Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól, valamint az általa okozott károk mérséklésének módjairól tanácskoztak a Balatonnal foglalkozó szakértők a Veszprém vármegyei Tihanyban. A szakértők szerint 2040 és 2060 között csak alkalmanként kell majd a tó vizét pótolni, utána viszont már rendszeresen. Óvakodni kell a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak felerősítésétől, például a mikroklímát, a széljárást megváltoztató, valamint a természetes élőhelyeket átalakító beavatkozásoktól.

Az „Őszintén a Balatonról” szakmai találkozók keretében 2023. június 6-án tudományos előadóülést tartottak Tihanyban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben. Az MTI közleménye szerint a szakemberek nem optimisták. Egyes új modellek szerint 2040-től lehetséges, hogy a Balaton vízpótlásra fog szorulni – mondta Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Erős szerint a Balatonról 1921 óta vannak vízmérlegek, viszont 2000 előtt még soha nem fordult elő annyi szélsőséges helyzet, mint 2000 és 2022 között. Ebben az időszakban – 9 évben – is csökkent a Balaton vízszintje.

Több konferencia és szakmai program foglalkozik a Balaton vizével Tihanyban, ez a kép a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) harmadik támogatási szakaszának (NAP3.0) első konferenciáján készült, illusztráció

Az éghajlatváltozás okoz komoly gondokat

„A Balaton és más nagy tavaink éghajlatváltozás idején” címmel rendezett eseményen részt vett Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára és Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója is. Az előadóülést online is követni lehetett, az előadások elérhetők itt.

Vezető szakértők elemezték, hogy az éghajlatváltozás milyen új helyzetet teremt nagy tavaink, a Balaton, a Velencei és a Fertő tó esetében, hogyan befolyásolja ez az élővilágot és a víz minőségét, és hogy időszerű-e vízutánpótlással foglalkozni. Egyetértettek abban, hogy nagy tavaink különleges társadalmi-gazdasági jelentősége miatt létfontosságú az elővigyázatosság, mert az éghajlatváltozás már felismerhető olyan jelenségei, mint a gyakori vízhiány, komoly aggodalomra adnak okot.

Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója beszélt a Balaton vízhiányának várható jövőjéről

Vízhiány van és egyre súlyosabb lesz

Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója beszélt arról is, hogy a június 6-i ülésen több előadó is sürgette a döntést a vízhiány kezeléséről. Méghozzá azért, mert 2040 és 2060 között csak alkalmanként lesz majd szükséges a vízpótlás, utána viszont rendszeresen.

Emiatt a szakértők olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amivel a rendszer mindössze egy-két év alatt megépíthető, amennyiben a vészhelyzet ezt indokolja. Erős Tibor azt mondta: az utóbbi időszakban fokozódott a magyarországi vizek melegedése. Így egyre több, az országban nem honos növény és állatfaj jelent meg, amelyek kiszoríthatnak akár őshonos fajokat is.

Kiemelte, hogy óvakodni kell a klímaváltozás negatív hatásainak felerősítésétől, például a mikroklímát, a széljárást megváltoztató, valamint a természetes élőhelyeket átalakító beavatkozásoktól. A Balaton jövője szempontjából nagy szerepet játszik a társadalom érzékenysége, a tóhoz való viszonyulásuk – fogalmazott Erős.

További híreink

Tudósok „gyapjas egereket” hoztak létre – a mamutok visszatérése már csak idő kérdése?

2025.03.16.

Ezek a „gyapjas egerek” a Colossal nevű fajfeltámasztási vállalat genetikai módosításának eredményei. A módosítás célja olyan tulajdonságok beépítése, amelyek segítik az állatok túlélését fagyos hőmérsékleten.

A Yamaha Agriculture nagy dobása: autonóm technológia és AI a mezőgazdaságban

2025.03.15.

A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításában a munkaerőhiány és az éghajlati kihívások közepette.

16 megfontolandó tanács – hogy ne kerüljön vagyonokba a kertépítés

2025.03.15.

A kertészkedés drága hobbi lehet. Létezik azonban néhány olyan pénztakarékos kertészkedési tipp, amelyek által anélkül élvezhetjük az egészséges termést, hogy túlzottan nagy terhet rónánk a családi költségvetésünkre.

Rászámoltak a magyar diótermesztésre, felállhat a padlóról?

2025.03.15.

A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

2025.03.15.

Az OTP Agrár szakértője, Szabó István előadásában kitért arra, hogy a banki működés fenntarthatósági szempontú aktív menedzsmentje elengedhetetlen.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás