Február közepén is a tavaszt idézi az időjárás. A szántóföldeken megindultak a munkák, a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényekben metszenek. Sok helyen virágzik a mandula és a sárgabarack, ami aggodalomra ad okot a termelőknek. Félő, hogy egy később jövő fagyos hajnal árthat az idei termésnek. A kiskertekben is megkezdődött a munka, már lehet ültetni a dughagymát. A műtrágya ára viszont kedvezőbb, mint tavaly ilyenkor. Helyzetkép 2024. tavasza előtt.

A Teol írt cikket a tavaszi időszakot megelőző helyzetről, ezt az anyagot szemléztük.

Sok helyen virágzik a mandula és a sárgabarack, ami aggasztja a termelőket, mert ha fagy jön, nagy bajt okoz

A tápanyag ára

A veszélyt jelentő fagyokra készülés közben jó hír is jut a gazdáknak, lényegesen olcsóbb lett a műtrágya, mint tavaly. A múlt nyáron 400 ezer forintba került egy tonna pétisó, pár hónappal később 280 ezer forintra szelídült az ár. Sokan akkor bevásároltak belőle, mert attól tartottak, ismét drágább lesz. Jelenleg 140 ezer forint körül kínálják.

Az ok egyszerű, túlkínálat van. A gazdáknak pedig nincs rá pénzük – mondta Krieser János, a Paks környéki Biritói Pusztabir Kft. vezetője – egyben a megyei gabonaválasztmány tagja. Behozták olcsón az ukrán gabonát, ami letörte a gazdák árait. Rengeteg kár érte ezzel őket. Hitelt nem érdemes felvenni, mert magasak a kamatok. Ezért nem kell ma már az olcsóbb műtrágya sem, mert nincs rá pénz. A kukorica vetése majd áprilisban kezdődik, de aki tavaszi vetésű árpában, búzában gondolkodik, az már elkezdheti a munkát - fogalmazott.

Metszik a gyümölcsfákat és a szőlőt

Lassan befejeződik a metszés a szőlőültetvényekben. A vesszők szépek, rajtuk nem múlik a jó termés, inkább azzal van gond, hogy kevés a szorgos kéz a határban. – Nem könnyű hozzáértő embereket találni, akik szívesen dolgoznak is – mondta Csapó Vince bátaszéki gazdálkodó. A napidíj 15 ezer forint között van, de sajnos a többség inkább csak a pénzért jön dolgozni, lelketlenül és lassan végzi a metszést.

A gyümölcsösökben is folyik a munka, alakítják, formázzák a fákat. Kerekes Lászlónak és családjának Bonyhád-Majos határában van nagyobb ültetvénye. Mint mondták, ősszel szokták a fák metszését elvégezni, így tavasz elején csak igazítják a fákat. Tartanak attól, hogy idén bekövetkezik, ami az elmúlt években volt, április elején jött a fagy, ami le is szüretelte a leendő termést. 

Felkészülnek a fagyos éjszakákra is

Hasonlóan látta a helyzetet Bakó Zsóka is, akinek a családjával együtt Györe határában közel 20 hektár gyümölcsösük van, zömében sárgabarack. Aggódnak a szép tavaszi idő miatt, a korai fajták már virágzásban vannak. Az elmúlt években – ugyanilyen korai meleg után – három részletben érkezett a lehűlés, az egyik március 7-e környékén, a második március végén, a harmadik április elején. Bármelyik végzetes lehet a termésre. Ehhez elég néhány napos éjszakai fagy. Minden esetre már előkészítették a védekezéshez szükséges eszközeiket.

A kiskertben is megkezdődött a munka

Az előrelátó kertész már beszerezte a tavaszi vetéshez szükséges magvakat és gondol a zöldségfélék és a virágok palántázására is - írta a cikk. A kiskertekben a talajt már készíthetjük a vetéshez, fel kell lazítani, hogy könnyebb legyen vele a munka. A dughagymát már ültethetjük, de vethetjük a zöldborsót, magról a vöröshagymát, kaprot, spenótot, sárgarépát, petrezselymet, hónapos retket, foghagymát és a fóliás fejes salátát - közölte a cikk. 

Több szakember tanácsolja, hogy a vetőmagvakat érdemes beáztatni, ez eltávolítja a csírázásgátló anyagokat a mag felszínéről, amelyek meggátolják, hogy már a termésben csírázásnak induljanak. Kemény héjú magvak esetében az előáztatás a magindítás egyik módja. Az előáztatás időtartama és a víz hőmérséklete között szoros az összefüggés, 20 fokos vízben 8 óráig, 30 fokos vízben csupán 2 óráig kell előáztatni. Ha ősszel elmaradt, február végén és március elején még alkalmas az idő a gyümölcsfák, díszfák és cserjék ültetésére, míg a rügyeik nem indulnak fejlődésnek - írták.

További híreink

Megerősítette a helyét a legjobbak között a QS világranglistáján a Széchenyi István Egyetem

2024.07.18.

A 2023-as évhez hasonlóan ismét a legjobbak között szerepel a Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási minősítő szervezet legfrissebb világranglistáján.

Megkapták a Ramsari Egyezmény védelmét a Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek

2024.07.18.

A Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Danube Wild Islands) egy nyolc országra kiterjedő nemzetközi Regionális Ramsari Területi Kezdeményezésként a Ramsari Egyezmény védelme alá kerültek.

Nagyot nőtt az érdeklődés a MATE doktori képzései iránt

2024.07.18.

Kiemelkedő érdeklődés tapasztalható a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktori képzései iránt, az idei tanévben 137 pályázat érkezett a 110 fős állami keretre.

Nincs más út: július elsejétől csak online lehet jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket

2024.07.17.

Változtattak a szabályon, 2024. július elsejétől a Nébih elektronikus felületén kell jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket.

Elérhető a mobilGAZDA alkalmazás új változata 

2024.07.17.

A mobilGAZDA alkalmazás új verziójában több újdonság is megkönnyíti a felhasználók dolgát.

A zöldsor gépeit fejlesztette a CLAAS, sok újdonságot mutattak be a németek

2024.07.17.

Az eseményen a CLAAS 4 új VOLTO modellt mutatott be, amelyekkel a rendterítők munkaszélessége 4,5 métertől egészen 15,1 méterig terjed - Fotó: CLAAS

Partnerhírek
Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás