat – egyes növénycsoportokon belül eltérően – de egészét tekintve exportorientált. Magyarország Franciaország, Hollandia, az Egyesült Államok, Németország és Chile után a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A magyar vetőmag legfontosabb felvevő országai: Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna, Olaszország, Lengyelország és Szlovákia. A legtöbb vetőmag Franciaországban hasznosul. A hazai vetőmag termés 35 százaléka, több mint 90 ezer tonna kerül exportra, ez enyhén emelkedő tendenciát mutat.

Takács Géza és Polgár Gábor
Takács Géza és Polgár Gábor

 

A hazai ágazatra az orosz-ukrán konfliktus kedvezőtlen hatással van, e két országba korábban jelentős volt az export. Ukrajnától a bizonytalan fizetési feltételek miatt óvakodnak a végek, Oroszországba pedig jelentős többletköltségekkel juttatható el a termék, amely így már nem biztos, hogy jövedelmező marad. A magyarországi cégek Közel-Keleten és a volt szovjet tagköztársaságokban találhatnak piacot.

  • Az elmúlt években kiváló szakmai együttműködés alakult ki a társ érdekképviseleti szervezetekkel, s a szövetség stratégiai partnere lett a szaktárcának. Így szorosabbá válik az együttműködés a jogszabályok és a jogszabályokat megalapozó koncepciók előkészítési munkájában – mondta Polgár Gábor ügyvezető igazgató. –  Emellett bekapcsolódtunk a nemzetközi vérkeringésbe. Magyarország jelentős eseményeknek ad otthont, 2017-ben Budapesten találkozik a világ vetőmag életének színe-java.

2015-ben folytatjuk a Gabonatermesztők Országos Szövetségével a posztregisztrációs fajtakísérleteket, mondta Polgár Gábor. Ez segít abban, hogy a felhasználók objektív eredmények birtokában minőségi növényfajták közül választhassanak. Emellett szeretnénk a vetőmag-előállítókat az ESTA minőségbiztosítási rendszer bevezetésében segíteni. Ennek célja a csávázás minőségének és a csávázott vetőmagok megfelelő kezelésének biztosítása. Jelen pillanatban két üzem felel meg ennek.

Az elmúlt évben a Vetőmag Szövetség is részt vett a deflektor programban, amely idén is folytatódik. Ez a vetőgépekre egyszerűen felszerelhető szerkezet arra szolgál, hogy a csávázott vetőmag vetésekor a magról leváló port a barázdákba vezesse, ezzel csökkentve a környezet terhelését. Bár már jogszabály írja elő a használatát, a hazai szívó levegős elven működő vetőgépállomány hetven százaléka még nincs felszerelve deflektorral, aprogram az arány jelentős csökkentését célozza.

Polgár Gábor hozzátette: folytatják a hamis vetőmagok használata elleni kampányt, heteken belül ugyanis megkezdődik a vetőmagok vásárlásának időszaka. Az évről-évre felbukkanó rossz minőségű, hamisított vetőmagok akár évekre pénzügyileg tönkre tudnak tenni egy gazdálkodót.

A magyar vetőmag keresett exportcikk
A magyar vetőmag keresett exportcikk

 

Az utóbbi években a termelők körében végzett intenzív tájékoztató, figyelemfelkeltő munkánk eredményeként a nagy visszhangot kiváltó szervezett hamisítások visszaszorultak, mondta Polgár Gábor. A vetőmag vásárlók körültekintő, tudatos választásának köszönhetően manapság kisebb a fenyegetettség, és nagyobb kockázattal kell annak számolnia, aki ilyen módon próbálná becsapni a gazdákat. Kisebb számban minden évben előfordulnak elszigetelt, egyedi hamisítási ügyek, de ezek mértéke nem éri el azt a szintet, ami azonnali célzott országos hatósági fellépést indukálna.

  • Azt tanácsoljuk, hogy a gazdálkodók törekedjenek arra, hogy megbízható forrásból, ismert kereskedőtől, fajtatulajdonostól vásároljanak. Ne hagyják magukat becsapni. A rendkívül előnyös ajánlat, a piaci árnál lényegesen olcsóbb ár ébresszen gyanút mindenkiben. Keressék a hirdetésekből és promóciós tájékoztató anyagokból ismert cégjelzéses zsákokat, a hatósági jelöléseket a zsákokon, különös tekintettel a fémzárolási címkékre. A vásárláskor mindig kérjenek számlát, és ragaszkodjanak ahhoz, hogy a vetőmagtétel fémzárolási száma is mindig szerepeljen rajta.
Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.

Fotók és forrás: Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Élelmiszerlavina program: milliók vetőmagra Idén már hatodik alkalommal indult el az Élelmiszerlavina programja, évről-évre több nehéz helyzetű családot segítve. Az önkormányzatok és civil szerv...
Ezt is megéltük – a világ elitjébe tartozunk!... A legfrissebb információk szerint a magyar vetőmag-ágazat fénykorát éli. Jelenleg a világon mi vagyunk a hatodik legjelentősebb vetőmagtermelők, amely...
Egy lista, amelyen Magyarország a hatodik legjelen... A világ 6. legnagyobb exportőre Magyarország a vetőmagpiacon, a maga évi 100 milliárd forintot meghaladó kivitelével . A 130 ezer hektáron történő haz...
Hosszabbítás a Vetőmag Szövetség élén Továbbra is Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A 1997-ben kinevezett agrárszakember a küldöttgyűlés t...
Bár itthon is hiány van belőle, a magyar ökológiai... Jelenleg az egész Európai Unióban, így Magyarországon is gondot jelent a gazdák ökológiai vetőmag-szükségletének kielégítése. Ez a mennyiségre és a f...
Visszaveszi a mezőhegyesi vetőmagüzemet a franciák... Visszavásárolja a mezőhegyesi vetőmagüzemet a francia tulajdonú Limagrain Hungary Kft.-től az állami tulajdonban lévő Nemzeti Ménesbirtok és Tangazda...