A vetési varjak az egész Európai Unióban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – védekezni nem lehet hatékonyan ellenük, kártételük után pedig nem jár kártérítés a gazdáknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a varjak kezelésére vonatkozó jogszabályok módosítását az illetékes hatóságnál.

A gazdálkodók tapasztalatai szerint az elmúlt években több vármegyében is jelentősen megnőtt a vetési varjú állomány. A varjak a szántóföldeken nagyon nagy károkat okoznak, kiszedik a vetőmagot, megdézsmálják a termést, illetve a településeken is egyre nagyobb számban jelennek meg. A NAK közleményét szemléztük.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a varjak kezelésére vonatkozó jogszabályok módosítását az illetékes hatóságnál

A vetési varjak – európai uniós szabályozás alapján – védett állatok. Emiatt legálisan nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, és kártérítés sem jár az általuk okozott károk után a gazdák részére, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény nem ad erre lehetőséget. A riasztási, gyérítési engedély kérelmezési eljárása hosszadalmas, de a tapasztalatok szerint nem is hoz eredményt. A cikk szerint az engedélyezhető riasztási módszerek nem hatásosak, gyérítés pedig csak közérdekből engedélyezhető, a mezőgazdasági kártétel megelőzése ugyanakkor nem minősül annak.

Kevés visszajelzés érkezik a varjak elleni védekezés igényéről

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban már kezdeményezte a szabályozási környezet módosítását, de az nem járt eredménnyel. Több esetben olyan visszajelzések érkeztek a hatóság, illetve a döntéshozók részéről, hogy nem érkeznek be hozzájuk nagy számban riasztási, gyérítési kérelmek. Emiatt meglátásuk szerint a varjak nem okozhatnak jelentős problémát a gazdálkodóknak. Másrészt a védettség uniós szinten meghatározott, az állomány nagyságát is uniós szinten vizsgálják, és vannak olyan országok, ahol csökken a varjak száma - írták.

Ebből a szempontból fontos, hogy a kártételekről, azok kiterjedéséről és mértékéről pontosabb adatok álljanak rendelkezésre. A NAK emiatt országos felmérést indít a gazdálkodók körében, vármegyei szervezetei segítségével rögzítve a gazdálkodói jelzéseket a vetési varjak által okozott kártételekről.

A kamara ennek mentén egyeztető fórumokat is kíván szervezni a hatóságokkal együttműködve, célja a jogszabályi környezet gazdabarátabbá alakítása, a jogalkotók felé megalapozott igénnyel jelezni a problémakört.

Megosztás

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás