Leírás

AMB JUNIOR diófeldolgozó gépsor eladó! Ez a gép 60-100 kg/h kapacitású, ami nem kevés, mert egy nap akár 1 tonna is megtörhető rajta. Ez a gép háromsoros láncos felhordóval szerelt, vagyis három törőfeje van. A hátsó tartályból három kanál egyszerre emel ki három szem diót, amit egyszerre ejtenek a gép első felén lévő három kúposan szűkülő roppantó-pofába, ahol a diók méretüknek megfelelően különböző magasságban akadnak meg, így a következő ütemben végbemenő roppantás a diószemek nagyságától függetlenül egyformán töri azokat. A törőpofák két félpofából állnak, amelyek belülről kúposan szűkülők. A félpofák közötti nyílás nem kőralakú, hanem némileg laposabbra van kialakítva, öntöttvasból készítik a félpofákat. A félpofáknak működés közben három állásuk van. Amikor a két félpofa egy bizonyos távolságban párhuzamosan áll egymással szemben, akkor esik közéjük a dió, és bárhol is álljon meg, a roppantó erő párhuzamosan löki egymás felé a félpofákat, tehát minden dió a méretétől függetlenül ugyanakkora ütést kap. Az ütés, roppantás után a két félpofa eltávolodik egymástól, a dió alul kihull. A hátsó félpofák a gép vázára függőleges helyzetben rögzítettek. Az elsők pedig egy olyan váz-elemre vannak felerősítve, amely hosszan függőleges, amikor kell, akkor párhuzamos az álló résszel, és amikor kinyílik, eltávolodik, kissé elhajlik attól. A törőpofák a gép felső részén vannak, az első váz-elem a gép alján csappal illeszkedik a gép vázához. Ennek az első váz-elemnek a felső részét egy tengelyen forgó excenter-tárcsa nyomja az álló rész irányába. Roppantáskor pedig rövid időre még közelebb nyomódik, ekkor gumibakok érik el az álló vázat, és lökik el a váztól az első elemet, kinyitva a félpofákat. Az excenter-tárcsa vezérli a gépet. Mivel nemcsak vezérlés, hanem erőátvitel is a feladata, a tárcsa külső íve két, egymás mellé szerelt apró csapágyon keresztül löki az elülső váz-elemet hátra. A tárcsa köríves szakasza kb. 120°-nyi, tehát a körív egyharmada. Előtte a tengely közeléből gyorsan nő a távolság. A gép szinte ugyanolyan gyorsan zárja a pofákat, mint nyitotta. A körív végén a roppantást az excenter-tárcsa kiemelkedése végzi, ami néhány milliméterrel áll kijjebb a körívnél, és ez a néhány milliméter pontosan szabályozható. A gép jó működése szempontjából fontos az excenter-tárcsa forgásának sebessége is, ami 40 fordulat percenként. Ezt a villanymotorral egybeépített csigás hajtómű biztosítja. A villanymotor háromfázisú, 0,75-0,80 kW teljesítményű. A nagyobb teljesítmény 100 kg/h érdekében előválogatás és variátor alkalmazása szükséges. Nagy értéke a gépnek a fenti, egyszerűbb törőgépekkel szemben, hogy nem kézzel kell a diót adagolni, hanem tartályból maga szedi. Csak bele kell önteni. Felhordóláncra szerelt kanalak - emelnek ki egy-egy szemet. A láncon minden huszadik szemen van kanál. A tartály alján, ahol a körforgó lánc kanala a tartályba bejön, részben azért, hogy dió ne hulljon ki, részben a lánc tisztán tartása végett kefék állnak keresztben, amelyek között a lánc kanala átfér. A felhordóláncot és a pofák mozgását össze van hangolva. Amikor a kanalak a diókkal felérnek, és előre fordulva a pofák közé ejtik, akkor a pofák párhuzamosan állnak. Vagyis a vezérlő tengelynek és a lánckerekek tengelyének azonos fordulatszámúak. Erre a célra lánccal összekötött két fogaskerék szolgál, amelyek azonos fogszámúak. A gép jó minőségű munkát végez, a belet nem töri, nagyarányú a feles bél kihozatal, legalábbis a nemes hazai dióknál. Kínálatunkban a diófeldolgozó gépsor első gépe a törőgép, ezt követi egy részleges törthéj leválasztó amely kb. 30%-os arányban kifújja a levált tört héjat. Az előtisztított tört szemek egy szállítószalag segítségével felkerül a teljes héjleválasztóba, amely teljes egészében kibontja a szemeket. A dió további útja egy nagyobb teljesítményű héjlefúvóba kerül ahol az összetört héjat egy szabályozható teljesítményű ventilátor segítségével, külön tároló edénybe, vagy zsákba juttatja. A rendszer következő egysége a válogató asztal, amelyre a megtisztított, többségében feles szemeket kézi válogatással lehet tovább kezelni. A válogató asztalon a hibás elszíneződött szemeket kilehet szedni és szalag szélére lehet helyezni amely egy külön gyűjtőedénybe viszi a hibás szemeket és az esetleges héjat. A válogató asztalról a termék egy vibrációs osztályozóba kerül, ahol rostaszámtól függően 2-3-4 frakcióra osztályozza. A legkisebb frakció a darálék amely kismértékben tartalmazhat apró héjdarabokat. A második legkisebb méret a mag nyolcadának megfelelő, itt már nincs héj. A következő frakció a negyedes és végül a feles méret. A gép rendkívül tisztán és nagyon-nagy arányú a feles méretű bélfrakció aránya, ez függ a dió fajtájától is.

Paraméterek

Logisztika
Szállítást vállalom

Hirdetés azonosító: 29945

Frissítve: 2024. július 16., 14:41

Lépjen kapcsolatba a hirdetővel!

+36 20 558

Hitelesített telefonszám

Hirdető adatai

Név
Sámuel Kovács József
Cím
6090 Kunszentmiklós,
Kaszás u. 20.

Érdekes lehet Önnek a hirdető?

Szeretné több érdeklődőhöz eljuttatni termékeit, vagy szolgáltatását?

Ismerje meg ajánlatainkat!

Csomagajánlatok

További ajánlatok

Hirdetésfeladás