Bár az idei húsvét már elmúlt, a tojás nem csak ünnepekkor fontos eleme a gasztronómiának. Az egyik legsokoldalúbb élelmiszer, ami éppúgy lehet fontos alapanyag, mint önálló fogás. Az omlettől, rántottától kezdve a lágy tojáson át a főttig vagy kaszinótojásig számtalan variációban fogyasztjuk, és persze nemcsak az ünnepen, hanem a szürke hétköznapokon is.

Jól beépíthető az egészséges étrendbe, mert magas fehérjetartalma mellett egyéb értékes tápanyagokat, például A- és D-vitamint is tartalmaz. Amit pedig ezen felül érdemes tudni a húsvéti asztal elmaradhatatlan szereplőjéről, azt most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az alábbiakban összefoglalja.

A hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér® szerint 1 adag teljes értékű fehérjeforrásnak 1 tojás felel meg, amiből heti 2-6 darabot ajánlanak a dietetikusok, ebbe beleszámít a sütéshez, főzéshez felhasznált mennyiség is (Fotó: Pixabay)

Mennyi az annyi?

1 tojás körülbelül 68 kilokalóriát tartalmaz, ez annyi, mint amennyi 1 deci 2,8% zsírtartalmú tejben van. 5,4 gramm fehérjetartalma három dobókockányi sajtéval egyezik meg. Vitaminok közül A-, D-, B-vitaminokat, ásványi anyagok közül káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat, foszfort, rezet, cinket tartalmaz.

A hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér® szerint 1 adag teljes értékű fehérjeforrásnak 1 tojás felel meg, amiből heti 2-6 darabot ajánlanak a dietetikusok, ebbe beleszámít a sütéshez, főzéshez felhasznált mennyiség is.

Számos étel készülhet belőle, a teljesség igénye nélkül lehet főtt-, buggyantott, habart-, tükör-, töltött-, csőbensült vagy kaszinótojás, süthetjük sonkán, virslin, mehet salátákba, stefánia vagdaltba és sok más fogásnak is az alapanyaga, nem beszélve a süteményekről, piskótákról, krémekről.

Tojásméret és minőség

 A friss tojásokat többek közt tömegük szerint osztályozzák. Az XL-es méret 73 grammnál nagyobb, az L-es 63-73 gramm, míg az M-es 53-63 gramm közötti, az S-es pedig 53 grammnál kisebb méretű tojást jelöl.

A tojáson lévő kód első számjegye az állattartásra vonatkozik: 0 – ökológiai tartás, 1 – szabad tartás, 2 – alternatív tartás (itthon zömében mélyalmos), 3 – ketreces tartás.

Tárolás és eltarthatóság

 A tojást száraz, hűvös helyen (70-80% páratartalom mellett 2-18°C hőmérsékleten), vagy hűtőszekrényben kell tárolni, viszont ne az ajtón található tojástartórészen, mert a hűtő nyitásakor a tojáson kicsapódhat pára, ami elősegíti a héjon lévő baktériumok elszaporodását. Legjobb, ha felhasználásig eredeti csomagolásában tartjuk. A nyers, ép tojást 3 hétig tárolhatjuk a hűtőben.

Ha mégsem fogy el, akkor fagyasszuk le. Ehhez üssük fel a tojást, és kissé keverjük össze, rakjuk fagyasztó edénykékbe, így akár egy évig is eláll. A megmaradt fehérjét külön is lefagyaszthatjuk. Használat előtt hűtőszekrényben engedjük fel. A főtt tojást maximum 1 hétig tároljuk hűtőben, függetlenül attól, hogy megpucoltuk-e vagy sem.

A nyers és főtt tojást mindig elkülönítve tartsuk

Ügyeljünk rá, hogy a nyers tojás ne érintkezzen más élelmiszerekkel, mert baktériumok lehetnek a héján. Ugyanakkor a tojást nem kell felhasználás előtt megmosni, mert megsérülhet a természetes, külső védőrétege, és pont így juthat a belsejébe baktérium. Ha szükséges, inkább szárazon tisztítsuk meg, vagy csak közvetlenül felhasználás előtt öblítsük le.

Kezet viszont többször is mossunk, amikor tojással dolgozunk. A tojásfőzéshez, krémekhez, majonézhez csak friss tojást szabad használni. A nyers tojással készülő ételek nem igazán tarthatók el és nem is veszélytelenek, mert a tojással esetleg szalmonella kerülhet beléjük. A tojásos ételeket érdemes alaposan megsütni vagy főzni, hogy a belsejük is átforrósodjon +75°C felett, mert ezen a hőmérsékleten már elpusztulnak a baktériumok. Tojásból készült ételt lehetőleg ne tegyünk el, ha mégis, mielőbb hűtőbe kell tenni, mert az is veszélyes lehet, ha csak néhány óráig szobahőmérsékleten marad. Mielőtt ismét ennénk belőle, mindenképpen forrósítsuk át újra.

A tojások frissességét „vízpróbával” ellenőrizhetjük. A friss tojás lesüllyed egy pohár vízben, a régi feljön a víz színére. Ha egy ételhez több tojásra van szükségünk, mindig egyenként törjük fel őket, és ellenőrizzük a színét, szagát, állagát. Ha a fehérje zavaros, a sárgája folyós, vagy a színe, a szaga nem a szokásos, inkább dobjuk ki!

A tojás, illetve más koleszterinben gazdag étel fogyasztása kevéssé befolyásolja az egyén koleszterinszintjét, és nem jelent szív- érrendszeri kockázatot sem, persze ehhez egészséges zsíranyagcsere szükséges (Fotó: Pixabay)

Megemeli a koleszterinszintet?

Sok szó esik a tojás és a koleszterin kapcsolatáról. Egyre több vizsgálat bizonyítja, hogy egészséges „vérzsírok” esetén nyugodtan elfogyaszthatunk hetente 5-6 tojást. A tojás, illetve más koleszterinben gazdag étel fogyasztása kevéssé befolyásolja az egyén koleszterinszintjét, és nem jelent szív- érrendszeri kockázatot sem, persze ehhez egészséges zsíranyagcsere szükséges.

Abban az esetben, ha a koleszterinszint bármilyen okból – örökletes tényezők, elhízás stb. – meghaladja a normál értéket, mindenképpen korlátozni kell a bevitelt. Egészséges embereknél 300 mg/nap az ajánlás koleszterinből.

Mivel lehet helyettesíteni?

Ha valakinek tojásallergiája van, és ezért nem eheti, vagy egyszerűen csak épp nincs otthon belőle, amikor kéne, a következő néhány tippel elég jól lehet helyettesíteni.

1 a tojással megegyező állagjavító, összetartó hatása van 60 g sütőtöknek vagy joghurtnak (alaposan felverve), 15 g (1 evőkanál) darált lenmagnak 2-3 evőkanál vízzel keverve, 6 g (1 evőkanál) zselatin és 3 evőkanál víz, valamint 15 ml olaj és 1 evőkanál víz együttesének. Térfogatnövelésre 1 tojás helyett 15 ml olaj+5 g sütőpor+1 evőkanál víz is használható. Emellett ma már nagyon jó tojáshelyettesítő vagy -pótló porokat lehet kapni, amelyek ízre, állagra és színre is hasonlítanak a tojáshoz, ha a használati utasításnak megfelelően járunk el velük.

Természetesen tojás

 Bolti festékek helyett próbáljuk ki milyen szépek lesznek a tojások természetes színezőkkel, amelyek ráadásul minden háztartásban előfordulnak, hiszen a hagyma héja, a lilakáposzta, a cékla, a kurkuma, sőt a kávé is ételfesték lehet!

A tojásfőzésnél egyszerűen tegyük a főzővízbe a zöldséget, vagy csak a héját, és adjunk hozzá 1-2 evőkanál ecetet. Miután megfőttek benne a tojások, hagyjuk kihűlni őket a lében. A vöröshagyma héjával sárgásvörösre, a céklával lilásra, a kávéval barnára, a kurkumával sárgára, a lilakáposztával rózsaszínre lehet festeni a tojásokat.

Ha pedig mégis maradnánk a sima főtt tojásnál, semmiképp ne dobjuk ki a héját, hiszen remek házi kalciumpótlót készíthetünk belőle, csak 150 fokos sütőben legalább negyedóráig szárítsuk, majd törjük porrá. Mehet belőle a reggeli smoothie-ba, keverhetjük joghurtba, de jót tesz a növények földjének is, mert táplálja a talajt, és távol tarja a kártevőket.

+1 érdekesség

A tojás alakját ellipszoidként írhatjuk le, arányai az aranymetszéssel hozhatók kapcsolatba. Kétdimenziós alakját két ellipszis rövidebb tengelyének összeillesztésével kapjuk meg, a háromdimenziós tojást pedig úgy, hogy a kétdimenziós tojásalakot a hosszabbik tengely mentén megforgatjuk. A szélesség és a hosszúság mérésével kiszámíthatjuk a térfogatot, egy egyszerűnek korántsem mondható képlettel.

(Forrás: mdosz.hu)

További híreink

Díjat nyert Párizsban egy madármegfigyelő marketingkutatót bemutató magyar film

2024.10.09.

A Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak videográfiája kapta a legjobb film díját az Advances in Consumer Research fogyasztói kutatásokról szóló nemzetközi konferencián, Párizsban.

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Két front is csapadékot hoz, majd szárazabb idő és lehűlés várható

2024.10.09.

Szerdán nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, így a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Tovább terjed a madárinfluenza, több ezer ludat kell megsemmisíteni

2024.10.09.

Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Partnerhírek
Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás