A jelen hazai és nemzetközi geopolitikai helyzet komoly hatással van a terménykereskedelemre és az inputanyagpiacra. Emellett főleg az ország középső és keleti régiójában történelmi, katasztrofális hatású aszály sújtja nemcsak a szántóföldeket, hanem a teljes környezetet. Az aszályon túl, gabonaaratáskor sikerült ismét pofont adni a termelőknek a tonnánkénti 110 ezer forintos felvásárlási árakkal, holott a legalacsonyabb árnak a 140-150 ezer forintnak kellett volna lennie. A komoly áremelkedések mindenhol begyűrűztek az iparba és az élelmiszerárakban, csupán a termelő szántóföldi és kertészeti gazdák nem kaptak és nem kapnak reálisan magasabb árakat termékeikért.

Nos, ilyen környezetben igen nehéz gazdálkodni. A szekér azonban nem áll. Sajnos, lesznek, akik leszállnak, ám azok, akik maradnak és hajtják tovább a lovakat, ők már megkezdték a következő évi vetések előkészítését és folytatják a gazdálkodást.

Mit lehet tenni az aszály ellen?

Jogos a kérdés, hiszen évek óta szembesülünk vele, és nem csak az idei év, hanem a következő évek, évtizedek problémájáról van szó. Magyarországon kontinentális az éghajlat, így a forróság és aszályos időjárás nem ritkaság. Azonban a kiszámíthatatlan időjárás nem éghajlati sajátosság, azt a globális felmelegedés, a klímaváltozás hozza magával. Magyarországon korábban közel 300 ezer hektár öntözhető, meliorált, rendezett terület volt csatornákkal, dréncsövekkel, amik elvezették a vizet és fel is tölthették a területeket. Jelenleg viszont csupán 100-110 ezer hektár körül mozog, amely helyzeten csak állami segítséggel lehetne javítani: a korábbi meliorált területeket rendezni kellene, növelni az öntözhető területek nagyságát, víztározók és öntözőcsatornákat kellene létesíteni regionális és/vagy lokálisan.

Az lenne a lényeg, hogy a nagyobb vízhozamú időszakok vízkészleteit ne engedjük csak úgy átfolyni hazánkon, hanem jelentős részét tároljuk és használjuk, mert egyébként a helyzet csak romlani fog! Ennek megvalósítása azonban időbe telik.

Mi legyen addig?

Amíg ez megtörténik addig is gazdálkodni kell. Valószínűleg a tavaszi kapásnövények aránya csökkenhet a következő év-években. A gabonák vetési ideje viszont közeleg, és a megkeresésekből is érzékelem, hogy a termelők készülnek a következő szezonra, még az ország középső-keleti régióiban is, ahol az aszály igen komoly károkat okozott.

A jelenlegi helyzetben teret nyerhetnek majd azok a technológiák, inputanyagok, amelyek használatával kevesebb, de hatékonyabb tápanyag visszapótlást biztosíthatunk növényeinknek.

Hogyan tud segíteni az ICL?

Az ICL ebben mindig is élen járt, hiszen tápanyagtechnológiáját a sivatagi környezetben is sikeresen alkalmazzák. A hazai termelőknek is tud segíteni speciális alap és lombtrágyáival. A hagyományos NPK alaptápanygok mellett jelenleg a PK termékeknek a jelentősége nőtt, mivel száraz talajban a nitrogén teljesen elvész, és a kezdeti növekedési fázisban „kevésbé” fontos a növény számára.

Az ICL PK Plus termékcsalád itt is úttörő szerepet kap. A hagyományos PK-termékektől eltérően itt a Polysulphate adja a gerincét a hatóanyagoknak és a könnyen oldódó felvehető ortofoszforsav biztosítja a szükséges foszfort. A Polysulphate kalcium- és kéntartalma jobb gyökeresedést és nitrogénfeltáródást biztosít, a magnézium a fotoszintetikus aktivitást javítja. Nitrogént pedig rugalmasan adhatunk, amikor arra szükség van, illetve amikor alkalmas az idő a kijuttatására.

Miért az Agromaster Start Mini?

A nitrogént biztosíthatjuk kontrollált formában is, az Agromaster Start Mini vetéssel egymenetben való adagolásával. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy már 30 kg/ha dózisban kijuttatva a 21-21-5+2MgO+15SO3 összetételű startert, az elengedhetetlen nitrogénmennyiséget biztosíttuk a gabonáinknak. Az optimális 50-60kg/ha dózist, sajnos, nem minden starterszóró tudja biztosítani, pedig ez a mennyiség lenne alkalmas a teljes őszi nitrogénszükséglet kiváltására, ráadásul még a tavaszi kezdeti szükséglet egy részét is fedezné. Nehéz ezt elhinni, mivel viszonylag kis hektármennyiségekről beszélünk.

A nitrogént biztosíthatjuk kontrollált formában is, az Agromaster Start Mini vetéssel egymenetben való adagolásával. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy már 30 kg/ha dózisban kijuttatva a 21-21-5+2MgO+15SO3 összetételű startert, az elengedhetetlen nitrogénmennyiséget biztosíttuk a gabonáinknak. Az optimális 50-60kg/ha dózist, sajnos, nem minden starterszóró tudja biztosítani, pedig ez a mennyiség lenne alkalmas a teljes őszi nitrogénszükséglet kiváltására, ráadásul még a tavaszi kezdeti szükséglet egy részét is fedezné. Nehéz ezt elhinni, mivel viszonylag kis hektármennyiségekről beszélünk.

Azonban a burkolt technológiának ez is a jelentősége. A kevesebb gyakran több, a védett tápanyagok nem vesznek el kimosódással, lekötődéssel, hanem felvehetők maradnak a növény számára. Erre reagálva sokszor hallom gazdáktól a zsíros kenyér hasonlatot: „Két szelet zsíroskenyér kevesebb, mint a három-négy szelet.” Ez igaz, de ha a két darab zsíros kenyeret igazi kovásszal, házi kemencében készítem mindenféle „puffasztó” adalék nélkül, akkor azzal a két szelettel jól lakom, míg három-négy, mostanában a boltokban kaphatóval csak csillapítom az éhségemet. Nos, itt is pontosan erről van szó.

Jellemzően a gazdák próbálják a nitrogénforrásokat is biztosítani a következő szezonra. Nehéz a döntés, hiszen aszályban a szilárd nitrogén nem működik, legyen az hagyományos vagy akár speciális. Mégis a tavaszi kijuttatáskor megkockáztatják a hagyományos formákat, hiszen többnyire akkor még van csapadék.

Burkolt nitrogénforrással viszont biztonságosabb a kezelés. Miért?

Azért, mert nem párolog el vagy egy hírtelen nagy mennyiségű esőnél sem mosódik ki. Hektárköltség tekintetében viszont nincs nagy különbség a hagyományos és a burkolt Agromaster nitrogénforrás között. Az öntözhető területeken pedig kimondottan javasolható használatuk, mivel a gyökérzónában folyamatos a nedvességszint, és az E-Max tápanyagleadási technológia polimer burkolatával a nitrogénkimosódás veszélye nélkül, a tápanyag szabályozottan, de folyamatosan elérhető. Ilyen táblákon jelentős hozamnövekedés tapasztalható.

Az oldat, vagy oldott tápanyagkijuttatás jelentősége egyre jobban felértékelődik. A sorok mellé kiadott „csekély” oldott komplex tápanyagok (Solinure 18-11-11+2MgO+TE) sokkal jobban és gyorsabban hasznosulnak, mint a szilárd társaik, valamint a hektárköltségük is elfogadható. Nemcsak azért, mert terméstöbbletet képesek biztosítani, hanem elsősorban azért, mert termésbiztonságot képesek adni a kultúrák számára, ráadásul kedvező áron!

Jó és kitartó gazdálkodást kívánunk!

Szerző: Rácz Gábor, az ICL magyarországi képviselője
Szerkesztő: Magro.hu

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Felgyorsulhat a generációváltás a magyar agráriumban

2025.02.09.

Január 15-től hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amelyre már hosszú ideje vártak az agrárium szereplői. Lendületet kaphat segítségével a mezőgazdaság megújulása, felgyorsulhat a generációváltás.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás