Hirdetés
4 évvel korábbi pályázatot fizetnek most ki
Hirdetés
Újabb kérelembeadási időszak vette kezdetét. Ezúttal a védett és őshonos állatokkal foglalkozók részesülnek támogatásban. Fontos, hogy kizárólag elektronikus úton adható be a kérelem.
A napokban kezdődött meg egy kérelembeadási időszak, amely során kifizetéseket kérvényezhetnek az érintettek. A mostani célközönség a védett őshonos, veszélyeztetett állatfajtákat tartó gazdák köre, akik elnyerték az említett fajták genetikai állományának tenyésztésben tartását segítő támogatást.
![](/public/agronews/an_article_inner/13040/3c49283e4e88605af216871ff9b44681_1.jpeg)
Fontos megemlíteni, hogy az aktuális kifizetési kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A felületen nem elég a kérvényt elmenteni, azt a beadás gombra kattintva véglegesíteni is kell.
A kifizetési kérelmeket március 31-ig kell benyújtani. Aki kicsúszik a határidőből, nem kapja meg a támogatást, nincs mód későbbi benyújtásra.
Jelen kifizetési kérelem a 2011-ben és 2012-ben benyújtott és elnyert támogatásokra vonatkozik. A 2016. február 1 és 29 között benyújtott „Őshonos állatok in situ megőrzése” című pályázathoz majd 2017-ben kell benyújtani kifizetési kérelmet.
Forrás: mvh.gov.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés