Hirdetés
Vége az aszálynak, itt vannak a belvizek
A kiadós, országos csapadék hatására véget ért a hosszú aszály, a talaj alaposan megázott. Az őszi káposztarepce kezdeti fejlődéséhez így optimálissá váltak a körülmények. Holnap már csak elszórtan várható csapadék, szerdától pedig szárazra fordul az idő.
Az előző héten hétfőn gyökeresen átalakult időjárásunk, a száraz, nyári meleg után egy markáns frontrendszer érkezett, térségünkben lelassult, így nagy területen hullott jelentős csapadék szerda reggelig. Csütörtökön pedig már egy újabb légörvény érte el a nyugati tájakat, mely még azóta is fölöttünk kavarog. A ciklon sokfelé okozott jelentős károkat a viharossá fokozódó szél miatt, illetve a nyugati folyókon és a Dunán komoly árhullámok is kialakultak. Jellemzően 40-70 mm eső hullott a két légköri rendszer hatására, de a nyugati országrészben 90-130 mm esett. Ez már meghaladja a harminc napos sokéves átlagot, és a kilencven napos átlaghoz képest is jelentősen csökkent az elmaradás. Az aszály országszerte megszűnt. A talaj fölső rétege országszerte sáros, helyenként belvíz is van, jellemzően a fölső 30-70 cm-es réteg nedvesedett át. Mélyebben még mindig nagy területen van egy csontszáraz a talajréteg.
Hirdetés
A hőmérséklet a múlt héten hétfőn érkezett front hatására drasztikusan visszaesett, előbb északnyugaton, majd keddre keleten is, a hét második felében érkezett légörvény pedig újabb lehűlést hozott. Péntektől a nyugati területeken már csak 10 fok körül alakult a maximumhőmérséklet - írta agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet.
A vegetáció körülbelül három héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátett a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok teljesen beértek, elszáradtak, betakarításukat a csapadékos idő jelenleg akadályozza.
Az őszi káposztarepce keléséhez a talaj nedvességviszonyai hazánk nagyobb részén kedvezővé váltak a körülmények, a talaj országszerte kellően átnedvesedett ehhez. A kelés azonban már ezzel együtt is meglehetősen későn történik meg, bár egy hosszú ősz során még megerősödhetnek a tél előtt az állományok.
Az elmúlt héten gyakran és tartósan volt vizes a még zöld állományok levélzete, országszerte magas volt a levélnedvesség időtartama és a párás időszakok hossza is.
A legfrissebb NDVI vegetációs index értéke tovább csökkent, a vegetáció országszerte veszített zöld tömegéből, az aszály miatt az erdőkre is jellemző ez a folyamat. A súlyos aszály miatt a legnagyobb mértékben az Alföldön és a Dunántúl keleti tájain az átlagosnál sokkal kevesebb a zöld tömeg.
A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1650 és 1840 foknap között alakul. Bár a hőösszeg növekedése a múlt hét óta lelassult, de értéke már messze meghaladja a legtöbb kukoricafajta beéréséhez szükséges mértéket. A tavalyinál és a sokéves átlagnál egyaránt igen jelentősen, 200-300 foknappal magasabb. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál mintegy három héttel előrébb jár a fejlődésben.
A folytatásban megnyugszik időjárásunk és csendes, őszies idő vár ránk. Ma még sokfelé, holnap már csak elszórtan kell esőre, záporra számítani, szerdától azonban szárazra fordul az idő. A reggeli ködfoltok feloszlását követően napos idő lesz a jellemző. A talaj a hét második felében sokat szikkad majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a nyugati részeken még csak 15 fok, keleten már 20 körül alakul, majd szerdától jellemzően 21 és 26 fok között alakulnak a maximumok. Hajnalonként pedig 5 és 13 fok közötti értékek várhatók.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatPrémium Kazal- és Bálatakarók 7.6 m x 12,5 m - INGYENES SZÁLLÍTÁS és 3 ÉV GARANCIA!
45 949 HUF
Több mint 600 hirdetés 100 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés