Az ukrán exportkedvezmény várható hatásai

Az Európai Bizottság kezdeményezésére, a jelenleginél kedvezőbb feltételek mellett, még ebben az évben elérhetővé válik az uniós piac Ukrajna számára. Ezzel a verseny további erősödésére és árváltozásra lehet számítani. Vajon, hogyan fogja érinteni mindez a magyar mezőgazdaságot? Mik a várható hatásai a kedvezménynek? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A vámkönnyítésre tett javaslat értelmében csökkentenék az unió belső piacára irányuló ukrán export vámterheit, évi ötszáz millió euró értékben. Amennyiben a javaslat még áprilisban megkapja a jóváhagyást, az intézkedés júniusban hatályba is léphet.

Az Unió azonban saját termelőinek érdekeit szem előtt tartva korlátozza is bizonyos, a területére vámmentesen importálható „érzékeny” termékek mennyiségét. Ilyen termék például a gabona, a sertés-, a marha-, a baromfihús és a feldolgozott húsáru.

Az árak már változnak

Februárban a növényi mezőgazdasági termékek áraiban 17%-os csökkenés történt. Az árcsökkenés a gabonafélék esetében azzal magyarázható, hogy mind búzából mind kukoricából globális szinten kedvezőek a készletmennyiségek. A továbbiakban arra lehet számítani, hogy az Ukrajna számára biztosított vámmentes gabonatermék-behozatal miatt május-júniusban nagyobb gabonamennyiség fog megjelenni az EU piacon, ez pedig lefelé fogja nyomni az árakat, ami kedvezőtlen a hazai gabonatermelők számára. Annál is inkább, mert még jelenleg is jelentős mennyiségű termény van a raktárakban. Pánikra azonban nincs ok, mert sok a bizonytalanság és nehéz tisztán látni. Pillanatnyilag még nem felmérhető, hogy milyen minőségű és árú lesz a piacra kerülő terményalap. Egyáltalán nem biztos az sem, hogy Magyarország jelentős szerepet játszik, mint felvevőpiac. A hírek szerint a kedvezményes vám 900 ezer tonna búzára, 250 ezer tonna árpára és 400 ezer tonna kukoricára vonatkozna. Jelenleg 12-17 eurós vám van a búzára és az árpára – ennyi az árelőnye a magyar termelőknek az ukrán gabonákkal szemben. Ezért akkor kerülhet nagyobb mennyiségű ukrán búza, illetve árpa Magyarországra, ha Ukrajnából 56-60 ezer forintnál olcsóbban lehet behozni ezeket a terményeket.

A változások hátrányosan érinthetik a tavalyi termést tartogató gazdálkodókat, de előnyösek lehetnek a malmok, a takarmány-feldolgozók és az állattartók számára. A magyar termelőknek hosszabb távon mindenképpen fel kell készülniük arra, hogy komolyan versenyezniük kell a piacon az ukrán, az orosz és a kazah gabonával.

Gabonapiaci árakról és azok változásairól, folyamatosan tud tájékozódni a heti árelemzésünkből, illetve a Magro Gabonaindex mutatóiból.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...