Jelenleg nincs élő ajánlat erre a termékre (GK Csillag búza vetőmag).

Töltse fel saját ajánlatát, a saját igényeivel, jelezze mások felé eladási vagy vételi szándékát! Eladna vagy venne? Ha még nem regisztrált, itt most megteheti gyorsan és ingyenesen!

Ezek is érdekelhetik

Hogy reagálna, ha kiderülne: nem környezetbarátabb a bio?

Meglepő eredményhez vezetett egy kutatás. A vizsgálat alapján született svéd tanulmány szerint a biogazdálkodás nem is annyira környezetbarát, mint eddig gondoltuk. Arra a következtetésre jutottak ugyanis, hogy az így előállított termékek és megtermelt növények ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a hagyományos módon termelteké. A kutatás eredményét vitatják a hazai ökogazdálkodók és előre megrendelt tanulmányról beszélnek. Mindenesetre, egy magyar akadémikus hasonló eredményekről számolt be a biotermesztés földhasználati igényéről. […]

Digitális tanácsadó eszköz a MAS SEEDS-től

A digitalizáció térnyerése a hazai mezőgazdaságban is feltartóztathatatlan. Az ezt támogató eszközök és szoftverek, például egy digitális alkalmazás bevonásával a gazdálkodás még jobban mérhetővé, valamint nyomon követhetővé tehető, a szakmai döntések időzítését pedig optimalizálni lehet. Ebben a témában tart előadást Csigó György Tamás, a MAS SEEDS régiós kiemelt ügyfelekért felelős vezetője a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton Debrecenben. […]

Biztosítsa be a helyét Debrecenbe a KUKORICA és BÚZA Konferenciára!

Kaposváron nagy sikerrel lezajlott, 2020. január 16-án Debrecenben folytatódik a IV. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat a Magro.hu szervezésében. Az esemény fókuszában idén a mérés, a pontosabb, professzionálisabb termesztés lesz, mindazok az újdonságok bemutatásával, amelyek segítik a gazdálkodást a magasabb terméshozam elérésében. […]

A világ élvonalában a magyar vetőmagexport – közel 100 ezer tonnányi megy belőle külföldre

Magyarország a világ hatodik legjelentősebb vetőmag-előállítója, évente közel 100 ezer tonna vetőmagot adunk el a külpiacokon. Az export a teljes vetőmagtermelés valamivel több mint egyharmadát adja. A hazai vetőmagexport 2019. január és szeptember között sorrend szerint a következő célországokba irányult: Ausztriába, Németországba, Olaszországba, Romániába, Szlovákiába és Lengyelországba. Exportunk legmeghatározóbb növényfajai a kukorica, a búza és a napraforgó voltak. Év végi összefoglaló a magyar vetőmaghelyzetről. […]

A hidegebb hónapokban veszélyezteti a gabonát a hópenész

Elterjedt, de ismeretlen kórokozó a gabonákon a hópenész, amelynek kórokozója a Microdochium nivale gomba. Főleg a búzát károsítja, de rozson, árpán és tritikálén is megjelenhet. Terjedésének kedvez a dús, túlfejlett növényzet, a magas páratartalom, a fagyponthoz közeli hőmérséklet, és a nem átfagyott, esetleg hóval borított talaj. A kultúrán belüli további terjedése spórákkal történik, amelyeket a szél és eső szállít. A gomba tavasszal is fertőzi a csíranövényeket és a fejlettebb növényeket az elágazásoknál, a levéllemezen és akár a kalászon is. […]

Agrárhírek

Fejenként 1,5 millió forintot kaptak a Nemzeti Agrártehetség Program győztesei

Tavaly ősszel hirdetett pályázatot Nemzeti Agrártehetség Program néven az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és... Tovább...

Négy országból is kitiltották a magyar baromfihúst a madárinfluenza miatt

Több ország is korlátozó intézkedéseket vezetett be a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre a hazánkban is azonosított madárinfluenza miatt. A tilalmak közül négy Magyarország... Tovább...

Nem zártak jó évet a méhészek az OMME elnöke szerint

Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 televíziócsatorna... Tovább...


Tisztában van a gabonafélék áraival? Nézze meg a Magro.hu-n, hogyan alakul a gabona ára, ezen belül a kukorica ára, a búza ára, a napraforgó ára. Nézzen szét online piacterünkön, hogy van-e eladó alma, eladó burgonya, eladó zab, eladó széna vagy szalma az ajánlati listánkban. Haszonállatot szeretne venni? Tekintse meg szarvasmarha kínálatunkat, és kattintson a linkekre, hogy van-e eladó sertés, eladó kecske, vagy eladó juh az oldalainkon.