Új lendületet kap Budapest zöldítési programja: a Fővárosi Önkormányzat bejelentette, hogy még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

A Föld Napja alkalmából szervezett konferencián Dezsényi Péter, a Budapesti Közművek (BKM) Főkert divíziójának vezetője részletesen bemutatta a városi fák aggasztó állapotát is. A klímaváltozás hatásai már egyértelműen kimutathatók: a forró, aszályos nyarak következtében a budapesti parkokban és fasorokban lévő fák egészségi állapota jelentősen romlott. A korábban hármasnak számító átlagérték 2,6-ra csökkent, a fák átlagéletkora pedig 25,5 évre esett vissza, pedig ezek a növények 30-40 éves korukban érik el maximális ökológiai funkciójukat - a Telex anyagát szemléztük.

virágos rét_flower-meadow
Fotó: Pixabay

A Főkert vezetője hangsúlyozta: a városi fák 60-80%-ban biztosítják Budapest zöldinfrastruktúrájának ökoszisztéma-szolgáltatásait. Ha a fák állapota tovább romlik, az nemcsak a természetre, hanem a közegészségügyre is komoly hatással lehet a romló levegőminőség miatt.

Közösségi locsolás és önkéntes faörökbefogadás is indul

A helyzet javítása érdekében a Főkert "Önkéntes Vízadó Programot" indít júniustól: az embereket arra kérik, hogy hetente legalább egyszer locsoljanak meg egy fiatal fát. A kezdeményezést egy applikáció is támogatja majd, amelyen keresztül fákat lehet örökbe fogadni, és közösségi locsolások is szerveződnek a város különböző pontjain.

Méhlegelő-robbanás: megduplázzák a fővárosi területeket

A Főkert idén a méhlegelők területét is megkétszerezi. Emellett hosszú tervezés és előkészítés után piacra dobják a Budapest-magkeveréket, amely kifejezetten a főváros adottságaira lett összeállítva. A magkeverék fejlesztéséhez ökológusok és kutatók járultak hozzá, akik az elmúlt években átfogó felmérést készítettek a budapesti természetközeli gyepek növényállományáról.

Ennek alapján négy specifikus fajtalista készült: egy budai, hegyvidéki, egy pesti, homokos talajra való, egy Duna menti, lápos élőhelyekre szánt, valamint egy univerzális, Budapest bármely pontján elvethető keverék.

Ígéretes keverék: 53 faj a színes, rovarbarát kertekért

A kertekbe szánt magkeverék 53 őshonos faj magját tartalmazza, köztük például a vadmurok, az erdei mályva, a ligeti zsálya, a pusztai cickafark, a tejoltó galaj és a vasvirág is helyet kapott. A keveréket úgy állították össze, hogy a vegetációs időszakban mindig legyen benne virágzó, színes és rovarcsalogató növény. Ezt a magkeveréket augusztus végétől árusítják majd, elsősorban a kiskerttulajdonosoknak.

A tesztelés már elindult: a Tabánban, a Népligetben és a Boráros téren már bevetették a magokat, így a nyár folyamán a lakosság is megcsodálhatja az eredményeket.

Workshopok és gyakorlati útmutatók is segítik a városi kertészeket

A sikeres vetés érdekében nyár végén workshopokat tartanak, ahol szakemberek mutatják be a helyes vetési technikákat. Emellett videós útmutatókat is készítenek majd, hogy mindenki megfelelően tudja elültetni a magokat, elkerülve a csalódást jelentő gyenge kelést.

A szemléletformálás a fő cél

A Főkert célja nem a profit maximalizálása: a magkeveréket elérhető áron kínálják majd, mivel fontosabbnak tartják, hogy minél többen csatlakozzanak a városi biodiverzitás megőrzéséhez. Az önkormányzatok és nagyobb közületek számára pedig helyspecifikus, nagy kiszerelésű változatokat is elérhetővé tesznek.

A Budapest-magkeverék megjelenése új korszakot nyithat a városi ökológiai szemléletformálásban, hiszen lehetőséget ad mindenkinek, hogy saját kertjében vagy közösségi terekben vadvirágos élőhelyet hozzon létre a beporzók védelmében.

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás