Március első vasárnapján a budapesti Marriott Hotelben, egy gálaebéd keretében adták át a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet. A kitüntetést Günzer Tamás villányi borász érdemelte ki. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

A Magyar Bor Akadémia elnöke, Koch Csaba ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a kétkörös szavazás alapján igen nagy merítéssel került odaítélésre ez a díj. Első körben közel 900, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, jelentős szakmai szervezetek tagjai, a vendéglátás és a gasztronómia kiemelkedő személyei, valamint a szaksajtó képviselői szavazhattak. A második körben a Magyar Bor Akadémia tagjai és korábbi Év Bortermelője címmel rendelkező borászok voksolhattak.

A Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő kitüntetést Günzer Tamás villányi borász érdemelte ki

Az elmúlt évben Günzer Tamás harmadik alkalommal került a jelöltek közé és 24 év után nyerte el ismét egy villányi borász a díjat.

Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a Magyar Bor Akadémia alelnöke a győztesről készített laudációjában elmondta, hogy az ünnepelt 1991-ben édesapjától kapott 0,3 hektárnyi szőlőt diplomaosztójára, innen indult a borász életút. A család ma már 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek. Egy igazi családi vállalkozás az övék, ahol mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina a marketinggel foglalkozik, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést felügyeli.

Az ünnepeltet köszöntötte Bock József, a Villányi borvidék elnöke is, aki méltán büszke arra, hogy ismét erről a területről került ki az év bortermelője.

Ezeket mondta a győztes Budapesten

„Meghatottan állok itt…”, kezdte köszöntőjét Günzer Tamás. Nagy szeretettel gondolok édesapámra, Günzer Mátyásra, aki elindított ezen az úton, és ma is örül szakmai sikereimnek. A legnagyobb köszönet illeti a családomat, feleségemet, Teppert Mariannt, akivel immár 1994 óta alkotunk a munkában és a magánéletben szövetséget. Az ünnepelt ugyanígy kiemelte gyermekeit, akik aktívan részt vesznek a családi vállalkozásban. Ők ma már sok terhet levesznek a válláról. Ez a díj arra is ösztönöz engem, hogy még többet tegyek a magyar bor jó hírnevéért és elismertségéért - mondta Günzer Tamás.

Günzer Tamás harmadik alkalommal került a jelöltek közé és 24 év után nyerte el ismét egy villányi borász a díjat

A gálaebéden számos közéleti ember is részt vett, például dr. Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita; Magyarország párizsi nagykövete, Habsburg György és felesége, Eilika asszony. Továbbá Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, Bányai Gábor Dél-Alföldi Fejlesztésért felelős kormánybiztos, dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, dr. Freund Tamás, az MTA elnöke, dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora, Frittmann Jánost, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára és dr. Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

Közönség az „Év Bortermelője Magyarországon 2023” kitüntetés átadóján, Budapesten

Az ebédet követően lehetőség volt megkóstolni a 2023-as év jelöltjeinek (Lamport József, Liptai Zsolt, Ifj. Szepsy István, Vesztergombi Csaba) borait a sétálókóstoláson, valamint számos, már a díjat elnyert Év Bortermelője kínálta legjobb borait a résztvevőknek: Gere Attila, Takler Ferenc, Bock József, Koch Csaba, Thummerer Vilmos (+), Vida Péter, dr. Lőrincz György, Tiffán Ede, Dúzsi Tamás, Mészáros Pál, Borbély Tamás, Gálné Dignisz Éva, Kamocsay Ákos, Nyúlné dr. Pühra Beáta, Szőke Mátyás (+), Szőllősi Mihály (+), Árvay János, Balla Géza, Áts Károly, Garamvári Vencel, Frittmann János, Vesztergombi Ferenc, Polgár Zoltán, Figula Mihály.

Megosztás

További híreink

Haladékot adtak, de szigorítottak is. Marad a kötelező nyugtaadás - készüljön rá!

2025.05.22.

Bemutatjuk a kötelező áfa- és nyugta-adatszolgáltatáshoz kapcsolódó új határidőket, a bővülő riportolási követelményeket és a felkészülés legfontosabb lépéseit.

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás