A növényvédelem fogalmába ma is minden olyan döntés és tevékenység beletartozik, amelyek a termesztett növény egészséges fejlődését, továbbá a növénynek a károsító szervezetektől, valamint a környezeti tényezők káros hatásaitól való megvédését szolgálják. (Forrás)

Az integrált növényvédelem napjainkban kötelezően elvárt és követendő növényvédelmi gyakorlat. Ennek az a célja, hogy a vegyszerek mellett (jó esetben helyett), minden lehetséges agrotechnikai és vegyszermentes módszert felhasználnak a növények védelme érdekében. Az integrált növényvédelem célja nem csak a termesztett növény védelme, hanem a mezőgazdasági-ökológiai rendszer zavartalan működése is, valamint az emberi egészség védelme.

Greenman mikrobiológiai készítménnyel kezelt nárcisz termény Somogy vármegyében

A növények változatos mikrobiális közösségekkel társulva élnek. Ezeket a mikrobiális közösségek, amelyeket növényi mikrobiótának nevezünk, a növényi szövetek belsejében és külsejében élnek, és fontos szerepet játszanak a növények életműködéseiben.

Az élő mikroorganizmusokat tartalmazó biológiai növényvédő készítmények optimális körülmények között, megfelelően alkalmazva ugyanolyan hatékonyak lehetnek, mint a vegyszerek. Ahol a körülmények kevésbé optimálisak, ott kevésbé lehetnek hatékonyak, mint a vegyszerek, mivel élő szervezetként "optimális felhasználási feltételeket" igényelnek ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A növény egészségére, kondíciójára és ellenálló képességére hatnak, amivel csökkenthetők a károsító hatások. Ezért az ökoszisztéma többi szereplőjének biztonságát nem zavarják.

A mikrobiológiai készítmények milyen hatással vannak a növényekre?

A mikrobiológiai készítményekben jelen lévő jótékony baktériumok szaporodása optimális talajkörülményeket biztosítanak a növények számára. A talaj élővilágát átalakítják, így a káros szervezeteknek kedvezőtlen környezetet teremtenek. Ezenkívül megerősítik a növényeket és fokozzák az ellenálló képességüket, valamint elősegíti a hajtásképződést.

A Greenman Floralia rendszeres használata segíti és stabilizálja az adott környezetben élő hasznos mikrobák tevékenységét és ezáltal a hatékonyabb tápanyagfelvételt, virágzásserkentést.

Professzionális felhasználásra is javasolt! A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ökológiai gazdálkodásban elfogadott készítmény.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Figyelmeztetnek, megint viharosra fordul az idő

2025.04.22.

Egy tőlünk északra található ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. Ez okoz országszerte változékony, viharos, zivataros időjárást.

Partner

Fenntartható vízhasználat a mezőgazdaságban – a Poliext Kft segít.

2025.04.22.

A klímaváltozás közepette a hatékony öntözés kulcskérdés lett a gazdálkodók számára. Molnár Krisztián, a Poliext Kft. agrármérnöke beszélt nekünk arról, hogyan segíti a cég modern technológiákkal a fenntartható és víztakarékos gazdálkodást.

Okos traktor és mesterséges intelligencia segít a szőlőültetvényeken

2025.04.22.

Új korszak érkezik el a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence) segítségével az agráriumba

Madárvédelmi rendszerekkel tennék kevésbé veszélyessé a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket és a szélerőműveket Spanyolországban

2025.04.21.

Egy új rendelettervezet szerint madárvédelmi rendszerekkel látná el a szélerőműveket és a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket a spanyol kormány.

Az idei április ismét sokakban felveti a kérdést: van-e értelme Magyarországon gyümölcsöt termeszteni?

2025.04.21.

Az április első napjaiban jelentkező hideghullám komoly károkat okozott a hazai mezőgazdaságban. A leginkább veszélyeztetett növények idén is a kajszi, cseresznye, meggy és az alma, körte, birs voltak.

Zivatarokkal és lehűléssel zárul a húsvét utáni hét

2025.04.21.

Az ünnep után változékonyabbra fordul az időjárás. A tavaszi napsütést egyre gyakrabban zavarják meg záporok, zivatarok. A hét második felében lehűlés és erősebb szél is érkezik.

Partnerhírek
Partner

Fenntartható vízhasználat a mezőgazdaságban – a Poliext Kft segít.

2025.04.22.

A klímaváltozás közepette a hatékony öntözés kulcskérdés lett a gazdálkodók számára. Molnár Krisztián, a Poliext Kft. agrármérnöke beszélt nekünk arról, hogyan segíti a cég modern technológiákkal a fenntartható és víztakarékos gazdálkodást.

Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás