400 millió euróból kártalaníthatják az európai termelőket

Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós (125 milliárd forint) alap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kártalanítsa az EU-tagállamok mezőgazdasági termelőit az orosz élelmiszer-embargó miatt – közölte az EU kereskedelmi biztosa pénteki belga médiajelentések szerint.

Karel De Gucht azokra a sajtóban megjelent értesülésekre reagált, amelyek szerint a tagországok kormányai kompenzációt készülnek kérni az Európai Bizottságtól az orosz export kiesése miatt.
Többek között francia, görög termelők és a lengyel kormány is fölszólította az Európai Uniót, hogy térítse meg az orosz embargó miatt keletkezett kárukat vagy vezessen be ártámogatást.

Az EU illetékesei egyelőre hivatalosan nem foglaltak állást a kérdésben.

Oroszország – válaszul az ellene bevezetett nyugati szankciókra – csütörtökön bejelentette, hogy egy éven át nem engedi be a területére az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából származó marhahúst, sertéshúst, gyümölcs- és zöldségtermékeket, baromfit, halat, sajtot, tejet és tejtermékeket. Az embargó több száz millió euró kárt okozhat az európai uniós termelőknek.

Forrás: origo.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kialakulóban az orosz-lengyel gazdasági konfliktus... Az orosz-ukrán válság már nem csak társadalmi konfliktusokat okoz a két ország, illetve az Európai Unió között, egyre inkább a gazdasági hadviselést i...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...
Elzárnak, mi nyitunk másik ablakot Megüt-e minket az orosz importtilalom? Miért gond a rekord almatermés? Előtérbe kerül a juhtenyésztés? Mi a helyzet a gabona, alma és a szőlő piacán? ...
Erősödik az ukrán gabonakivitel Az előző évhez képest mintegy 60 százalékot nőtt az ukrán gabonaexport a július 1. és augusztus 8. közti időszakot tekintve. Ez az adat igazán jól han...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Átlagtermések és terméshozamok Befejeződött az aratás; sok alma és csemegekukorica lesz; átalakul az uniós támogatási rendszer szerkezete; jelentünk a júniusi termelői árakról; mind...