Hirdetés
Végre záporok öntözhetik a héten a földeket
A múlt hétvégi hidegfronthoz kötődően érkezett csapadék mindenütt jól jött a növényzet számára. Sokfelé kissé enyhült a szárazság, bár a talaj felső fél méteres rétege még mindig jelentős területeken kritikusan száraz maradt. A héten többször is öntözhetik záporok a talajokat, de ezek jellegéből adódóan továbbra is lesznek területek, ahol fokozódik az aszály. Azonban egyes régiókban végre jelentős mennyiség is eshet.
Az OMSZ számolt be róla, hogy az elmúlt hét első felében főként a déli, délnyugati országrészben, majd a hétvégén már többfelé hullott számottevő, 5 mm-t meghaladó csapadék. Így az elmúlt 10 nap mennyisége hazánkban jellemzően 10 és 15 mm között alakult. Ennél kevesebb, 5-10 mm Budapest és Győr környezetében, valamint az Alföld déli részén esett. Többet, 15-30 mm-t pedig az északkeleti, keleti határszélen, a Körös mentén, a Dunántúl déli részén, és Mosonmagyaróvár környékén mértek. Nyíregyháza térségében például csak vasárnap annyi esett, mint április 1. óta összesen. Ez a 10 napos csapadékösszeg az idén tavasszal rekordmagasnak számít. Azonban a többnyire 10 mm-t meghaladó érték az ország túlnyomó részén így is elmarad a sokéves átlagtól. Az elmúlt 30 napot nézve még mindig 10-50 mm közötti a hiány.
Nedvesség, sár, de mégis kevés
A talajok felszín közeli része a legtöbb helyen átnedvesedett, ahol több esett, ott sárossá is vált. A felső 20 cm nedvességtartalma is javult az egy héttel ezelőttihez képest, de még így is nagy területen, az ország közel felén 40 százalék alatti. Hasonló a helyzet a felső fél méteres réteggel is, ahol továbbra is kritikusan száraz, vagyis a növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40 százalékát tartalmazza a talaj a Dunántúl északi és keleti tájain és az Alföld jelentős területein is. A fél méternél mélyebb rétegekben az őszi-téli tartalékoknak köszönhetően még kicsivel jobb a helyzet, de folyamatos a nedvesség-vesztés.
Hirdetés
Repce, búza, árpa
A szántóföldi növények közül az őszi árpa virágzik, a búza a kalászhányás fenológiai fázisban van, a repce pedig már elvirágzott. A kapás növények sokat fejlődtek egy hét alatt, általában már beálltak a sorok. A kukorica jellemzően 3-5 leveles, a napraforgó pedig 4-6 leveles állapotú. Az állományok állapotát döntően befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. Ahol az elmúlt két hétben esett legalább 15-20 mm eső, ott a helyzet sokat javult. A csapadékszegény területeken, illetve a rosszabb minőségű talajokon vontatottabb volt a friss kelések fejlődése. A kalászosok levélzete sárgul, a repce kevés oldalhajtást hozott, és hamar el is virágzott. A kukorica a szárazabb területeken mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet.
Jön a csapadék!
A hétfői zivataros nap után még kedden is sokfelé várható több-kevesebb csapadék, majd szerdán és csütörtökön átmenetileg csökken a záporok valószínűsége. A jelenlegi számítások szerint a hét második felében ismét nő a csapadékhajlam. A heti összeg területi átlagban 5-15 mm között várható, de a záporos, zivataros jelleg miatt ebben nagy különbségek alakulhatnak ki. Megint lesz, ahol csak minimális esik, máshol pedig akár 30 mm-t meghaladó mennyiség is elképzelhető. A szél főként a hét első felében erősödik meg többfelé, csütörtöktől inkább csak élénk lökések lesznek jellemzőek, illetve intenzívebb záporok, zivatarok környezetében erősödik meg a légmozgás. A hőmérséklet továbbra is kevéssel az átlagos értékek alatt mozog. Bár fagy már sehol sem várható, a minimumok 5 fok fölött, a maximum értékek pedig az elmúlt napokhoz hasonlóan 20 fok körül, kevéssel a fölött lesznek - írja az OMSZ aktuális előrejelzése.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés