Hiába kedveznek az alacsony takarmányárak és a jó vízszintek a haltermelésnek, az ágazat korábbi problémái makacsul jelen vannak továbbra is. Az alacsony támogatottság és az elmaradó fejlesztések mellett a fogyasztáscsökkenés és a krónikus munkaerőhiány jelenti a legnagyobb problémát. Utóbbira a vendégmunkások toborzása lehet a megoldás, amely mindeddig nem volt jellemző a halászat ágazatára.

A termelés feltételrendszerének szempontjából alapvetően megnyugtató a helyzet idén a halágazatban – mondta az Agrárszektornak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

A halászat ágazatának szereplői is belátják, hogy kénytelenek távoli országokból munkaerőt toborozni, mert idehaza nem találnak a fizikai munkára jelentkező embert. (Fotó: Pixabay)

Hozzátette: a takarmányárak alacsony szinteken mozognak, a vízállások is jók a tavakban. Régen volt ilyen optimális állapot, hogy a tavak megfelelő vízszintje már feltöltődött, és az altalajvízszintek is jók. Bízhatunk tehát abban, hogy még egy meleg nyár esetén is megtartjuk a vízmennyiség nagy részét.

Magyar vízből magyar halat! Fognak ki kínaiak?

A szakember szerint ugyanakkor a haltermelés továbbra is küzd a munkaerőhiány régi problémájával. Az egész mezőgazdaságban a fizikai munkások állománya folyamatosan csökken, így van ez a haltermelésben is.

Elképesztő problémáink adódnak abból, hogy több száz hektáros tógazdaságok a minimális 5-6 fős létszámot sem tudják összeszedni a környékről. Ekkora létszám pedig szükséges, egyáltalán dolgozni lehessen. Tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb eljutunk oda, hogy nekünk is vendégmunkásokat kell foglalkoztatnunk, mert fizikailag nem tudunk a halászatban mindent megoldani technológiával, még akkor sem, ha a gépesítésre törekszik az ágazat.

Lévai Ferenc hozzátette: elszórtan már van példa vendégmunkások alkalmazására, de nem olyan mértékben, mint más mezőgazdasági ágazatokban. Ez azonban hamarosan változhat, az ágazati szereplők ugyanis belátják, hogy kénytelenek távoli országokból munkaerőt toborozni, mert idehaza nem találnak a fizikai munkára jelentkező embert. 

Jó példát jelentenek más ágazatok tapasztalatai, hiszen ma már látható, hogy az indiai, fülöp-szigeteki dolgozók tisztességgel helytállnak például a tehenészetekben. Ezért a szakember szerint várható, hogy amarosan a haltermelők is erre az útra lépnek, más lehetőségük ugyanakkor nincs.

Hiába reménykedtek a csodában, végül 2023-ban is közepes évet zárt a magyar halágazat.

Visszaesett a kereslet

Lévai Ferenc szerint a piaci helyzet sem alakul simán. Tavaly a megelőző évi nagy aszályhoz képest kedvezőbben alakultak ugyan a takarmányárak, ezért a halágazatban plusz termelés képződött. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor csökkent a kereslet. Itt is tetten érhető volt az általános fogyasztáscsökkenés, amely a főszezonnak számító karácsonyi időszakban is megmutatkozott.

A fogyasztáscsökkenés jelenti egyébként a legnagyobb problémát, a halágazat is szembesül azzal, hogy ahogy a lakosság terhelhetősége csökken, azok az élelmiszerfajták kerülnek hátrányba, amelyek nem tekinthetők napi szükségletnek. Ilyen a hal is. Ebben a reálbérek növekedése hozhat változást, és az, ha az Agrármarketing Centrum remélhetőleg év végén elindíthatja az uniós forrásokból finanszírozott kampányát.

A keresletcsökkenés érinti a külpiacokat is. A kora tavaszi hullám után megtorpant az export, hiszen más országokban is nőtt a halak mennyisége, és továbbra is jelen van a piacon a cseh konkurencia kedvező árú termékeivel.

Stagnáló árak, emelkedő költségek

Ennek eredményeképp az ágazat árakat sem tudott emelni, lényegében a mostani árak az egy évvel ezelőttinek felelnek meg. Ez, figyelembe véve az inflációs költségnövekedést, eléggé leapasztja az ágazat nyereségét.

Mindez azért jelent problémát, mert bár a takarmányárak most is alacsony szinten vannak, sok más költség jelentősen emelkedett. Különösen a szállítás drága a magas útdíjak miatt.

Ez azért is jelent komoly kiadást az ágazatnak, mert természetéből adódóan rossz hatásfokkal történik a fuvarozás, hiszen az élőhalat vízben kell szállítani.

Ahhoz, hogy el tudjunk vinni 100 mázsa halat, egy 24 tonnás kamion kell. Rengeteg vizet kell cipelnünk ahhoz, hogy a hal életben maradjon. Ez a mostani tavaszi időszakban jelentkezik igazán, hiszen ez a szezon a horgászegyesületek kiszolgálásáról szól. Ezeknek a partnereknek 2,5-3 ezer tonnányi halat kell elfuvaroznunk, jelentős költségek mellett.

Pozitívumként említette a szóvivő, hogy a kormány intézkedésének révén megmaradt a mezőgazdasági ágazat vízdíjmentessége. Erre azért is szükség van, mert hiába esett sok csapadék a tél folyamán, az aszály veszélye már folyamatos, a rendkívüli meleg apasztja a halastavak vizét is.

(Forrás: agrarszektor.hu

Megosztás

További híreink

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás