Hirdetés
Víz alatti drónnal vizsgálták a Sajó szennyezése által okozott károkat
Próbaszivattyúzást indítottak a szlovák környezetvédelmi szakemberek az alsósajói szideritbányában, hogy csökkentsék a Sajó folyó szlovákiai szakaszán történt ökológiai katasztrófa következményeit. Az élettelenné vált folyó helyzetén miskolci szakemberek is próbálnak segíteni, akik az elárasztott bányavájatokat egy távirányítású, víz alatti drónnal vizsgálták meg. Az eddigi óvintézkedéseknek köszönhetően már kevesebb szennyeződés jut el a folyó medrébe, de a szakemberek szerint továbbra is aggasztó a helyzet.
Az Infostart írta meg, hogy a Sajó szlovákiai szakaszán az idén februárban történt természeti katasztrófa pusztításait a mai napig nem sikerült megszüntetni. A vörös színűre festett folyó élővilága szinte teljes egészében kihalt. A károkat a Rozsnyótól északra található alsósajói szideritbányából kiáramló szennyvíz okozta. A tavaszi vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége tizenkétszer volt magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.

Nagyon sok idő kell a rehabilitációhoz
Bár a szlovák környezetvédelmi és a gazdasági minisztérium, valamint a Vasércbányák Állami Vállalat szakemberei az elmúlt hónapokban több óvintézkedést is tettek a bányából kiáramló víz minőségének javítására és a szennyeződés csökkentésére, még sok időre és anyagi ráfordításra van szükség ahhoz, hogy a bánya közelében kanyargó Sajó vize megtisztuljon. Az eddigi óvintézkedéseknek köszönhetően már kevesebb szennyeződés jut el a folyó medrébe, de a szakemberek szerint továbbra is aggasztó a helyzet.
Hirdetés
Augusztus közepén a szlovák környezetvédelmi minisztérium szakemberei próbaszivattyúzást indítottak a az alsósajói szideritbányában, hogy kísérletet tegyenek a bánya mélyebb rétegeiből származó, sok ásványi anyagot tartalmazó víz eltávolítására. A Vasércbányák Állami Vállalat pedig a Kassa Megyei Önkormányzattal egy víz alatti feltérképezést is végrehajtott. A szennyezett vízből és az abból az elmúlt hónapok során kialakult, nedves salakra hasonlító anyagból több mintát vettek, a kutatásban részt vevő miskolci szakemberek pedig az elárasztott bányavájatokat egy távirányítású, víz alatti drónnal vizsgálták meg.
Ezért volt fontos a víz alatti drónos vizsgálat
Papp Richárd Zoltán, a Miskolci Egyetemmel együttműködő Unexmin Georobotics szakembere a szlovákiai Új Szó napilapnak elmondta, hogy a feltárás egy, a mostaninál jóval nagyobb robotos küldetés végrehajtásához volt szükséges.
A rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal közben úgy tájékoztatott, hogy ötvennel több kút vizének minőségét fogják rendszeresen ellenőrizni a Sajó mentén. A minták alapján a szakértők megállapíthatják, hogy kerül-e és ha igen, milyen körülmények között szennyezés a Sajóból a kutakba. Amennyiben az értékek túllépik a megengedett határokat, a hivatal azonnal további intézkedéseket léptet életbe - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Alfaseed Jami szemes cirok, BMR cirok, silócirok vetőmag, fémzárolt eladó
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés