Hirdetés
Vizet a tájnak, talajt a termőföldnek! – 1. rész: A talaj
Valamivel több, mint egy éve jelent meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara három részből álló cikksorozata, de az akkor tett megállapítások ma is érvényesek. Sőt van, amelyjk az idővel még aktuálisabbá vált. Tavaly június 7-8-án került megrendezésre a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow, többek között ez adta a cikksorozat apropóját.

NAK Szakmai Színtér
A közel 1,5 hektáros NAK Szakmai Színtér általános szlogenje az volt, hogy: „Ültessük gyakorlatba a fenntarthatóságot”, és a NAK Szakmai Színtéren belül egy 10 x 10 méteres sátorban kapott helyet a klíma, a talaj és a mezőgazdasági vízgazdálkodás.
A következő tematikus blokkok adtak kapaszkodót az érdeklődőknek: hagyományos gyümölcsös, fásítás és biodiverzitás, mezővédő erdősáv, erdőtelepítés, NAK Szakképzés, NAK Szolgáltatás, köztesművelés, méhlegelő, terménydiverzifikáció, fás legelő, jégkármérséklő-rendszer, nem utolsósorban pedig a talaj és a mezőgazdasági vízgazdálkodás.
Hirdetés
A 2023-as év év mottója a „Változó klíma, alkalmazkodó gazdálkodás” volt. A NAK szakmai szakértő stábját az alábbi intézetek szakértői erősítették:
- Talajtani Intézet,
- Országos Vízügyi Főigazgatóság,
- Nemzeti Földügyi Központ.
- Vízvezető és vízbefogadó képesség
A talajon nem csak állsz, hanem élsz is! A gazdálkodók jól felfogott érdeke a talaj védelme, a talaj szerkezetességének javítása, ugyanis ezek a tényezők jelentősen hatnak a talaj vízvezető és vízbefogadó képességére, a vízháztartás optimalizálására, a terméseredményekre, a költségekre, továbbá jelentősen csökkentik a szélsőséges időjárásból eredő stresszhelyzeteket.
Kiemelten fontos a megfelelő tápanyag-gazdálkodás, a tömörödés és az erózió elleni védekezés, a megfelelő terület- és tájhasználat. A talajok Magyarország természeti erőforrásainak jelentős részét képezik, ezért azok ésszerű használata, megőrzése és sokrétű funkcióinak fenntartása mind társadalmi-gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból kulcsfontosságú, és állandó tudatos tevékenységet követel.
Talajtani alap- és alkalmazott kutatások
A Talajtani Intézet több mint 70 éve végez talajtani alap- és alkalmazott kutatásokat, a környezet- és földtudományok, az általánosabb értelemben vett agrártudományok (vidékfejlesztés, területi tervezés, mezőgazdasági vízgazdálkodás), valamint a környezet- és természetvédelem területén. A kutatás mellett az Intézet részt vesz a tudományos és szakmai ismereteknek a társadalom részére történő átadásában is.
A Szántóföldi Napok 2023-as tematikájához kapcsolódva az alábbi bemutatókat tekinthették meg a termelők és a diákok:
- Talajkémia. A talaj egyik alapvető tulajdonsága a pH értéke, vagy más néven kémhatása, amely nagymértékben befolyásolja a talajban lejátszódó folyamatok irányát és sebességét.
- A hatás közvetlenül és közvetve is jelentkezik. Előbbire példaként hozható a gazdák által kiadott tápanyagok időleges vagy végleges lekötődése a talajalkotókon, utóbbira a kedvező talajszerkezet kialakulása és annak a vízgazdálkodásban betöltött szerepe.
- A pH az egyik legkönnyebben megváltoztatható talajtulajdonság, ezért optimális tartományban tartva jelentősen javíthatja a gazdálkodás eredményességét. A helyszínen a leggyakoribb hazai talajféleségek kerültek bemutatásra, a jellemző kémhatásuk és az ebből eredő tulajdonságaik, valamint a befolyásolás lehetőségeinek ismertetésével.
- Beszivárgás: A mezőgazdaságban felhasznált szerves- és műtrágyák, valamint növényvédőszerek vagy közvetlenül a talajon keresztül fejtik ki hatásukat, vagy a növény felületére kijuttatva idővel a talajra kerülhetnek. Ezt követően a csapadék bemosó hatására a talaj mélyebb rétegei felé mozdulnak el, potenciálisan a felszín alatti vizek minőségét veszélyeztetve.
- Ebben a folyamatban a talaj szűrő, megkötő és átalakító képessége kulcsszerepet tölt be, e funkciók működőképessége határozza meg a vizeket érő terhelés mértékét. A helyszíni bemutatón két eltérő tulajdonságokkal rendelkező talajmodell segítségével került szemléltetésre a bemosódás jelensége és a lekötődés mértéke. A szennyező anyag feltűnő színű festékkel történő jelölése segíti a folyamat vizualizációját és annak felismerését, hogy a talajok megkötőképessége véges, kimerülését követően a szennyezések akadálytalanul áramlanak tovább a felszín alatti vízbe.
A legjelentősebb talajdegradációs folyamat
- Erózió. A legjelentősebb talajdegradációs folyamat hazánkban is a vízerózió. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék hatására lejtős területeken kialakuló felszíni vízlefolyás magával ragadja a talaj alkotórészeit, rövid idő alatt elpusztítva ezzel a sokéves talajképződés eredményét.
A felszíni vizeket érő tápanyagterhelés elsősorban foszfor esetében jelentős, de a nitrogénformák hatása sem sokkal marad el ettől. A mezőgazdasági talajok szerkezete alapvetően befolyásolja, hogy a lehulló csapadék milyen arányban képes beszivárogni a talajokba. A jó szerkezetű, kellően porózus talajok esetén a felszíni lefolyás kismértékű marad, így az eróziós hatás nem jelentős.
A talajok szerkezetét a talajművelési eljárásokkal lehet elsősorban befolyásolni, ezért az erózió által veszélyeztetett területeken a talajkímélő művelésmódok alkalmazása, illetve a talajművelés teljes elhagyása kiemelt jelentőségű. A helyszíni bemutató az eltérő szerkezetű talajok különböző erodálhatóságára hívta fel a figyelmet, megjelenítve a felszíni lefolyás és a beszivárgás arányaiban meglévő különbségeket.
A fenntarthatóság nem más, mint a természetes és mesterséges infrastruktúra harmonikus együttműködése, jól felfogott érdekünk a talajaink, vizeink védelme, ésszerű használata, megőrzése és sokrétű funkcióinak fenntartása, mind társadalmi-gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból kulcsfontosságú, és állandó tudatos tevékenységet követel!
(Forrás: nak.hu)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A hasonló a hasonlót szereti
2025.05.20.A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés