Hirdetés
Vezetőváltás a Nébih élén: új elnököt neveztek ki a hivatalban
Váltás történt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élén: 2023. augusztus 23-ától dr. Nemes Imre tölti be az elnöki tisztet. Az új vezető Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének szakmai igazgatójaként is rengeteg hasznosítható tapasztalatot szerzett, egykori Nébih elnökhelyettesi feladatkörének köszönhetően pedig a hivatal működése és értékrendje is ismert számára.
A vezetőváltásról szóló hírt dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár jelentette be. Az elmúlt évek kihívásai – a koronavírus járvány, a szomszédban zajló háború – egyértelműen rámutattak az élelmiszerlánc-biztonság és az ellátásbiztonság megkerülhetetlen fontosságára - írta az Agrárminisztérium. E jelentős területek mögött pedig olyan számottevő célcsoportok állnak, mint az állattartók és a növénytermesztők közössége, vagy az előállítók köre, a kistermelőktől a nagyméretű élelmiszeripari vállalatokig. Közös jellemzőjük azonban, hogy a felgyorsult mindennapokban, a folyamatosan változó fogyasztói elvárások közepette rendre számos nehézséggel, követelménnyel kell szembenézniük, mely többek között a Nébih szakmai segítő, irányadó szerepének erősítését teszi szükségessé – fogalmazott az államtitkár.

Az élelmiszerlánc igényei és a működtetése
Dr. Nobilis Márton elmondása szerint dr. Nemes Imre személyében olyan szakember lép a Nébih élére, aki ismeri az élelmiszerlánc köreinek igényeit. A Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének szakmai igazgatójaként is rengeteg hasznosítható tapasztalatot szerzett. Ugyanakkor egykori Nébih elnökhelyettesi feladatkörének köszönhetően a hivatal működése és értékrendje sem ismeretlen számára.
Hirdetés
A kinevezés kapcsán dr. Nemes Imre elmondta, hogy örömmel vállalja a megtisztelő feladatot. Kitért arra is, hogy részt vett a hivatal megalakításában és 2019-ig annak működtetésében. Az egyik fő feladata az élelmiszerláncban lévő termékek biztonságának és minőségének ellenőrzése és garantálása. További munkája az élelmiszerlánc-biztonság fenntartásához szükséges rendszeres ellenőrzések és szigorú szabályozások felülvizsgálata, valamint a nemzetközi partnerségek erősítése és az információcsere elősegítése lesz más országok hasonló hatóságaival.
Megköszönték a régi elnöknek is
Dr. Nobilis Márton köszönetét fejezte ki dr. Oravecz Márton korábbi elnöknek, a Nébih szervezetének és stabil működésének kialakításáért, továbbá magas színvonalú teljesítményének biztosításáért.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés