Több fontos változást hozott a jogszabályi környezetben a 2022-es év a növényvédelem számára is, valamint érdemes figyelni az aktuális határidőkre is. A Zöld könyvvel rendelkezőknek ellenőrizni szükséges az engedélyük érvényességét, amit alapesetben 5 évente kell meghosszabbítani. Amennyiben az engedély a veszélyhelyzet alatt járt le, akkor az 2022. június 30-ig érvényes, addig az érintettnek részt kell vennie egy továbbképzésen, hogy meghosszabbítható legyen. A továbbképzések után a helyi Növényorvosi Kamaránál érdemes érdeklődni.

A növényvédelmi tevékenységgel összefüggő új szabály, hogy 2022. július 1-től a Nébih elektronikus felületén a növényvédőszeres kezeléseket a munkavégzést megelőzően, vagy azzal egyidejűleg jelenteni kell. 2022. január 1-től csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben még nem kezdeményezett hatósági eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudta, hogy jelentkezett már a felülvizsgálatra. Idén azonban vége a kedvezményes időszaknak. Év elejétől már csak a megfelelt” vizsgaeredménnyel rendelkező növényvédelmi gépek használhatók munkavégzésre. A 2022. évi ellenőrzések során az ellenőrzést végző hatóság – az eljárás megindítása mellett – le fogja állítani ezen növényvédelmi gépek munkavégzését. Nem csak helyszíni ellenőrzéssel derülhet ki a hiányosság, ugyanis a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) ellenőrzések folyamán most már kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben a leírtak szerint 2021. december 31-ig nem történt meg az érintett permetezőgépek műszaki felülvizsgálata, a mulasztó gazdának a KM ellenőrzések eredményeként az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia - írta a növényvédelem téma aktualitásairól a Növénydoktor Kft.

Szigorodik a magyar növényvédelem: vége a permetezős kedvezménynek és a lejáró Zöld Könyv engedélyeket is ideje meghosszabbítani

Tápanyaggazdálkodás és adatszolgáltatás

Fontos határidő a március vége, eddig kell a nitrát adatszolgáltatásokat beküldeni az érintetteknek. Lényeges változás, hogy tápanyaggazdálkodási tervet idén már a biomassza-termelőknek is készíteniük kell. 2022. január 1-től az erdőtől eltérő mezőgazdasági területekről származó hulladékból és maradványanyagokból előállított bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok alapanyagául szolgáló mezőgazdasági biomassza nyersanyagának termesztése kizárólag olyan földterületen történhet, amelyre adtak be egységes területalapú támogatásra vonatkozó kérelmet és a biomassza-termelő évente egyszer tápanyag-gazdálkodási tervet készít/készíttet 5 évnél nem régebbi talajvizsgálati eredményre alapozottan. 

Biomassza termelés

A biomassza-termelőnek a tápanyag-gazdálkodási tervben foglalt előírásokat gazdálkodása során kötelező be kell tartania. A tervet minden évben szeptember 30-ig – ha az adott növénykultúra betakarítására ezen időpontot követően kerül sor, úgy a betakarítást követően 30 napon belül – elektronikus úton kell benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz.

Földforgalom

Változtak a földforgalmi ügyek is. 2022. január 1. napjától a korábbi gyakorlattól eltérően az adásvételi, vagy haszonbérleti szerződést első körben nem a föld fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzőjének kell megküldeni, hanem a szerződés előzetes megvizsgálása céljából a mezőgazdasági igazgatási szervnek. A Földhivatal a szerződést annak tartalmi és alaki kellékei alapján vizsgálja meg (pl. semmisnek minősül-e a szerződés, tartalmazza-e a szerződés az előírt nyilatkozatokat stb.), és 15 napon belül dönt a szerződés jóváhagyásának megtagadásáról, vagy annak közzétételéről.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás