Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan ezekért a célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is felhívta a figyelmet a károsítók elleni védekezésre. Ennek érdekében idén is csatlakozott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) PlantHealth4Life elnevezésű kampányához, valamint közösségi média felületén a legfontosabb alapszabályokat és a Xylella fastidiosa baktériumot bemutató social tartalmakkal és edukatív minikvízzel jelenik meg.

A növények egészségének megőrzése alapvető a környezet, a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés szempontjából - írta a Nébih. A magyar növényegészségügyi szakemberek a kormányhivatalok, a járási hivatalok, valamint a Nébih kötelékében folyamatosan hazánk növényvilágának megóvásáért dolgoznak. Ennek érdekében 2024-ben közel 24 ezer vizsgálatot és károsító-felderítést végeztek a hazai termelésben és a nemzetközi forgalmazásban. Az import és export ellenőrzéseken több mint 25 ezer tételt vizsgáltak meg és 90 károsítót azonosítottak. 

A Növényegészségügy Nemzetközi Napja a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza
A Növényegészségügy Nemzetközi Napja a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza

A globális kereskedelem növekedése miatt fokozott figyelmet fordítanak a távoli országokból, például Kínából érkező tengeri konténerekre, különösen a fa csomagolóanyagokra és egyéb szennyeződésekre. Tavaly 714 konténert ellenőriztek. Ezek az intézkedések kulcsfontosságúak az invazív fajok behurcolásának megelőzése és a hazai növény- és állatvilág védelme érdekében.

A május 12-i Növényegészségügy Nemzetközi Napja ráirányította a figyelmet a megelőzés fontosságára is, hiszen a károsítók elleni előzetes védekezés jóval hatékonyabb, mint a kialakult vészhelyzetek kezelése. A növénykárosítók hazánkba történő behurcolásának megelőzése érdekében fontos, hogy utazásaink során ne hozzunk be növényeket, terméseket vagy vetőmagokat, mivel ezek nem-honos károsítókat terjeszthetnek. 

Az Európai Unión kívülről származó növények behozatala csak érvényes növényegészségügyi export bizonyítvánnyal lehetséges, míg az EU-n belüli szállítás esetén növényútlevél szükséges. Online vásárláskor is ügyeljünk arra, hogy a termékek megfeleljenek a növényegészségügyi előírásoknak és rendelkezzenek a szükséges dokumentumokkal. 

Egy baktériumfertőzés a példa a téma jelentőségére

Ezen szabályok betartásával előzhető meg az olyan komoly gazdasági kárral járó kórokozók behurcolása, mint a Xylella fastidiosa baktérium, ami az egyik legnagyobb fenyegetés jelenleg hazánk növényvilágára. A szőlőt és számos más növényt is veszélyeztető baktériumnak több, mint 600 gazdanövénye van Európában. Ráadásul olyan népszerű üdülőhelyekről hurcolható be könnyedén, mint Dél-Franciaország, Dél-Olaszország és Spanyolország. 

A Növényegészségügy Nemzetközi Napja okán indult útjára az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Bizottság (EB) PlantHealth4Life elnevezésű kampánya is, melyhez a Nébih szakmai támogatásával Magyarország is csatlakozott. A 32 ország részvételével megvalósuló program célja, hogy felhívja a figyelmet a növények egészségére és a biológiai sokféleségre. 

Az idei kampány középpontjába hazánk a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegséget állítja. A cél, hogy felhívjuk a szőlősgazdák figyelmét a betegség súlyos növényegészségügyi és gazdasági kockázatára, valamint a védekezéshez szükséges aktuális teendőkre - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Gondok és lehetőségek is vannak a hazai burgonyatermesztésben

2025.07.16.

A hazai burgonyatermesztés szereplői május 30-án, a Nemzetközi Burgonya Napján találkoztak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (OBTT) szakmai rendezvényén

Hogyan érdemes a tárkonyt jól termeszteni?

2025.07.15.

A tárkony a mediterrán fűszereknél valamivel igényesebb, de a kertben nevelve szinte elpusztíthatatlan

Térképen jelezzük, hol számíthatunk kiadós esőre a hidegfrontból

2025.07.15.

A múlt héten hosszabb idő után jelentősebb csapadék hullott hazánk nagy részén. Azóta csak az északi tájakon fordultak elő záporok, zivatarok.

Félidőnél tart az aratás: biztatóak a számok, biztosított a kenyérellátás

2025.07.15.

A mezőgazdasági munkák javában zajlanak, az őszi árpa aratása befejeződött, a búza termésének több mint fele már a tárolókba került.

Az idei szárazság már a magyar GDP-növekedést fenyegeti, igyekeznek ellene a megoldást találni

2025.07.15.

Mivel május közepétől július elejéig az ország több részén lényegében nem volt csapadék, emiatt romlanak a magyar mezőgazdaság kilátásai.

Van remény és megoldás is a földibolhák elleni küzdelemben

2025.07.15.

Van remény és megoldás, ráadásul léteznek természetes módszerek is a földibolhák elleni védekezésre

Partnerhírek
Partner

Por helyett prémium: a Pöttinger Mergento tiszta takarmányt garantál a biotejhez

2025.07.14.

Gazdariportunkban egy olyan biogazdálkodót mutatunk be, aki közel 30 éve PÖTTINGER gépeket használ - nem véletlenül. Most a Mergento szállítószalagos rendképző előnyeit mutatja be a gyakorlatban.

Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás