Hirdetés
Véget ér az EU-s egyentámogatás ideje: új szempontok és választható intézkedések alapján lehet többletbevételhez jutni
Egyszerre valósulhat meg a hazai gazdaságfejlesztési céloknak megfelelő korszerűsítés és az európai uniós környezetvédelmi elvárásoknak való megfelelés az élelmiszergazdaságban – mondta a budapesti AGROmashEXPO kiállítás egyik szakmai programján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Alapvető változás az új Közös Agrárpolitika rendszerében, hogy korábban egy hektárra gyakorlatilag „egyentámogatást” határoztak meg a területalapú kifizetéseknél, addig most több szempont és választható intézkedések alapján lehet többlettámogatáshoz jutni.
A nemzeti költségvetésből származó kiegészítés következtében nem csökken a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatása – mondta a konferencián Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A politikus utalt arra, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) keretében 2023-ban induló támogatási rendszer nem előzmény nélküli, és csupán egy eszköz a Megújuló vidék – megújuló agrárium című, 2030-ig szóló stratégia megvalósításához. A programról a Világgazdaság számolt be.

Klímaváltozás, korábbi ciklusok és vidékfejlesztés az új támogatási rendszerben
Miután a kormány döntött arról, hogy a vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalék magyar költségvetési kiegészítést biztosít, 2021-ben és tavaly 1458 milliárd forint értékű beruházásról születtek döntések. Illetve, bár csökken az európai uniós forrás, Magyarország közvetlen támogatásként a korábbi ciklusnak megfelelő forrást tud felhasználni. A hazai büdzséből érkező kiegészítés pedig lehetőséget biztosít, hogy a magyar agrárpolitika összhangot tudjon teremteni a hazai gazdaságfejlesztési célok és az uniós környezetvédelmi elvárások között.
Hirdetés
Az új KAP-ot az erősödő környezetvédelmi elvárások jellemzik, amit jelez, hogy az Európai Bizottság a jelenlegi költségvetési ciklus célkitűzései között az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket, a természeti források és a biológiai sokféleség fenntartását is meghatározta – mondta előadásában Horváth Anikó, az AM támogatáspolitikai főosztályának vezetője. Ezek mellett kiemelte a generációs megújulás, a tudásátadás, az innováció és a digitalizáció követelményét.
Alapvető változás az új KAP-ban, hogy míg korábban egy hektárra gyakorlatilag „egyentámogatást” határoztak meg a területalapú kifizetéseknél, addig most több szempont és választható intézkedések alapján lehet többlettámogatáshoz jutni.
A magyar KAP stratégiai terv szerint bővül a támogatható terület is. Itt az a megfontolás vezette az agrárkormányzatot, hogy az ökológiailag értékes területeket csupán azért, hogy támogatást kapjanak utána, ne kezdjék el művelni. Ezért ezekre az új rendszerben jár támogatás, a számítások szerint azonban ez jóval kevesebb, mint 100 ezer hektárral növeli csupán a támogatott területet.

Új elemek és feltételek
Új elem a teljes keret 15 százalékát lefedő az agroökológiai program (AÖP), amely önkéntes alapon került a támogatási rendszerbe, és – ahogyan az agrártárca a jelentkezésekkel előzetesen kalkulált – hektáronként 80 euró lehet.
Mivel a programra jelentkező fiatal gazdák számát nehéz megbecsülni, talán itt lehet a legnagyobb jelentősége annak, hogy a KAP stratégiai tervben meg kellett határozni a minimális és a maximális összeget is, amely ebben az esetben 78,67, illetve 236 euró. A programban részt vevő fiatal gazdáknak valamilyen szakmai végzettséget vagy gyakorlatot is fel kell mutatniuk a támogatás igénybevételéhez.
Új elem az úgynevezett újraelosztó támogatás, amely a kisgazdaságok egyszerűsített dotációját váltja. Erre a teljes keret 14,04 százalékát, évi 181,9 millió eurót fordítanak. A cél, hogy a nagy gazdaságok mérethatékonyságból adódó versenyelőnyét tompítsák. Ez az első 10 hektárig hektáronként 80 euró, afelett 150 hektárig pedig 40 euró többlettámogatást hoz az érintetteknek. Lényeges szabály, hogy csak azok a gazdaságok kaphatják meg ezt a támogatást, amelyeknél a támogatható terület nem haladja meg az 1200 hektárt. A főosztályvezető azt is elmondta, hogy spekulatív célból nem tanácsos feldarabolni a területet, mert ezt ellenőrizni fogják - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés